Ez egyáltalán nem normális… Mégis miért kell pont most Hawaiira menni? Hogy rejtsem el ezt a sebet a hasamon? YongHwa nem fog leállni a kérdéseivel, de talán az, hogy többen leszünk kicsit elbátortalanítja. Talán. Ahogy megismertem őt az eltelt napokban nehezen adja magát. Puffogva és vagdalózva néztem be a szekrényembe, majd bepakoltam a legfontosabbakat. Három top, két rövidnadrág, aztán strand lévén elraktam a fürdőruhám is helyet foglalt a bőröndben, meg persze váltó fehérnemű is. Egy másik táskámba került a hajvasaló, sminkek meg apróbb kellékek. Ezek után felhívtam Hyosungot, aki visítva fogadta a jó hírt, s azonnal bontotta a vonalat, hogy szóljon a többieknek. Szó szerint fél óra alatt készen lettünk, s mindenki az ajtónk előtt várakozott.
- YongHwa, CL-ék azt mondták, hogy ott találkozunk! – ordítja kifele Jay.
- Köszi, ezt még a kutyák is kurva jól hallották! – jön a morgás válaszul, amin én már csak nevettem, s elkezdtem kifele húzkodni a bőröndöm.
- Hé-hé, majd viszem. – veszi el kezemből a poggyászt YongHwa. – Mégis milyen férfi lennék, ha nem segítenék cipekedni? – nevet.
- Mondjuk egy kedves… - biggyesztem le az ajkam.
- Told ki a segged YongHwa, a kocsi nem fog rád várni! – kalimpál hevesen Hyosung.
- Megyünk már! – szól ki, s megragadva a kezem húz kifele. Jay mögöttünk jött, s ő zárta az ajtót. Nos igen, ami kis énekesünk félvállról veszi a dolgokat. De mégis… Mi ez az egész kiruccanás Hawaiira? Ráadásul egy félig vad idegennel, aki azt állítja, hogy a testvérem?! És még Zingert is befűzte? Mondjuk, ha már ismeri YongHwat nem hiszem, hogy tartani kell tőle, hiszen mind a kettő, annyira gyerek még. Erre a gondolatra akaratlanul is fel kellett nevetnem, mire YongHwa kicsit ijedten nézett rám.
- Bocsi, bocsi, csak eszembe jutott valami. – a sunyi vigyor még mindig ott bujkál képemen, ő csak rosszallóan megrázza a fejét, majd elengedve a kezem elkezd hátra pakolni. Még mielőtt megköszönhetném Hyosung beránt maga és Zinger közé.
- Honnan jött ez a nagy ötlet? – kérdezi vigyorogva Zinger.
- Fogalmam sincs… Talán Jay imádja mutogatni magát. – vonok vállat.
- Hát igen, amit kár rejtegetni, azt kár rejtegetni, nem? – kuncog.
- Zinger… - szólalunk meg egyszerre Hyosunggal, mire mi is felnevetünk. A kocsiban a következő volt a felállás. Leghátul Zinger, Hyosung és én ültünk. Utánunk jött SunHwa és JiEun, akik még javában aludtak. Mellettük volt még egy szabad hely, feltételezem, hogy csak a táskáiknak. Legelöl YongHwa épp becsatolta magát, a volánhoz pedig Jay ült be dalolászva. Ő már teljesen bezsongott király ötletétől, ugyanis egy strandgatyán és trikón kívül semmi nem volt rajta. Azt azért remélem tudja, hogy kocsival az életbe nem jutunk el Hawaiira.
- Mindenki meg van? – tart népszámlálást, majd visszafordulva beindítja a motort.
- Induljunk! – emelné az égbe a kezét Zinger, de szegény keze csak frontálisan ütközött a háztetővel. – Áuuuu… - nyöszörög, mi pedig csak nevetve elindulunk. Az út során, ami legelőször előkerült az a fényképezőgép volt, ugyanis Zinger nem tudta megállni, hogy millió képet csináljon mindenkiről. Hyosung folyton hülye pofákat vágott, így a nevetésünktől zengett az egész autó. Aztán Zinger is bekapcsolódott a hülyeségeivel, a végén olyannyira hangosak lettünk, hogy a két alvó jómadár is felkelt.
