- Nem Japánban kellene lenned? – kér számon.
- Én is örülök, hogy újra látlak. – grimaszolok.
- Arrogáns. Arrogáns, mint mindig. – lassan tapsol.
- Idióta, mint mindig. Na, JiYong kidobta a szűröd? – igazítom meg a vállamon a táskám. Csak elképedve bámul rám, nem tud válaszolni. Hát persze, hogy kidobta. Azok után, hogy kitálalt a nővérem és JiYong kapcsolatáról, azt hittem megöli. Még így is jobban járt.
- Menjünk. – húz be a liftbe Yoseob, majd bezáródik az ajtó. – És honnan ismered Lee HongKit? – kérdezi nekidőlve a lift tükrös oldalának.
- Egy fotósorozatról. JiYong gyakornoka… volt. Olyat tett, amit nem kellett volna. – mesélem. – Yoseob. Akkor… a SECRET… - próbálom magyarázni.
- Igen, beszélek velük. – nyílik az ajtó, és kiszállva a liftből, balra fordulunk. Végigmegyünk a folyosón és megállunk az utolsó ajtónál. Yoseob határozottan kopog, de mikor egy morcos lány nyit ajtót inába száll a bátorság.
- S-Sunhwa… Látom jó kedved van. – zavartan vakarja a tarkóját.
- Mi van? – lassan pislog.
- Ömm.. Izé.. Beszélhetnék egy party képesebb emberrel? Szívességet szeretnék kérni. – mondja.
- Hyosung, Yoseob az. – lép el az ajtótól, és egy energiával teli lány pörög a helyére.
HyoSung POV*
- Szia…sztok? – pislogok értetlenül.
- Szia. Kérhetnék egy szívességet? – mosolyog rám Yoseob.
- Persze. Mondd csak. – mosolygok vissza.
- Öm.. Szóval…Ő itt egy gyerekkori barátom Choi Hwa Rim és nincs hol aludnia. Vagyis lenne, de velünk nem ak--… - mondaná tovább a mondandóját, de csak behúztam a lányt, és bezártam az ajtót. – Mekkora egy barom… Hat fiú és egy lány összezárva? Ez viccnek is rossz! Nálunk addig lehetsz, ameddig csak akarsz, oké? – mosolygok rá, ő csak félénken bólint.
- Hyo Sung Jeon vagyok, de hívj csak HyoSungnak. – húzom beljebb. – Lányok, lesz egy új lakótársunk. Choi Hwa Rim. Szerintem néma. – nevetek.
- Yadaaa! – á, megszólalt.
- Na, annak örömére, hogy megszólaltál bemutatom a többieket. Az.. a… most éppen nem tudom mire hasonlító fáradt lány Han Sunhwa. Mellette, aki bökdösi az Zinger. És… JiEun szerintem fürdik. Majd bemutatlak neki később. Zinger, készítsd elő a vendégszobát. Kicsit kupis, ezért addig inkább ülj be a konyhába. – mutatok az ajtóra. – Összedobok valamit, csak előbb bedobom az ágyba Sunhwa-t. – mondom és karon ragadva húzom be a JiEunnal közös szobájukba. – Aludj. Holnap korán kelünk…megint. Tudom, hogy ki vagy bukva Daehyun miatt, de most inkább aludj. – nyomok egy puszit az arcára, majd kimegyek, egyenesen be a konyhába. Rim éppen telefonál.
HwaRim POV*
Bólintottam és bementem a konyhába. Amint leülök megcsörren a telefonom. Ismeretlent jelez, de azért felveszem.
- Igen? – szólok bele. – A-Anya? Jól vagyok. Igen. Yoseobbal. Nem. A barátainál. – helyesbítek. – Igen, lányok. Ne aggódj. Tudom. Igen. Szia. – rakom le az asztalra a telefonom.
- Anyukád… kedvesnek tűnik?! – próbál improvizálni HyoSung.
- Az is. – bólintok, majd a hasam korogni kezd, mire fülig vörösödök.
-Bocsi. Mit kérsz? Van… - nyitja ki a hűtőt. – Rámen. Meg.. Valami zöld trutyi. – mondja, mire valaki visítani kezd.
- NEEEEEEEEEEEEE! AZ AZ ARCKRÉMEM! – vetődik szinte Zinger.
- Halkabban. Sunhwa alszik. – szidja le játékosan barátnőjét, közben ki vesz két adag instant ráment a hűtőből és bevágja a mikróba.
