10. Fejezet

Chaerim POV*

- Én egy salátát kérek… - mondom a pincérnek.
- Én egy steaket, véresen, ha kérhetem. – szól Luhan is. – Na, és ti? – vigyorog ártatlanul.
- Mi kérnénk a ház specialitását. – rázza le Jay a pincért.
- Szóval? – mosolygok YongHwara. – Miért futottál el előlem, helyesbítve ti? – fonom össze az ujjaim.
- Elfutottam volna? – teszi a hülyét.
- Igen. Ennyire szép lenne az én Chaerimem? – bájolog Luhan, s jutalmul adok neki egy puszit.
- Az emlékeim, néha rosszkor vannak rossz helyen… - sóhajt YongHwa.
- Figyelj… akkoriban csak te voltál, aki képes volt megérteni… - teszem kezem a kezére. – Ha több lett volna belőle, most nem tartanék itt. Az egész karrierem, miattad van. Csak sose hagytad, hogy megmagyarázzam. – mosolygok rá.
- Nem értem mire gondolsz… - néz rám értetlenül.
- Te már akkoriban híres voltál, a hangod, mindenkit megbabonázott. Onnantól kezdve titkon a példaképemmé váltál. Rád akartam hasonlítani, s ezzel a tudattal küzdöttem fel magam a csúcsra. – magyarázom.
- Na, meg máshogy. – folytja vissza a nevetését Luhan, mire vállba csapom.
- Ya! Ha akarod még a máshogyt, fogd be! – nézek rá szúrósan. – Elrontottad a pillanatot… - sóhajtok.
- Igenis, főnök. – csücsörít.
- Istenem… egyszer érjem meg, hogy valamiről komolyan tudsz beszélni, kölyök. – borzolom össze halványrózsaszín fürtjeit.
- Haver, a csajod hordja otthon a nadrágot? – kezd beszélgetésbe halkan Jay.
- Ha tudnád miket, kevés lenne a nyálad. – kacarászik Luhan.
- Esetleg ne kezdjünk el beszélni a te szexuális életedről is, Jay? – szól közbe YongHwa.
- Ha ennyire érdekel… - von vállat, mire éppen belekezdene, de a pincér meghozta a kért rendeléseinket, ezért egy ideig csendben maradtunk.
- Egyébként, amit ezzel mondani akartam. – nyelem le a falatot. – Életem egyik legjobb és legrosszabb döntése volt az, amikor nem téged választottalak. – sóhajtok.
- Nem gondoltad, hogy HyunJoongból is sztár lesz? – kapirgálja tányérját.
- Erre… nem válaszolhatok. – sütöm le tekintetem.
- Miért? – értetlenkedik.
- Tulajdonképpen, ő már sztár volt… - fordítom el fejem, és egy festményt kezdek bámulni. Tudtam, hogy nem kellett volna elmondanom az igazságot, de már késő volt.
- Azt akarod mondani… hogy, amiért én keményen megdolgoztam? Ő újfent könnyen megszerezte? – fújtat.
- Mi változott volna, ha elmondjuk? – kérdem kicsit mérgesebben.
- Sok minden! Mondjuk bevertem volna neki! – mondja idegesen.
- Nyugi haver… - csapja hátba Jay. – Együnk, mindjárt kihűl. – próbálja oldani a feszültséget, Luhan meg inkább meg se nyikkan.
- Látod?! Pont ezért nem mondtam el! – csapom le a villám. – Miért gondolod folyton, hogy másodrangú vagy? Így persze, hogy sose fogsz kitűnni Joong árnyékából… - sóhajtok lemondóan.
- Ó, szóval most már az ő árnyékában élek? – csap rá az asztalra. Aigoo, nekem is előbb kell megszólalnom, mintsem gondolkodni. Mégis, hogyan magyarázzam ki magam?
- Tudod, hogy nem úgy értettem. – mondom nyugodt hangnemben.
- Nem, semmit sem értek, amit összehordasz. Jobb lett volna, ha megint csak elfutok. – morogja.
- Ennyire gyáva lennél? A múltban akarsz élni, és siratni magad? Azt hiszed Min pátyolgatni fog? – kérdem cinikusan.