- Örülünk, hogy megtiszteltek végre a jelenlétetekkel! Fagyit? – nyújtja feléjük a dobozt Zinger.
- Geeez… Haza akarok menni… - motyogja Sunhwa.
- Ehhez már késő. El lettünk rabolva, és nem hiszem, hogy kiszállhatunk. – súgom pajkosan.
- Ya! Beleegyeztetek az elrablásba! – nevet fel Jay.
- Felőlem kitehetjük őket! – ajánlkozik Zinger.
- ZINGER! – szólunk rá komolyan, de hiába hamar elnevetjük magunkat, s megint megindulnak az állatságok. Elkezdtünk énekelni is, egy holt ismeretlen számot, így érdekes szövegek születtek. JiEun táskájából popcorn került elő, így elkezdődött egy étel-halál harc a hátsó üléseken. Természetesen a popcorn nem a szánkba került, hanem a hajunkba, ruhánkba, a földre… vagy éppen ki az autópályára. De ez még mindig semmi volt. Pont megérkeztünk YongHwa a fejét fogva szállt ki a kocsiból, s a Sunhwaék melletti szék alatti hűtőtáskából elővett egy dobozos kólát, de mikor kinyitotta nem számított rá, hogy az egész az arcára robban.
- H-Hyosung az nem az volt, amit te… - fagyunk le mindannyian, s YongHwara meredünk.
- De-de. – bólint, s nagyot nyel.
- Yoo! Mi történt? Itt vannak a je-… - ó, igen Jay Park közbe elment a repülőjegyekért, de mikor beér minket ő is megáll, s a szituációt mérlegeli.
- M-Mosthhcchh… mháár… rö-röhöghetek? – kezdi megadni magát Zinger, én pedig éppen egy gyilkos pillantással akarnám elhallgattatni, de elkéstem vele, kitört.
- Y-YongHwa… i-inkább igyál vizet, na? – lépek mellé, s mikor kinyitom valami varázslatos módon az is arcon fröcsköli.
- Sok sikert. – rohan el mellettem pár táskával Jay.
- Szedek virágot! – megy utána ugyanakkora hévvel Zinger.
- Ránk ne nézz! – szólal meg egyszerre Sunhwa és JiEun, de ők nyugodtan elsétálnak a csomagjaikkal.
- Hát… - kacag Hyosung. – Viszem a csomagjaid, ne törődj velük. – nevet még mindig bénán, s kitépi a kezemből a táskám. – Még meghálálom. – hajol meg, és ő is villámgyorsan eltűnik.
- Tudod… mi lenne ha megszólalnál? Elég ijesztő, ahogy a fejed egyre csak vörösödik… - töröm meg a csendet, s felé nyújtok egy zsebkendőt. – Naaa… Nem olyan vészes… - kezdem el törölgetni az arcát, s egyre közelebb kerülök hozzá.
- Mégis meddig fogsz játszani egy férfi szívével? – kapja el hirtelen a kezem, mire egy apróbbat sikítok.
- M-Mi? – nézek rá értetlenül.
- Miután nem jöttél haza, s elkerültél, hirtelen ilyen közel kerülünk egymáshoz? – mondja nyugodtan azon az őrült sexy hangján.
- Waegeure? – pislogok értetlenül. – Csak szórakozol? – csapok mellkasára. – Te kis… alig várom, hogy Hawaiira érjünk és belefojtsalak a vízbe! – tagolom a szavakat és szúrósan bámulok rá. – Tedd hasznossá magad, és hozd a cuccokat. Ja, és a kulcs! – nyomom kezébe. – A repülőn várunk, Oppa! – kacsintok, és én is a többiek után siettem. Megkerestem a megfelelő kaput, átadtam a jegyem, s végig sétálva a szűk folyosón végre elértem a repülőt.
- Hála az égnek, hogy jól vagy! – integet Hyosung. – Itt a helyed előttünk! – mutogat maga elé, én meg csak bólintok.
- Mi történt? – kérdezi Zinger.
- „Mégis meddig akarsz játszani egy férfi szívével?” – utánzom le a hangját, s szemeim forgatom.