- J-Jó. Egyébként kész lett a szoba! – tiszteleg, majd el is tűnik.
- Köszönöm. – mosolygok.
- Nincs mit. Végülis vendég vagy, nem hagyhatom, hogy éhen halj, ha már Yoseob éheztetett. – vigyorog, majd kivette az evőpálcikákat és a forró rámeneket. – Mesélj magadról. – ül le velem szembe.
- Hét évig éltem Koreában, majd Japánba költöztünk, ott pedig modell lettem. Tegnap visszavonultam családi problémák miatt. Most pedig itt vagyok, hogy újra Yoseobbal legyek. – fejezem ki lényegesen tömören.
- Miért mindig Yoseob? – mutat felém a pálcikáival. – Nem jó srác. Már dobta Hyunat is és engem is. – mi? Én erről nem tudtam, hogy neki volt már barátnője. Végülis nem is beszéltünk erről. – N-Ne haragudj… tetszik neked, igaz? – kap a szája elé.
- Jobb megtudni, mint tudatlanul vele lennem. – engedek meg egy féloldalas mosolyt, és belekezdek az ételembe.
- De én tényleg nem akartam! Nem hittem volna, hogy szerelmes vagy belé. Ne haragudj, néha érzéketlen vagyok. – bólogat.
- Nem baj. Igazából nem reményked… - újból csörög a telefonom, de most kijelzi a számot. JiYong az. Mégis miért nem töröltem ki a számát még régebben, mindegy. – Bocsi. – mondom, majd kissé ingerülten kapom fel az asztalról.
- Mi van? – kérdezem.
- Hallgass meg… Én tényleg mindent, kibaszottul sajnálok. Neki akartam jót. Azt akartam, hogy normális élete legyen, ne olyan, mint a miénk. Milyen a miénk? Gúny és népszerűség. Ennyi. Azt hittem, hogy találni fog valaki jobbat… De ha tudtam volna, hogy képtelen elszakadni tőlem… és hogy én is képtelen vagyok tőle soha, de soha nem tettem volna ezt. Bocsáss meg nekem. A segítségedre van szükségem! – hadarja.
- Nem én vagyok, akitől bocsánatot kell kérned. – mondom hidegen.
- Tudom… De tőled is kell. Segíts. Mondd meg melyik kórházban van. Látni akarom. – követeli.
- JiYong, ez nem olyan dolog, amit telefonon kellene megbeszélnünk. – az előttem ülő lány szemei nagyra kerekednek.
- G-Dragon? Az a JiYong? – kérdezi döbbenten teli szájjal. Én csak bólintok.
- Akkor hol? – szólal meg végül.
- Holnap. Ráérsz? – kérdezem unottan.
- Próbáim lesznek, de megoldom. Csak mondd, hogy hol és mikor.
- Nem ismerem ki magam túl jól még Seoulban… Javasolj valamit. – mondom.
- Küldök érted egy taxit egyre, az behoz aYGhez. Megoldható? – kérdezi reménykedve.
- A címem kellene hozzá, nem? – érdeklődök.
- Hol vagy? – kérdezi.
- Ahol a Beast dormja van. – nyomom ki, majd a táskám mélyére süllyesztem a telefont.
- Hmmmm.. te és JiYong…? – várja a választ.
- Yada. – rázom meg a fejem. – Hanyagoljuk. Köszönöm az ételt. – mondom és indulnék is be a nekem kijelölt szobába, de megfogja a csuklóm.
- Adok egy pizsamát. – szalad el, és hamar vissza is ér egy kék felsővel és egy fehér gatyával. – Csak ez van, bocsi. – vigyorog bénán.
- Köszönöm, jó lesz. – indulok meg.
- Holnap mi már hatkor nem leszünk itthon, ha baj van csak szólj át valakihez, mindenki szívesen segít. Jó éjt. – nyom két puszit az arcomra, majd eltűnik. Először csak pislogtam, majd gondoltam csak megszokás, így nem foglalkoztam vele. Becsuktam az ajtót, és az elmúlt fél órán gondolkodtam.