- Ha te ezt gyávaságnak nevezed… állj, hogy jön most az egész sztoriba Min? – értetlenkedik.
- Miért? Most nem ő van soron? – nézek rá szúrósan.
- És ha igazad is lenne, mi közöd lenne hozzá? – csap az asztalra, mire megszeppenek.
- Erre most válaszolnom kellene? – kérdezem dühösen.
- Fogalmam sincs. Vagy tudod mit? Nem is akarom tudni. Az egész múltam egy merő hazugság volt? – indul meg kifele, félig fellökve Jayt.
- Hé! Még nem fejeztem be! – tipegek utána a magassarkúmba.
- Én viszont igen. Vagy szeretnél még valamit az orrom alá dörgölni? Mondjuk, hogy… nem nincs ötletem, kimerítetted a világi hazugság készletet. – morogja. – Ráadásul, akárkibe belefutok Minről kezd beszélni. Nektek mániátok ez? – hitetlenkedik.
- Igen, sok minden van, amiről sem neked, sem neki nem beszélhetek. – kiáltom.
- Értem, most már ketten vagyunk. Mond csak, nem vagy esetleg részeg? Mivel egyre több hülyeség árad a szádból… - fújtat.
- Ebből most van elegem… - lépek mellé és egy pofont adok neki. – Min, egy értékes barátom, Luhan a szomszédja volt, persze, hogy tudok róla dolgokat. És te… meg akarod tudni, hogy mit rejtegetek oly nehezen előled? – gyűlnek könnyek a szemembe. – Jung Yong Hwa. – veszek egy mély levegőt. – Szeretlek. – szorítom össze szemeim, és próbálok nem sírni.
- Chaerim?  - jön hátulról egy hang, amit azonnal felismerek. Luhan az.
- Idehozom a kocsit. – jelenti be Jay, és eltűnik az éjszaka sötétjében. YongHwara pillantok, aki némán s döbbenten áll.
- Nem gondolod, hogy… már késő? – nyel, s szemeiben könnyek jelennek meg.
- Nem. Ha rajtad múlna sose lenne késő… - mosolyodik kicsit el.
- Köszönöm. – húz magához, és szorosan átölel. Értetlenül pislogok a vállán, s érzem, hogy sírni kezdek. – Köszönöm, hogy szerettél. – mondja akadozó hanggal.
- Miről beszélsz? – kérdem szipogva, s elenged.
- Ezt… - kutat a zsebébe, majd egy dobozt nyújt át a kezembe. – Mindig is neked akartam adni. – vágja zsebre kezeit. Egy kis hezitálás után kinyitottam, s egy gyönyörű nyaklánc volt benne, aminek medálja egy nyúl volt. Önkéntelenül is elmosolyodom, de újra csak keserű könnyek gyűlnek a szemembe. – Viszlát, Chaerim. – biccent, s elindul az ellenkező irányba. Tessék. Másodszor nézem végig, ahogy hátat fordít nekem és eltűnik. De talán, most már mindent sikerült tisztáznunk egymás között.
- Viszlát? – kérdezek vissza értetlenül magamnak.
- Ez a mi nyelvünkön azt jelenti, hogy nem szeretünk többé. – lép mellém Luhan, s összefonja ujjainkat.
- Luhan, sajnálom… - fordulok vele szembe, s lehajtom a fejem.
- Semmi baj, sose voltam az a féltékeny típus. – vet rám ez ezer wattos mosolyt. – Ami az enyém, az az enyém, nem? – nevet.
- Azért ne bízd el magad.  – mosolygok rá.
- Miért, van még más is? – kerekednek ki a szemei.
- Hmm, az legyen titok. – kacsintok rá.
- Noooooooonaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! – fújja fel arcát, mire elnevetem magam.
- Aigoo, hogy lehet, valaki ennyire aranyos. – kócolom össze a haját megint.
- Hé, ne az öcsédként kezelj! – duzzog.
- Akkor, hogyan kellene? – döntöm el kicsit a fejem jobbra. – Mondjuk van egy ötletem… - kuncogok, s lágyan megcsókolom az út kellős közepén. – Na, jobb már? – vigyorgok rá.