- Nekem nem ilyen magas a hangom. – mondja kissé flegmán YongHwa és leül mellém.
- Miért ülsz ide? – pislogok nagyokat.
- Ez a helyem. – mutatja fel a kártyáját.
- Mégis kinek a beleegyezésével? – rakom keresztbe kezeim.
- Kié kellene? – vet rám egy perzselő pillantást.
- Az enyém! – mondom meg az igazat.
- Ugyan már. Nem örülsz, hogy egy olyan személyiség mellett töltheted el ezt a hét órás utat, aki irtó helyes. Nem mellesleg egy igazi adonisz. – búgja fülembe a végét.
- UNNIE! A mellettem ülő személy innentől gyalog menne! – mutogatok nagyívben YongHwara, s közbe az egyik légi utaskísérőnek kiabálok.
- Ya! Ssshh! – rakja kezét a számra, s magyarázni kezd valamit, de én az egészből csak annyit hallottam, hogy blablablaaaa… - Szóval csöndben tudsz maradni? – bólintok.
- Azt hittem megfulladok már… - sóhajtok.
- Hosszú utunk lesz… - vált témát.
- Amilyen nega… - csörren meg a telefonom, s lázasan keresni kezdem, mikor meglátom a kijelzőn, hogy ki is keres pontosan megfagy bennem a vér. – YongHwa… lehetséges, hogy erről a kis kiruccanásról, nem szóltunk ahjusshinak? – mutatok a kijelzőre.
- Jobb lesz ha felveszed. – rakja kezeit keresztbe s lejjebb helyezkedve hunja le a szemeit. – Így i smeg fog ölni. Good luck! – fejezi be ennyivel.
- A-Ahjusshi… - szólok bele a telefonba remény vesztettül. – A-Ani… De… Igen… Ő kezdte. D-De… Igen. Elhoztam, igen minden itt van. Igen. Megcsináljuk! Persze. Koncert? Hawaiion? Ő? Hogy növeljük az egóját? Ahjusshi! I-Igen. Értettem. Viszlát. – csapja rám a telefont. - Van róla fogalmad, hogy mekkora bajban vagyunk? – bököm oldalba.
- HwaRim-sshi, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó munkát fog végezni… - pillant rám.
- Ha valami béna borítóképed lesz, ne gyere hozzám sírva. – fojtom vissza nevetésem, mire egyből kipattan a székből.
- Azt közösen kell kiválasztanunk, nem? – dob felém egy szívdöglesztő vigyort.
- Az előbb mondtad, hogy biztos nagyon jó munkát fogok végezni… - biggyesztem le ajkaim.
- De ketten még jobbak lennénk! – ajánlkozik.
- Jó, jó- Ahjusshi átküldte a képeket. Úgy szerkesztjük meg, ahogy csak szeretnénk. Ja, és a bénázásod miatt, koncertezni fogsz. – mondom.
- Az én bénázásom? – lepődik meg.
- Én tökéletes munkát végzek. – vonom meg a vállam vigyorogva.
- Miért lesz mindig neked igazad? – hitetlenkedik.
- Adottság. – kuncogok. – Na jó, dolgozzunk. Ehhez mit szólsz? – mutatok rá a legelső képre.
- Ezt mindennél jobban utálom. – néz dühösen a képre.
- Azt hittem, hogy az adoniszokról készült képek, mindig tökéletesek.
- Azok is! A fényképész volt béna! – akadékoskodik. És ez így ment tovább minden egyes képnél. Hol nekem nem tetszett, hol neki, a végén pedig már ideges lettem, és díszítésként mindegyikre bajuszt rajzoltam.
- Most boldog vagy? – mutatom meg neki új művem.
- Ha nem akarok kirepülni a repülőből, ami elég ironikusan hangzik, akkor nem válaszolnék. – álmosolyog.
- Akkor ez most jó lesz? – elmélkedek hangosan.
- Egy másik bolygón biztos… - motyogja.
- Yaaa! YongHwa… - motyogom, s pillám kezdenek elnehezülni.
- Most inkább aludj, a többit megcsinálom én… - dönti fejem a vállára, s kiveszi a laptopot a kezemből.