Yoseobnak vajon hány barátnője volt? Mit csinált velük? Miért nem mondta el? Miért agyalok ezen? Lényegében… vagyis elméletileg mindketten csak gyerekkori barátok vagyunk. És már védelemre sem szorulok. A munkám miatt megtanultam többet beszélni. Nem. Yoseob miatt. Igen, az volt minden vágyam, hogy értelmesen beszélhessek vele. Vagy csak bizonyítani akartam, hogy nem szorulok védelemre? Csak közben elfelejtettem, hogy ő is változni fog. Az is megeshetett volna, hogy fel se ismer vagy csak egy sziával lerendez. Viszont, ami felettébb aggaszt az HongKi. Nem éppen volt rózsás az utolsó találkozásunk. Mondhatni, nagy fájdalmat okoztam neki.
Egyik este, mikor éppen JiYong és JiRa veszekedését próbáltam elfojtani, HongKi váratlanul megjelent. JiYong azonnal nekitámadt, elhordta mindennek, és hozzá tette azt is, hogy minden az ő hibája. Miatta veszekednek és a sajtó ezért nem hagyja békén barátnőjét. HongKi csak játszotta a hülyét, de tudtam, hogy JiYong erről sosem hazudna. Túlságosan is szerette ahhoz a nővérem. Miután HongKi megunta a szidást, csak karon ragadott és behúzott a szobámba. Pár percig még néma csend vett körül minket, de egyszer csak megszólalt. - „Szeretlek” - Ennyit mondott, s közben a szemembe nézett. Nem kicsit kiakadtam. A fejéhez tudtam volna vágni mindenfélét. Hogy jön ő ahhoz egyáltalán, hogy már csak szerelmet valljon nekem tök ártatlanul, mikor tönkretette a nővéreméket? Akik most miatta szenvednek? De nem akartam ennyire erősen fogalmazni, ezért csak annyit mondtam, hogy - „Sajnálom, de ez lehetetlen.” - majd felálltam és mentem volna ki, de csuklón ragadott és az ajtónak passzírozott. Ekkor ordítani kezdett velem, hogy nem vagyok jó neki, meg, hogy a pénzesebb emberekre bukok és, hogy gátlástalan ribanc vagyok. Ideges lettem és csak adtam neki egy pofont. Semmi sem volt igaz a vádakból, amiket ellenem hozott fel, csak zavarja, hogy kosarat kapott. Értetlenül bámult rám a tenyérlenyomattal az arcán. - „Mondtam, hogy lehetetlen. Azok után, amit tettél te lennél az utolsó ember, akinek megbocsátanék. De lehet, hogyha még az életem függne tőle se tenném. Egyszerűen nem megy. Mire visszajövök, nem akarlak itt látni.” –ismételtem meg magam, majd bevágtam az ajtót. Mire visszaértem, a nővérem a földet verdesve sírt és JiYong nevét motyogta. Az említett csak ott állt, míg nem megszólalt. – „Ez lesz a jobb, hidd el.” – Láttam, hogy meg akarja érinteni még utoljára, de nem tette. Ő is könnyeivel küszködött, ezért csak szó nélkül lelépett. Leguggoltam JiRa mellé, ő csak nekem borulva sírt és töviről hegyire elmagyarázta azt a öt percet, amíg távol voltam. Láttam benne némi értelmet, de a szívem jobban fájt a nővéremért. Egy idő után, már csak a harag maradt meg bennem, a harag, amit JiYong felé tápláltam. JiRa balesete után se látogatta meg, pedig megtehette volna. De nem. Élt tovább, mintha mi nem is léteztünk volna.
Rájöttem, hogy az előbb újra álmodtam az eseményeket, és hogy egy titokzatos lány bámul engem, mire felsikítottam.
- Úristen… - borulok le az ágyról.
- Ne haragudj, de nem tudtam mi volt ez a hangzavar kint, de aztán találtam egy idegen cipőt, így csak meg akartam nézni, hogy ki a vendégünk. JiEun vagyok. – mutatkozik be mosolyogva. – Van kedved beszélgetni? – kérdezi.
- HwaRim. – teszem én is. – Nem kellene aludnod? – érdeklődök.
- Éjjeli bagoly vagyok. – megy ki a konyhába, és két bögréért nyúl.
- Értem. Miről akarsz beszélni? – ülök le.
- Mitől szeretnél? Ha kell elmondok mindent a szakmáról. – kacsint.
- Hmmm… Rendben. – bólintok.
- Hol is kezdjem? Ja igen. Gondolom kiszúrtad a kupit, meg a szétszórt ruhákat. Nincs időnk takarítani. Most is egy három napod felvételről jöttünk haza, de holnap már kezdődik egy új. Aludni is kevés időnk van, és mint látod, az élő példán, hogy a kapcsolatok is elég ingatagok. Lényegében napi 26 órán át melózunk. Felvételek, táncpróbák, ének órák, fotózások, interjúk, koncertek, egyéb rendezvények. Az emberi kapcsolataidra egyáltalán nincs időd. Egy idő után elfelejted, hogy fiú vagy-e vagy lány. Nehéz. – fejezi be.