- Sok mindent kell még tanulnod tőlem. – nyal végig alsó ajkán, s elindul balra én meg csak nagyokat pislogva néztem utána.
- Tanulni? – pislogok tovább, és egyre groteszkebb ábrázatom lesz. – Ez is ilyen férfi duma? – indulok meg Luhan után, még mindig döbbenten.
- Lehet. – fordul vissza, s ölt rám nyelvet.
- Shicha… - vetek rá egy lenéző pillantást és gyors léptekkel indulok meg a kocsink felé, s mielőtt még beszállhatna, elindulok.
- E-Ez is most komoly? – kiált utánam, mire megállok, s megvárom, míg beér.
- Na, ne durcázz annyit… - csípem meg az arcát.
- Jobb lesz, ha most félre állsz. – teszi karba kezeit.
- Miért? – vonom fel egyik szemöldököm.
- Mivel nem tudok várni addig, amíg hazaérünk. – int felém egy perverz vigyort.
- Istenem, te sose változol… - hitetlenül rázom meg fejem.
- Kellene? – hajol közel hozzám.
- Isten ments, jól van így… - kuncogok, s megcsókolom.

YongHwa POV*

- Minden rendben van? – kérdezi Jay halkan.
- Az útra koncentrálj. – mondom.
- Figyelj, ha ennyire nem érdekel a dolog szívesen nekimegyek egy kamionnak. – ironizál.
- Te mégis, hogy lennél, ha a lány, akit szerettél éveken át, random közli, hogy szeret? – kérdezem vissza cinikusan.
- Valószínűleg elkönyvelném magamban, hogy eszméletlenül király vagyok. – vigyorog elégedetten.
- Miért is számítottam komoly válaszra? – vágom fejem az ablaknak.
- Hé, nem azért van takarítva, hogy a te gond sújtotta koponyád tartsa. – néz rám szúrósan.
- Hagyj már lógva… - sóhajtom.
- Oké, oké. – adja meg magát. - Viszont, azért meg kell hagyni, király távozás volt. – nevet fel.
- Tőled tanultam. – vágok egy fancsali mosolyt.
- Másképp nem mondtam volna rá, hogy király. Amúgy, gondolom a mondandóm halasszuk holnapra, és akkor, majd hárman együtt mindent megbeszélünk. Rendben? – pillant felém, majd rögtön vissza az útra.
- Leköteleznél. – ráncolom homlokom.
- Egyébként, aludhatnék nálad? Mivel az ügynökség látni sem akart, miután felszívódtam… - forgatja szemeit. – És, mivel jó barátom vagy évek óta… Miért is ne hagynád a barátodnak, hogy nálad héderezzen? – pillant felém.
- Jó, csak fejezd már be a hegyi beszédet. – morgok rá. – Mondjuk hazáig.
- YongHwa, már rég megjöttünk… - mondja nem törődően és elindul az ajtó felé. Egy kis csend után én is utána indultam, majd tisztáztam magamban, hogy nála maradtak a lakáskulcsaim.
- Én lefürdök. – szólok be a konyhában matató Jayre.
- Te, mi ez a dög a hűtőnél? Azt hittem utálod őket… - morogja, ő sincs vele másképp.
- Nem az enyém, Miné, de ha már ott jársz rakj már ki neki kaját… - vonom meg a vállam és elindulok az emeletre lefürödni.

Jay POV*

Nem válaszoltam, csak úgy tettem, ahogy mondta, bár közben rájöttem, hogyha csak levágom elé a konzervet nem fogja tudni kinyitni magának. Egy órás gondolkodás után úgy döntöttem, hogy leguggolok és lehúzom a kajás tetejét. A macska kikerekedett szemekkel nézett rám, ami kis idő múlva idegesítővé vált.
- Van körmöd és nem tudod használni, hülye vagy te? – mutogatok a levegőbe és beszélgetést kezdeményezek.
- Meow. – jön a válasz.
- Á, szóval én vagyok a hülye, mert hozzád beszélek… - rakom le elé a konzervet.
- Meow. – ismétli.
- Tudsz valami mást is mondani, cseszd meg? – nyitom ki a hűtőt egy sörért. Háh, tudtam, hogy még tart magánál.
- Meow. – hallom lentről megint a macska hangját.
- Meow. – mondom én is unottan, mire oldalra döntött fejjel méreget.
- Mi a fasz? – tolom arrébb a lábammal a fehér szőrpamacsot és ledobom magam a kanapéra. – Macskák… - nyúlok a távirányítóhoz és elkezdem kapcsolgatni a csatornákat. Már tíz perce néztem valami szuper nyálas spanyol drámát, mikor YongHwa is megérkezett mellém, kikapva kezemből a sört és egy húzásra felhajtotta. – Ennyire rossz? – terelem rá figyelmem.
- Miért örülnöm kellene? – dönti hátra a fejét.
- Végülis megtudtad, hogy igazából szeret. A helyedben örülnék. – vonok vállat.
- Az te vagy. Mint az is, ha veszekedsz a barátnőddel, akkor csak lecseréled. – forgatja a szemeim.
- De bejön. – dobok be egy sármos mosolyt.
- Nálam nem. – néz rá komolyan.
- Kár. – vonok ismét vállat. – Lehetett volna egy jó estéd… - fújtatok.
- Eléred, hogy kivágjalak. Nem vagyok meleg, nem hiszem, hogy lefeküdnék veled. – magyarázza. Hinni a templomban kell öcskös.
- Nagy kár, tényleg nagy kár… - próbálom nem elröhögni magam.
- Elment az agyad fél doboztól? – lök oldalba.
- Én csak felajánlottam valamit, egy régi barátnak. Most még egy melléfogás már nem számított volna. Legalább velem nem úgy néznél ki, mint a mosott szar! Tudod szar hallgatni… - mondom.
- Az a mázlid, hogy túl álmos vagyok ahhoz, hogy felfogjam a szavak jelentését. Ledőltem. A szekrényben találsz takarót, a kanapét ki lehet húzni. – irányít el, s eltűnik. Én sem maradtam fent sokáig, mivel még lesz holnap egy-két elintéznivalóm, mint példának okáért a Zinger nevezetű lánnyal meginni valamit. Miért is mentem bele a pillanat hevébe? Már késő bánkódni, elmegyek és kész. A nő akkor is nő marad, ha nő. Ezt már megtanultam. És értsétek úgy, ahogy akarjátok. Kivettem a szekrényből a takarót, ledobtam magamról a ruháim, s örömmel fogadom, hogy a szekrény alsó dobozába még mindig megvannak a ruháim. Igen, eredetileg mi ketten laktunk itt, mikor még azt hittük, hogy egy bandában esetleg duoként debütálunk. De a főnökök másképp gondolták. Pedig nálunk nincsen a világon jobb zenei páros. Ezekkel a gondolatokkal kikapcsolva a tévét, egy pólót felvéve és boxerban ledőlve a kanapéra aludtam el, egy csodálatos álommal karöltve.

HwaRim POV*

Reggel arra ébredtem, hogy eszméletlenül sajog mindenem, és, hogy erős karok fogságában vagyok. Az erős karok tulajdonosa már ébren volt és úgy vigyorgott rám, mint a vadalma.
- Jól vagy? – kérdezi.
- Voltam jobban is… - ülök fel. – Mennyi az idő? – keresgélek órát, de nem találok.
- Reggel tíz és a bátyám már kiidegelt a hívásaival és közölte, hogy idejön és ha kell pucéran, de hazaráncigál, erre elküldtem melegebb éghajlatra. A kijelentésén kiborultam… - morogja.
- YongHwa nem tehet róla… de hívnál nekem inkább egy taxit? – nézek rá kérlelően.
- Szó sem lehet róla! –pattan fel én meg csak nagyokat pislogok rá.
- M-Miért? – kérdezem félénken.
- A magán kocsinkkal mész és kész! – mondja ellentmondást nem tűrően.
- D-de… - próbálok hadakozni, de komoly tekintete ellen elvesztettem a csatát. – Köszönöm. – mosolygok rá, majd felkapom a földről a ruháim és elkezdek visszaöltözni.
- UUUUUUUhhhhhhh és még fizetnem sem kell! – kuncog.
- Ya! – kiáltok rá. – Ne mondj ilyen hülye dolgokat… - nevetek fel.
- Jó-jó… - forgatja a szemit. – Felveszek pár értelmes ruhát és elkísérlek. – tipeg kifele és csend telepszik a szobára. Felvéve a ruháim rutinos mozdulatokkal szlalomozok át a ruhákon a konyháig, onnan a hűtőből szerezve valami frissítőt, s sajnálatosan nyugtáznom kell, hogy a hűtőben csak két doboz tojás van, és vagy tíz, tizenöt energiaital. Elkezdtem kutatni a szekrényekben, de csak tészta volt. Megadóan sóhajtottam az ürességtől, és a testembe nyilalló fájdalmaktól. Már nem féltem, próbáltam, úgy felfogni, hogy ez az egész csak álom volt Yoseobbal. Jó, mondjuk biztos, hogy innentől kezdve kerülni fogom. Utolsó próbálkozásként kinyitottam a mélyhűtőt, amiben csodának csodájára, vagy annyira mégsem, semmi sem volt! Újabban sóhajtottam, majd kivéve a tojást és a tésztát leraktam őket az asztalra.
- Te meg mit művelsz? – néz rám szúrósan Hyosung.
- Főzök. – vonok vállat.
- Azt látom, de miért? – vág hülye képet.
- Éhes vagyok, és csinálok nektek is valamit. csak tíz percet kérek. – zárom is le ennyivel a beszélgetést. Nem pepecseltem sokat, a tésztát és a tojást külön-külön megcsináltam, majd a végén egybeborítva őket összekevertem.
- Ez mi? – kérdezi.
- Ez, kérlek SECRET ala éppen, ami a hűtőben van tojásos tészta. Itt van két nagy adag. Az egyiket a hűtőbe rakom, a másik a mienk. – teszem is azt, amit mondtam. – Mehetünk? – nézek csodálkozó barátnőmre.
- Ezt te meg akarod enni? – indul meg kifele, miközben más szavakkal, de leszólja főztöm.
- Legközelebb legyen kajátok. – húzom fel az orrom, és nagy lendülettel nyitom ki az ajtót.
- Jogos… - morogja, s ennyivel lezárja a „vitánkat”. A lifttel hamar leérünk a mélygarázsba, ahol egy fura fazon beinvitál minket az autóba. – Te azt komolyan megeszed? – hitetlenkedik.
- Szerinted vicceltem? – csodálkozom, s felnyitva a doboz fedelét a kezembe véve a csomagolt pálcikákat enni kezdtem. – Hmmm… Ahhoz képest, hogy csak tojás meg tészta… finom… - nyammogok. – Kérsz? – tolok Hyosung felé egy hatalmas adagot. Válaszát meg se várva tömöm be a szájába az adagot, s szemei lassan csillogni kezdenek. – Finom, mi? – aprót bólint, mire középre rakom az edényt.
- Köszönöm az ételt! – csapja össze a kezeit, s kézzel kezd el enni, amin megint csak nevetnem kell.
- Tudod… Hoztam még egy pálcikát. – nyomom kezébe, mire teli szájjal elátkoz, de mivel nem értettem nem szenteltem rá nagyobb figyelmet. Az autó perceken belül megérkezett a házhoz, s hasam görcsbe állt. – Félek… - fogom meg Hyosung kezét.
- Nyugi, a bátyám hülye. Menj előre, még telefonálnom kell egyet az ügynökségnek. Tudtam, hogy valamit elfelejtettem… - vágja magát fejbe.
- O-oké… - bizonytalanul de elindultam. Lenyitottam a kilincset és óvatosan körülnéztem. Sehol senki. Leraktam a cipőim a többi mellé, és beljebb lépdeltem. Konyha. Tiszta. Nappali. Szokatlanul tiszta. Táskám éppen leraktam volna az egyik puffba, mikor fentről zajt hallottam. A lépcső felé irányítottam minden figyelmem és bátorságom, de minden hiába. Már éppen sikítani készültem, mikor valaki hirtelen eltakarja a szemem és megfordít, mivel nekiütközök mellkasának. Ez az illat…
- YongHwa… - pillantok fel rá ijedten.
- Bocs Min, nem tudtam, mikor jössz haza. – vágja a fejemhez Jay.
- Nem megmondtam, hogy embereld meg magad? Örülnék, ha a pucér magaddal elindulnál felfele és felöltöznél. – morogja megmentőm. Bár, igazából még szívesen csodáltam volna.
- ÓÓ te úristen, tégy magadévá! – vigyorog kajánul a negyedik hang tulajdonosa.
- SungJeon! Jay! Húzd már fel a beled! – ordítozik YongHwa.
- Ugyan, szeretnéd te még ezt a testet a tiédnek! – érződik Jay érces hangja.
- Na most már komolyan vonulj fel te pöcs. – forgatja a szemeit megadóan YongHwa.
- Rendben. Álmodozz csak tovább, YongHwa. – mondja lányos hangon, majd minden szégyenérzet nélkül elvonul.
- Erről eszembe jut, hogy reggel megcsodálhattam Min csodálatos domborulatait. – nyögi be unottan HyoSung, mire YongHwa szemei a háromszorosra tágulnak.
- Bizony, és egy fillérembe se került. Ráadásul a mellei, ekkorák voltak… - mutatja groteszkül, mire YongHwa nem tudja hova rejtse vörös fejét.
- YAAAAAAAAAAAADAAAAAAAA! – csapok rá YongHwara táskámmal, HyoSungra meg gyilkoló tekintettel pillantok.
- Szóval a mi kapcsolatunk előrébb jár a tieteknél. – nevet. – Na, de én megyek. Sziasztok. Jay, te meg ne merd eljátszani a találkozód. – kiált fel, s ugrándozva távozik.
- Akarom én tudni? – térít vissza a valóságba YongHwa
- Nem igazán. – rázom buzgón a fejem.
- És hol voltál? Tudod mennyire megijedtem, mikor nem voltál itthon? – néz rám gondterhelten.
- Sajnálom, csak már késő volt… - hajtom le fejem. Nem mondhatom meg. Nem. Nem, és nem.
- Biztos csak ez az ez oka van? Elég, nyomottnak tűnsz… - tűr el egy tincset az arcomból.
- I-Igen… Minek hazudnék? – mosolygok rá zavartan.
- Nyilvánvalóan, hogy titkolj valamit. – ejt el egy huncut mosolyt, s közelebb hajol. – Mit titkolsz? – búgja ajkaimba, s közelségétől megrémülök egy kicsit.
- Semmit. – kelek ki hirtelen a székből, s a konyhába indulok. – Ne legyél ennyire közel… Nem a barátnőd vagyok. – mondom ridegen, s ő utánam jön.
- De lehetnél. – teszi a szépet.
- YongHwa, nem akarom elveszíteni a munkám. – mondom.
- Én meg a gyomrom tartalmát. – sétál el nyugodtan el közöttünk Jay.
- Hogy te itt vagy… - kap észbe YongHwa.
- Köszönöm a figyelmet, most viszont csomagoljatok édeseim, mert nyaralni megyünk! Hozzátok a SECRET-es lányokat is és a bandád többé tagját.
- Hogy mi? – döbbenünk le egyszerre.
- Hallottátok! Irány Hawaii, s meghagyjuk későbbe az üzletet. Vedd afféle testvéri üdvözlő partynak.
- H-Hawaii? – pislogok még mindig értetlenül.
- Mi van más süket vagy? Szabadon stírölhetitek egymást. Na, pakolás. – lök meg minket, majd mint, aki jól végezte dolgát lép ki a házhoz.
- Ugye te is hallottad? – kérdezek rá a biztonság kedvéért.
- Igen… - bólogat lassan.
- Hawaii? – nyomatékozom.
- Igen. – bólint ismét.
- Pakoljunk? – vonom fel szemöldököm.
- Miért ne. – von vállat, s mindketten megindulunk a szobánkba.