- De még le kellene szervezni a kon… - válik nehezebbé a beszéd.
- Csak aludj, nem mindennapi dolog, hogy a vállamon alhatsz… - mosolyodik el, amit csak a laptop tükröződéséből látok.
- Persze, persze. – szundítok el.
Hyosung POV*
- Mégis, hogy lehettek ennyire buták? – jelenek meg YongHwa ülése felett.
- Te mit csinálnál, ha egy félig idegen ember, hirtelen azt mondaná, hogy szeret? – pillant fel rám.
- Valószínűleg randiznék vele… - mélyedek a gondolataimba.
- Kérdezem másképp. Mit csinálnál, ha egy normális lány lennél? – helyesbít.
- Valószínűleg megijednék. – vonok vállat.
- Ez a válasz a kérdésedre. Boldog vagy? – kérdezi.
- Én vagyok a húgod, és velem mégis ridegebb vagy? Oppa!
- Nincs semmi Oppa, maradj csendben, a végén még felébreszted. – morogja.
- Esküszöm, egyikőtök hülyébb, mint a másik… - dőlök vissza székembe.
- Másik? Most Yoseobra gondolsz? – érzem, hogy hangja kissé ingerültté válik.
- És, ha igen? – keltjük fel Zinger figyelmét is.
- Akkor teszek róla, hogy elfelejtse. Boldogok vagytok? – élcelődik.
- És vajon Min? Ő boldog lesz, ha beleavatkozol a múltjába? – rúgok a székébe, mire ciccegni kezd.
- És? Téged boldoggá tesz, hogy mindenbe beleköthetsz? – morogja.
- Elvárnád tőlem, hogy megint a gödör legalján lássalak? Pont, mint CL-lel? – nyelek.
- Már végeztünk. Ahogy a beszélgetésnek is vége. – vágja a fejemhez, s elsétálva mellettem, gondolom én a mosdóba ment.
- Vajon el kellene mondanunk neki a történteket? – kérdezi halkan Zinger.
- Fogalmam sincs. Nem tudom melyik lenne a jobb neki. Tőlünk hallani, vagy Yoseobtól vagy Mintől. – sóhajtok.
- És ha Jay mondaná el? – kérdi.
- Teljesen megőrültél? – pillantok az említettre, aki éppen a mellette ülő nővel flörtöl. – Egy percig sem tudná tartani a száját, és mi tuti hallottak lennénk! – bökök Min felé.
- Miért, az mennyivel lenne jobb, ha Yoseobtól tudná meg? – teszi fel az elgondolkodtató kérdést.
- Akkor őt temethetnénk. De mindegy beszéljünk másról. – jelezvén, hogy a bátyám bármikor visszatérhet.
Pár órával később*
HwaRim POV*
- Ébresztő! – ordít valaki a fülembe, mire én leestem a székemből.
- Kit ölnek? – pattanok fel, s realizálnom kell, hogy már csak én voltam a repülőn, meg az ismeretlen.
- Ne haragudj, de másképp sehogy sem keltél fel, és ahogy elnézem, a barátaid rendesen itt hagytak. – nevet.
- Mi a… - vágom le a táskám a földre. – Esküszöm, ha megtalálom őket… - roppantom csontjaim. - Ó, egyébként köszönöm! – hajolok meg.
- Semmiség. – mosolyog rám. – Egyébként Hyuna vagyok. – mutatkozik be.
- Min. – biccentek. – Valahonnét ismerős a neved… - elmélkedek, miközben szállunk lefele.
- Hát, ha ismered a Secretet, Jay Parkot, és YongHwat, akkor nem lehet nehéz kitalálni, hogy ki vagyok. – nevet.
- Nem is igaz! Te értelmesnek látszol, ők meg, ők… - hajtom le a fejem nevetve. – Egyébként értem, de akkor is máshonnan vagy ismerős. Mintha Hyosung említett volna téged… - kezdek nagy gondolkodásba.
- Hyosung-ah? Yoseobról és rólam? – pillant rám.
- Ott voltál, hogy így tudod? – mutatjuk fel útlevelünk, és egy gyors vizsgálat után, már kint is voltunk.
- Nem, de hallottam róla egy-két dolgot, így könnyen kitaláltam. – mondja, majd a két hotelra pillantottunk, amelyek egymással szembe helyezkedtek el.
- Szerinted melyikbe mehettek? – kérdem.
- Tuti abba, amelyik a tenger fele néz. – bök a baloldalira.
- Ha róluk van szó, minden bizonnyal, igaz? – nevetek fel. – És te?
- Én is. Ha minden igaz le van foglalva nekem egy kétágyas szoba. – magyarázza, s megindulunk a hotel felé.
- Kétágyas? De nem egyedül jöttél? – érdeklődöm.
- Összevesztem a barátommal, így egyedül jöttem. – mondja kissé szomorúan.
- Szabad tudni, hogy ki az?
- HyunSeung. – motyogja.
- Szóval nem jutottál túl messzire. – együtt érzően sóhajtok.
- Hát nem, de igazából nem is bánom, csak a sok munka kikészíti az idegeinket és gyakran veszekszünk. – von vállat, s beérünk a hotelba. Ott Hyuna előttem volt a sorban, így ő már megkapta a kulcsát. Aztán jött az én világrengető veszekedésem a recepcióssal. Szerencsétlenje, egy őrült fannak nézett, ezért semmi pénzért nem volt hajlandó megadni a szoba számokat. Annyira ideges lettem, hogy már káromkodtam, megfenyegettem, hogy ráküldöm az egész yakuzát, de még így se.
- M-mit szólnál, ha nálam lennél? Két ágy van, emlékszel? – próbál jó útra terelni Hyuna.
- Mégis ki a francnak néznek engem? Először még szórakozik velem YongHwa a reptéren a hülye dumájával, teli dobálták a hajam popcornnal, akkor még a főnök is lecseszett, dolgozhattam a borítón, amiben nem jutottunk közös megegyezésre, és ott hagytak a gépen! – mesélem el életem legnyamvadtabb 24 óráját. – De legyen, elfogadom az ajánlatot. – fújom ki magam. – Maga, pedig nehogy azt higgye, hogy végeztünk. – nézek szúrósan a recepciósra, majd a táskámat megfogva mentem a lift felé.
- Te aztán nem vagy semmi! – nevet mögöttem Hyuna.
- Ezt még visszakapják! – háborgok. – Meg az a vén szivar is a pult mögött. Azt hittem felképelem. Igen nehéz napjaim vannak mostanában, csoda ha bepöccenek? – beszélek inkább már csak magamban. – És még koncertet is kell… - vigyorgok ördögien magam elé.
- Erről szokj le. – csípi meg az arcom Hyuna. – Nem szép. – záródik a lift ajtó, és megnyomja a hatodik emelet gombját. Csak megvontam a vállam, előkerestem a noteszomból a fontos emberek telefonszámait, egy szervező cégét is beleértve, és csak úgy duruzsoltam a jobbnál jobb híreket a vonal túlsó végén ülő igazgatónak. Miután a liftből kiszállva kerestük a 203-as szobát én még továbbra is csak telefonáltam.
- Igen. Teljesen ingyen és annyi riporter jöhet, ahány csak akar. De csak egy kikötéssel. Igen. Csakis YongHwa-sshit lehet kérdezni. Igen, igen. Nem. Ma még had pihenjenek, és mondjuk, holnap ötkor? És legalább ha el van tolva egy nappal, többen jönnek a koncertre. Mi, ma is van? Akkor még jobb! – kuncogok. – Igen, köszönöm, természetesen. Viszlát. – bontom a vonalat.
- Nagyon boldognak tűnsz. – igazítja meg a haját a tükörben.
- Igen. Alig várom, hogy lássam a képüket. – nevetek fel. – Én gyorsan átöltözök, és megkeresem őket. Fogadni mernék, hogy a strandon vannak már. – forgatom meg a szemeim. – Jössz te is? – veszek elő egy rövid gatyát, meg egy combközépig érő lenge trikót.
- Én inkább felhívom HyunSeungot. – kezdi keresni telefonját.