- De a rajongókért megéri… - mosolyodok el. – Nekik mindig örömet okoz ha mosolygunk, pedig ha tudnák, hogy igazából milyenek vagyunk velünk sírnának.
- Te is énekes vagy? – rakja le elém a most készített forró csokis bögrét.
- Modell… illetve csak voltam. És… tudnál… mesélni Yoseobról? – hajtom le kissé a fejem.
- Ha egy szóval akarnám kifejezni, azt kell mondjam, hogy egy tahó. És erőszakos is. Nem ismer kedvességet, amikor párkapcsolata van, amiből valljuk be a huszadik után már a sajtó sem számolta. A barátnőivel mindig bunkó volt, az ágyjeleneteit már meg se merem említeni… - masszírozza homlokát.
- Á-Ágyjelenet? – vágok buta képet.
- Tudod, sex… - magyarázza.
- J-J-Jaaaa… P-persze… - vörösödök el és már azt sem tudom, hova nézzek.
- Szerintem mára ennyi elég… - mosolyog. – Érezd jól magad nálunk. – majd mielőtt bemenne még utána szólok.
- Hánykor keltek?
- Ötkor, szóval én alszok is. – tűnik el. A hűtő feletti órára pillantok. Hajnali egy. Igen, négy órának elégnek kell lennie. Gyorsan megittam a kakaót, majd körülnézve a konyhában úgy döntöttem először begyűjtöm a mosogatnivalót. A nappaliból is összeszedtem őket, meg a pár hetes pizzás dobozt a föld közepéről. Legnagyobb döbbenetemre a fürdőben is volt két tányér. A szobájukba nem mentem be, mivel nem akartam felkelteni senkit se. Halkan megengedtem a vizet, és mindent belevágtam. Mivel a mosogató hatalmas volt, így minden belefért. Amíg áztak az evőeszközök meg a tányérok elkezdtem felszedegetni a ruháikat egy kosárba. Még az én szobámba is voltak, így azokat is begyűjtöttem. Itt viszont már nem tudtam megállni, hogy ne menjek be hozzájuk. Ahogy gondoltam, hogy tudnak ezek egyáltalán itt közlekedni? Leraktam a kosarat, és lábujjhegyen beosonva kaptam fel a használt ruhákat, majd ugyanezt megismételtem a másik szobában. Az így keletkezett ruha kupacot ráraktam a mosógép tetejére, majd visszamentem a konyhába elmosogatni. Ahogy elnéztem, nincs ennél több cuccok, így is már újra hasznosították őket, így mindent eltörölgetve leraktam az asztalra. Letöröltem a szekrényt a tűzhely felett, a mikrót is kipucoltam. Hajnali kettő. Még a konyha teljes rendbetételével sem végeztem, de már elment vele egy óra. A nappaliban elkezdtem összeszedni a magazinokat, majd leraktam azokat az ajtó mellé. A kanapé egyik darabját is visszajuttattam a többi részéhez, majd nehezen, de egyenesbe toltam. A nagyobb szemét darabokat kézzel szedtem össze a szőnyegről, a többit majd megoldom söprűvel, mert nyilván nem fogok nekiállni porszívózni. Na nem mintha tudnám, hogy van. A szekrényeken is elpakoltam, hogy ne minden a földre essen le, és a feltűnőbb helyeken még a port is letöröltem. Ezzel együtt fél óra alatt készültem el. Mondhatni teljesen megváltozott, a légkör. Látszódott egy rózsaszín babzsák is, amit eddig egy ruhahegy takart, de lényegében tiszta volt. Már csak szőnyegen lévő apróbb szemetek maradtak, de azokat tíz perc alatt felsöpörtem, majd a fürdőbe sietve felmostam a konyhában. Amíg az száradt, egyszerűbb technikára váltva a kádba, és nem a csapba engedtem vizet. Beledobáltam a fekete ruhákat, majd felmértem a hűtő tartalmát. Két rámen, egy darab tojás, gyümölcslé és Zinger arckrémje. Hát ebből sem lesz reggeli. Az órára pillantottam, még van két órám. Mivel úgy is alszanak, és úgyis mosásba megy felkaptam az első pulcsit, amit találtam, ami leért a térdemig, így nem kellett átöltöznöm. A cipős szekrényen