- Oké. Este szerintem állatkodni fognak, van kedved csatlakozni? Szerintem senki sem bánná, ha meg igen magukra vessenek. – kötöm össze a hajam.
- Miért is ne. Úgyis rég találkoztam már a Secrettel. – emeli fel diadalittasan a telefonját.
- Oké. És ha már felhívod HyunSeungot, megkérdeznéd, hogy Yoseob hogy van…? – nyögöm ki halkan a kérdésem.
- Persze. – mosolyog rám, s már a fülénél is van a telefon. Én gyorsan átöltöztem a fürdőben, majd jelezve neki, hogy elmentem, zsebre vágva a szoba egyik kulcsát és a telefonom majd elindultam, hogy megkeressem a jó madarakat. Nem kellett sokáig keresnem őket, Hyosungot pillantottam meg az egyik kajás standnál, és éppen egy sráccal vihogott. Előkaptam a mobilom, kikerestem a számát, majd vártam, hogy kicsöngjön a telefonja és felvegye. Annyira el volt foglalva, hogy meg se nézte a kijelzőt.
- Igen? – szólt bele.
- Nem felejtettetek ott valamit a repülőn? Úgy 165 centi, 45 kiló. ENGEM? – ordítok bele a telefonba, ő pedig megrökönyödik. Lassan hátra fordul, mire találkozik a tekintetemmel.
- Min, sajnálom, de az istenért se akartál felkelni! És..és Jay volt!! – mutogat a tenger fele. – De mi újság, vehetek neked valamit engesztelésképp? – nevet zavartan.
- YA! – szólok rá ingerülten.
- Ez akkor egy nem? – vigyorog.
- Hol vannak a többiek? – terelem a témát.
- Arra! – mutat jobbra.
- Hányas szoba a tietek? – teszem fel robotikusan a következő kérdésem.
- 243. – válaszolja.
- Mondd meg nekik, hogy este ott találkozunk. MINDENKI! – emelem ki az utolsó szót.
- Oké. De miért is? – érdeklődik.
- Majd kiderül. Akkor majd kilenc körül átnézek. Addig én körülnézek. Ha összefutnék most bárkivel valószínűleg behúznék neki egyet. – morgom, majd elindultam az ellenkező irányba. Ahogy egyre csak sétáltam a homokos parton, arra lettem figyelmes, hogy egyre több ember szalad mindenféle plakáttal a kezében, és sikítozzák, hogy az oppák itt vannak. Mivel már birizgálta az oldalam, hogy kik azok, én így is gyorsabbra vettem lépteim. A tömeg legvégén voltam, így nem igen láttam ki az éles fénytől az alakokat, de a hang nagyon ismerős volt. Próbáltam előre tolakodni, de az sosem sikerült. Mikor próbáltam viszont feladni, akkor az emberek a nagy lökdösésben passzíroztak előre a legelső sorba, ahonnan már tisztán kivehettem az alakokat. Szemeim kikerekedtek.
A színpadon Hong Ki állt, meg gondolom a banda többi tagja… És éppen azt a dalt énekelte… amit nekem írt még régebben. Mind az együtt töltött idő, mind a gyűlölet érzelmeket váltott ki belőlem. Na meg persze az a kellemes beszélgetés a lift előtt a legelső napomon… A színpad elejébe indult, még mindig nagy beleéléssel és félig csukott szemekkel énekelt, s mikor felmérte az első sort, persze, hogy rajtam akadt meg a tekintete, s úgy, ahogy volt elejtette a mikrofont. Zavartan nézett körbe, majd a nagy sietségben igyekezett felvenni, de félrelépett, rá a mikrofonra és lezúgott a homokba. Mindenki ijedten bámult rá, én meg átmásztam a kordonok között és felé emeltem a kezem.
- Biztos, hogy most kellene pihenned? – guggolok le, s fejét megbököm egy kicsit, mire csak felmordul, de fejét továbbra sem hajlandó felemelni. – Ya, menthetetlen vagy. Még nincs vége a koncertnek. – bökdösöm tovább. – Állj már fel, ez kezd kínos lenni, és nem éppen jópofizni akarok… - morgom.
- Csak hagyj meghalni… - nyög ki végül ennyit.