találtam kulcsokat, azokat magammal hozva szaladtam le egy boltba. Tíz perc keresgélés után ráakadtam egy éjjel-nappalira. Bementem, majd elgondolkodva azon, hogy mi készül el a legkönnyebben és leghamarabb gyümölcsöket pakoltam a kosárba, majd egy új doboz gyümölcslevet és két doboz tojást, meg egy kis fagyit. Igen, fagyival fogom tömni őket már reggel. Amilyen lelki békéjük van, ki jár nekik. Visszasiettem és megint az órára pillantottam. Kevesesebb, mint másfél órám van. Levettem a kölcsön pulóvert, a fürdőben gyorsan elrendeztem a ruhákat. A feketék után, a fehérek, majd az összes többi színes. Mivel két mosógép volt, az egyikbe beraktam a feketéket, a másikba meg a színeseket, és majd mikor felkeltek elindítom azokat. A fehér trikókat, fehér neműket pedig kiteregettem. A konyhába andalogva megint segítő társamra pillantottam. Fél órám volt, de nyugtáztam magamban, hogy ezek egy perccel sem fognak előbb felkelni. Elő kerestem egy nagy átlátszó tálat, aminek az aljára beleraktam a vanília és a csoki fagyit rá pedig a gyümölcsöket felkockáztam. Szerencsére ez csak tíz percemben fájt, így még a tojásrántottával is időben elkészülök. Mivel nem tudtam ki mennyit eszik, mindenkinek kettőt csináltam. Szépen elhelyeztem a tányérokon, kiraktam a gyümölcslevet és kávét kezdtem főzni. 4:55. Időben végeztem.
- El se hiszem… - sóhajtok, majd kitöltve magamnak egy kis gyümölcslevet kortyolni kezdem.
- E-Ezt te csináltad? – csoszog ki mellém valaki. Aprót bólintok, mire szorosan kezd ölelgetni.
- Annyira cuki vagy! Nem akarsz velünk élni örökké? Légyszi, légyszi, légyszi légysziiiiiii. – kérlel Zinger.
- ZINGER MI EZ A HANGZA-… - pillantunk kifele, mire meglátjuk Hyosung döbbent tekintetét. – Ez a mi házunk? – kezdi tapogatni a szőnyeget, mire Zingerrel felnevetünk.
- Igen, a tiétek. – válaszolom.
- Unnie… - fogja fejéhez párnáját Sunhwa, majd ő is leejti döbbenetében. Őt követi JiEun, aki szintén csak a nappalin csodálkozik.
- Van reggeli is. – szótagolja Zinger, mire mindegyikük szeme felcsillan és már mellettünk is vannak.
- N-Ne mondd, hogy ezt mind megehetjük… - kortyol bele a kávéjába Hyosung.
- Szerintetek ki másnak csináltam volna? – nézek fel rájuk.
- Ugye nem maradtál fent…? – kérdezi JiEun, de a képem mindent elárul.
- Köszönjük szépen, nálad jobb és kedvesebb vendégünk még nem volt. – mondják egyszerre a kezüket összerakva, majd enni kezdenek. Én csak egy mosollyal magyarázom, hogy nincs mit és én is enni kezdek.
Zinger POV*
- Sose hittem volna, hogy a nappali szőnyege fehér. – vigyorogva kapok be egy újabb falatot a gyümölcssalátából. – F-Fagyi. – kerekednek ki a szemeink, mire egyszerre összenézünk. Tudjuk, hogy mindenki rég evett már ilyet, ezért egy kész harc kezd kialakulni közöttünk, mivel csak azt értük el, hogy HwaRimot találtuk el egy adag fagyival. Egy ideig csendben nézzük, majd rájövünk, hogy ő már régen az álmok mezejére lépett. Halkan felkuncogunk és én meg JiEun befektetjük az ágyába. Visszamenve a többiekhez újabb döbbenet fogad minket. Minden ruhánk ki van mosva. Mármint, ami piszkos volt. De nem volt több időnk csodálkozni, gyorsan felöltöztünk, megcsináltam a sminkem, majd segédkeztem Sunhwa hajában. Percre pontosan hatra készen voltunk. Hyosung még hagyott egy levelet az asztalon az új lakótársunknak, majd elhagytuk a házat.
Hyo Sung Jeon
Han Sun Hwa
JiEun Song
Zinger
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése