HwaRim POV*
Reggel valami eszméletlen mélyről ébredtem. Mindenem sajgott, ráadásul azt se tudtam eldönteni, hogy hány fejem van, mert az is szét akart robbanni. A hajam állapotáról már ne is beszéljünk. Úgy nézett ki, mint valami nagy szénakazal. Az ágyam… na hát az is egy érdekes dolog, hogy hogyan tudtam elaludni benne. A fehérneműk körülöttem, meg még egy nagy tasak, amibe a mai napi ruhám van. És én még csodálkozok, hogy fáj a hátam? A nap fénypontja lenne, ha még meg is fáznék, mivel a takaróm a földön foglalt helyett.
Fáradtan, vagy inkább dühösen botorkálok kifele a konyhába. Még a napfény is bántja a szemem. Csodálatomra az összes SECRET tag fent van. És eszik. Normális ételt.
- Jó reggelt. – köszönt Sunhwa, én csak bólintok és leülök az első üres székre.
- Hyosuuuuuuuuuung… Mikor azt mondtad… - tartok egy kis szünet, még a beszéd is fárasztó. – hogy a nászutunkat tervezed. Te azt komolyan gondoltad? Minden csupa csipke meg csipke, és ó, még több csipke! – háborgok.
- Nem tudom, nekem bejönnél csipkés hálóingbe. – ül le az asztalhoz YongHwa. Én csak kikerekedett szemekkel pislogok rá, közben az arcom már rég pipacsvörösbe váltott, de még mindig nem bírom felfogni a tényt, hogy itt van.
- Nem is örülsz? – húzza el a száját Zinger.
- É-én… a-azt hiszem, hogy.. m-most… - mutogatok az ajtó fele, de Hyosung visszanyom a székre.
- Előbb egyél. Utána ráérsz megölni a bátyám! – huppan le mellém.
- Történetesen téged akarlak! – mutogatok felé a villámmal.
- Engem? Miért? – ál hüledezik. –Csak olyan dolgokat vettem, ami megfelel a bátyám ízlésének. – bólogat elégedetten.
- Én nem a bátyád vagyok! Ha be akarok jönni magamnak, csak belenézek a tükörbe, nem kell túlkomplikálni… - nézek szúrósan az említettre.
- De ha nekem be akarsz jönni, akkor jobb, ha csipkéset hordasz! – vigyorog kajánul.
- Jung Yong Hwa. Szögezzünk le valamit itt és most, négy fültanú hallatára. Én csak a menedzsered vagyok, és az asszitensed, aki kisegít néha. Tehát én vagyok a főnököd, hiába is te vagy az ellátóm. Szóval, ha bármi bajod lenne azzal, hogy milyen melltartót hordok, ott az ajtó. – mutatok a kijáratra dühösen.
- Fehér, fekete pöttyös. Szerintem cuki. – von vállat és tovább eszik. Magamra nézek. Hát nem átlátszik? Jól van, mostantól jobban oda kell figyelnem a dolgaimra.
- Egyébként is, miért vagy itt? – kérdezem kissé higgadtabban.
- Hm? Költözünk. Nagyjából húsz perc múlva. – mondja komolyan.
- H-Húsz perc és ti etetni akartok? – rohanok be a szobámba és, mivel nincs más váltás fehérneműm, a fehéret a táskába dobva rohanok be a fürdőbe, hatszor is ellenőrizve, hogy zárva az ajtó. Gyorsan letusoltam, majd elvégeztem a többi általános szükségletem. Fogmosás, fésülködés és sminkelés. Csak egy kis alapozót tettem fel, majd tussal vékony csíkban kihúztam a szemem. A tasakhoz nyúltam,s kivettem belőle a ruhákat. Felülre egy buggyos, galléros pöttyös blúz. Ahogy felvettem, szerencsémre takarta a rajtam lévő csipkés démont így nyugodt szívvel kezdtem igazgatni magamon. A kezénél is buggyos volt. Így nem tűnt túl formálisnak, pont illik hozzám. Hozzá még felvettem a tasak utolsó tartalmát, egy egyszerű fekete szoknyát. Olyan volt, mint én. Egyszerű, de különleges. Végezetül feltettem magamra még egy kis halványrózsaszín szájfényt, s visszamentem a többiekhez.
- Haladhatnánk…? – nézek kérlelően a megbabonázott YongHwara, mikor is megszólal a telefonom. Yoseobot jelezte. Nem tudom eldönteni, hogy mit csináljak, de ha nem akarok még rosszabb helyzetbe kerülni fel kell vennem…
- Szia! – szólok bele életvidáman a telefonba.
- Szia… Hogy vagy? – kérdezi nyugodtan.
- Áh, épp költözök ezért kicsit izgulok. – mondom. – Veled mi van?
- Hova költözöl? Amúgy semmi meg volt a harmadik lá… jól vagyok. – kap észbe. Mi csoda… harmadik lány? Na, mi van összekevertél egy haverral?
- Az, hogy hova költözöm az nem a te dolgod. De ha már annyira boldog vagy attól, hogy három lány meg volt nem egészen négy nap alatt, inkább a média miatt aggódnék. – mondom dühösen.
- Mi van? – kérdezi lenézően.
- Te komolyan veszed egyáltalán? Vagy csak azért vagy ott, hogy jól szórakozz? – lepem el kérdésekkel.
- Természetesen nem csak szórakozok… Nézd, ha hazaértünk mindent elmagyarázok. – kérlel.
- Semmit nem kell megmagyaráznod, pusztán nem értem a tényt, hogy miért velem kell megosztanod az éjszakai életed. És be vagyok táblázva, úgyhogy találkozót is nehéz lesz egyeztetned velem. Szia. – nyomom ki a telefont, majd az eszközt méregetem.
- Mi történt? – kérdezi félve Zinger.
- Nem elég, hogy egy perverz van itt, Japánban kell lennie még egynek. – morgom, és az ajtó felé indulunk. – Menjünk. – fordulok ott vissza. – Köszönöm a vendéglátást. – hajolok meg. – Majd még találkozunk. – mosolygok, majd megyek tovább a lifthez.
- Hé, várj már meg. – jön utánam sietősen YongHwa.
- Csak adj tíz perc csöndet. Utána nyugodt leszek. – szállunk be a liftbe. Teljesíti kérésem, és nem szól hozzám. A kocsiig be is tartja, de mielőtt megmukkanhatna, leintem, így csendben indulunk el az új otthonunk felé. Legalább is az én új otthonom felé.
JiYong POV*
Még a találkozásunk napján Japánba jöttem. Egy öt csillagos hotelban foglaltam szobát. Mivel már este tíz lehetett, a látogatást későbbre halasztottam. Először is fogtam egy taxit, ami elég érdekes módon tévelygett a sötétben. Azért a saját városodban nem ismered ki magad? Jó, bevallom a metróval én is eltévedek néha… mindig. Na mindegy. Fél óra kavargás után megérkeztünk a hotel elé. Kifizettem a férfit, majd kiszálltam és a recepcióhoz mentem. Bejelentkeztem és a lifttel felmentem a szobámba. Ha már Japánban vagyok, csináljuk stílusosan. Én, aki megteheti, lehet saját bárja, benti jakuzzival. Szerintetek mit próbáltam ki legelőször? Igen, a jakuzzit. Szerencsére a szobához járt egy aranyos felszolgáló lány, aki készségesen hozta nekem sorra az italokat, közbe ő is beült mellém. Az alkohol már a fejemben volt, de jó érzés volt végre lazítani. Mondjuk, amilyen mázlim van a kislány magától startolt rám.
- JiYong… nem akarjuk kellemesebbé tenni az ittléted? – suttogja a fülembe,amitől megborzongtam.
- Nem is tudom… mivel tudnánk elütni az időd? – mosolygok rá, mire kissé elvörösödik.
- Hmmm, jó pár ötletem van, de ahhoz kellene egy ágy, vagy kanapé… Utálom a vízben. – Ohohooo, ez már tuti nem szűz! Egyre jobban megborzongok ettől a csajtól.
- Mit is mondtál, hogy is hívnak? – terelek előbb másfele.
- Hívj, ahogy akarsz. – karol belém.
- Nem, én a nevedet akarom tudni… - kortyolom fel a maradék borom.
- Watanabe Ami-chan. – duruzsolja.
- Aranyos név, és aranyos lány. Nagyszerű. Akkor tegyük jobbá a napom, illetve az estém. – helyesbítek. – Watanabe Ami-chan, tíz másodpercet kapsz, hogy idevarázsold a barátnőmet, ha nem megy szedd a sátorfádat és menj mást boldogítani. Mit hittél, hogy majd lefekszek veled? Erkölcs. Hallottál már róla? – szállok ki a vízből.
- Mások tudod mennyit adnának egy éjszakáért? – mondja lenézőn.
- Nem mások vagyok, és most tűnés… - mutatok az ajtó fele, ő meg lassan ciccegve sétál kifele.
- Van isten. Ha még egy percet el kellett volna töltenem azzal a tapadós kis cafkával, esküszöm egy hullával több lenne itt. Még először muris volt, de mi ez már… Aishh… - magyarázok magamnak, majd jobbnak látom lefeküdni. Amint behunyom a szemem, már reggel van.
Az alkohol totál kiütött, de ilyen nyúzott képpel tuti nem állok JiRa elé, még ha nem is érzékel belőlem semmit. Mindegy. Visszavettem a tegnapi ruhám, mivel csak azt hoztam. A szaga, hát az volt… Belőttem gyors a hajam, arcot mostam és már mentem is a kórházba.
Újból fogtam egy taxit, és röpke óráknak tűnő tíz perc alatt odajutottam.
- Jó napot, Park Ji Rahoz jöttem. – jelentem be.
HwaRim POV*
- Jól van, megnyugodtam. – mondom YongHwanak, majd hirtelen észbe kapok. – H-Hol van Yacchan? Elfeledkeztem róla! – nézek körbe a kocsiba, de tudom, hogy nincs itt.
- Ne aggódj miatta, tegnap átvittem. Vagyis vitettem. – nevet fel. – Mégis min akadtál ki ennyire? – pillant rám.
- Yoseobon. Mégis miért kell ennyire furcsának lenni? A menedzsered vagyok, és? Ez nem az a fajta férfi-nő kapcsolat. – magyarázom.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem vagyok férfi? – állítja meg a kocsit, és várja a magyarázatom.
- D-De… Nem úgy értettem, hanem… bizonyára férfi vagy, amit az a kép is bizonyított, de… - habogom.
- De? – vár tovább, és őrült sexyn néz.
- De számomra úgy nem vagy férfi. Mármint érted… Aigooo… - borzolom össze egyik kezemmel a hajam. – Szóval férfi vagy, férfias viselkedéssel, csak nem az én férfim. Vagy mi… - gabalyodok bele.
- Keurom? *tényleg?* - kérdezz vissza.
- Keurom… - bólogatok ártatlanul, mire felsóhajt én meg értetlenül bámulok rá.
- Sajnálom, de én tényleg férfi vagyok. – mondja halál nyugodtan, majd hirtelen áthajol az én felemre és megcsókol. Nem toltam el magamtól, vagyis nem tudtam. De visszacsókolni se. Minden olyan hirtelen történt, én meg lefagytam és nagyokat pislogva vizslattam az ő arcát. Egyszerűen csak átadtam magamat az érzésnek. Mikor elszakadtunk egymástól, zavarodottan nézett rám.
- Jobb lesz ha vezetsz. – fordítom az ablak felé a fejem.
- Szerintem is. – köhint, és újra elindítja a motort, mikor egyszer csörög mindkettőnk telefonja.
- Yobeoseyo? – veszi fel, de nem is foglalkozok tovább az ő hívásával, az enyémre koncentrálok.
- Szia. – mondom egyhangúan és próbálom elterelni a figyelmem az előzőről. Igen, csak egy csók volt. Miért ne. Van erről egy mondás, vagy szokás, Amerikában, nem igaz? Mélyedek gondolataimba. – Mi? Bocsi, nem figyeltem. – szabadkozok. – JiYong, történt valami? Olyan fura a hangod… - térek vissza.
- Amit mondtam, hogy… - itt szünetet tart. – JiRat két hete kiengedték a kórházból, most az apjával van. – mondja, szinte sírva.
- Az lehetetlen. Azok után, hogy nem mondott le rólad, eldobta magától, és anyu… szólt volna… - mondom. – De ha kiengedték, és azzal az önző alakkal van, az azt jelenti, hogy semmire sem emlékszik… - mondom komoran.
- Most mit csináljak? Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy még a „kómában lévő” barátnőm sem láthatom. De most nevezhetem át „igazából azt se tudja ki a fasz vagyok” barátnővé. Szánalmas vagyok, mi? – mondja a magáét.
- Nem te, hanem a gondolatmeneted. Gondoltál már arra, hogy felhívd? – kérdem.
- Igen, de semmi. Még ki se csöng. – mondja.
- Aish, ezt jól kitervelték… De, ha a telefonját is lecserélték, és ránk nem emlékszik, de az apjának szüksége van rá, az azt jelenti… - fejtem monológom.
- Hogy valami készül. És nem jó. – mondja helyettem.
- Pontosan. Megadok pár címet, körül tudsz nézni? – erre csak egy „aha-t” kapok, én pedig lediktálom a címeket és munkára szabadkozva bontom a vonalat.
- Ami azt illeti, tényleg van munka. Előrébb hozták az interjút, és a témáját is megváltoztatták „YongHwa újabb menedzserének a boncolása” címen. – jelenti be.
- E-Ez mit jelent? – nézek rá riadtan.
- Á, semmi különöst, csak ha egy rossz szót is szólsz akár rólam, vagy magadról, nekünk annyi. – von vállat.
- Semmi? SEMMI? Jung YongHwa ezt te sem mondhatod komolyan! – hüledezek.
- Menni fog. Az életedre fognak rákérdezni. Egy jó tanács, hagyd ki belőle Yoseobot, és minden okés lesz. A gyerekkorod és a kapcsolataid lesz a leginkább téma. Na meg az, hogy hogyan is jutottál el odáig, hogy a menedzserem legyél. Sex? Pénz? Bennfentesek? Mindent kiforgatnak… - sóhajtozik.
- Megoldom. – bólogatok erősen. – Kell egy jegeskávé. – támasztom homlokom.
- Majd beszerzem közbe. De mégis, honnan tudták meg, hogy új menedzserem lesz? – tűnödik. Újabb húsz perc néma csend telepedett közénk. Én a gondolataimba mélyedtem, YongHwa pedig az útra koncentrált, nehogy véletlenül megszólaljon és robbanjak.
- É-és mi van ha mégis valami rosszat mondok. – kapaszkodok karjába még a kocsi védelmében.
- Akkor majd megoldom. – mosolyog, majd mindketten kiszállunk.
- Megkapom a kávém?- nézek rá, színlelt nyugodtsággal, miközben a kamerák kereszttüzébe kerülünk.
- Megyek. – indul el hirtelen a másik irányba, de én most nem állhattam meg.
- Köszönöm, YongHwa-sshi. – hajolok meg kissé és a nekünk fenntartott helyre érve meghajlok és leülök. A táskám az ölembe raktam, és azt gyűrködtem.
- Kezdhetjük, Miss. HwaRim? – kérdi türelmetlenül az egyik. Utoljára körbenéztem, de még nem ért vissza, így csak egy aprót bólintottam.
- El tudná mondani, YongHwa jövőbeli terveit? – kérdezi pofátlanul az egyik.
- S-sajnálom, de erről nem adhatok ki információt. – próbálok mosolyogni.
- Következő kérdés, mégis hogyan lett menedzser? Itt mindenki utána nézett, de egy ilyen nevű ember sem volt a listán. – jön a még bunkóbb kérdés.
- Errmm… Tulajdonképpen… - gondolkodok. – Ha ennyire utána néztek az aktámnak, tudhatják, hogy Japánban voltam modell. Talán akkoriban alakult ki bennem a menedzserek iránti csodálat. Hiszen egyszerre annyi mindent tartanak számon, mindig segítenek az emberen, akár a menedzsere, akár nem. Lényegében sokkal több emberséget lehet tanulni ezzel a munkával, és mivel nincs szükség hozzá hatalmas szaktudáshoz, kaptam az alkalmon, mikor menedzsert kerestek. – mondom.
- És honnan értesült erről? Hiszen sehol nem írtak róla? Talán befolyásos? – érdeklődnek tovább, közbe YongHwa is egy bíztató mosoly kíséretében átnyújtja a kávém.
- Köszi. – formálom a szavakat a számmal. – Nem vagyok befolyásos, de munkám révén vannak kapcsolataim Koreában. – fejtem ki tömören.
- Mint például? – esik szinte elém egy töpszli sajtós.
- Sajnálom, erről nem nyilatkozom. – nevetek bénán.
- Miért? – faggat tovább.
- A kapcsolataim azért olyan jók, mert képes vagyok titkot tartani, és nem verem nagydobra, ha ismerek pár sztárt. – mosolygok erőltetetten.
- Rendben. Akkor, mit szól ehhez a kérdéshez. Mit gondol YongHwaról? – tolja mindenki a képembe a mikrofonját, vagy éppen amije van.
- Ööö, nem bánja, ha elmondom? – fordulok kedvesen YongHwa felé.
- Nem, dehogy. Erre én is kíváncsi vagyok. – vigyorog ártatlanul, én meg csak az asztal alatt bokán rúgom.
- Köszönöm. – mondom egy kisebb szarkazmussal. – Hol is kezdhetném? Igazából még csak három napja ismerem, de mindig is jól átláttam az embereken. Nagyon kedves, és segítőkész. Talán túlságosan is, ha védtelennek érez egy embert, muszáj segítenie. – mosolygok. – Szerintem megbízható. Remekül fogunk együtt dolgozni. – fejezem be, még mielőtt elszáll a mellettem lévő elégedetten vigyorgó YongHwa.
- Tényleg ilyen ember lenne? – látok csodálkozó arcokat a nagy tömegben.
- Igen. – bólogatok, de már kissé hülyén érzem magam.
- És még azt állítja, hogy jó emberismerő? – nevetnek. Miért nevetnek? Kezem muszáj ökölbe szorítanom.
- M-Miért? – kérdezem félénken, de inkább dühösen.
- Nem hallott még arról, hogy az előző menedzserét, miért rúgta ki? – kérdezik, lassan adagolva a következő dolgokat. YongHwa arca döbbentté válik.
- Nem. Miért? – kérdezem újra.
- Miss. Parkot többször is megerőszakolta, és miután nem volt hajlandó lefeküdni vele, egyszerűen csak kirúgta, majd úgy csinált, mintha semmi se történt volna. Ezek után sem fél tőle? – kérdezik lenézően. Erre meg már egyre dühösebb lettem. Lassan felálltam, mire kérdő pillantásokat vetettek rám. YongHwa inkább elrejtette az arcát.
- Ha arra akar kilyukadni, hogy csak azért lettem a menedzsere, illetve csak azért hagyta, hogy az legyek, hogy ágyba vigyen, szerintem már rég megtette volna. De egyébként is! Ya! Miért miattam kell aggódniuk? Én csak egy menedzser vagyok, aki a munkáját akarja végezni, és ha nincs több kérdés, akkor az interjúnak vége. – csapok az asztalra. – Ráadásul, ezek csak alaptalan pletykák. Nem fogok néhány piaci némbertől megijedni YongHwa-sshitől. – hajolok meg, majd eltrappolok, de elszámítottam magam ismét, és valakinek nekiütköztem, a kezemben lévő jegeskávét ráborítva. Nem kell mondanom, a média ismét letámadott.
- S-Sajnálom nem figyeltem. – hajoldozok. – Sajnálom, sajnálom, sajnálom, kifizetem a tisztítót. – nézek fel végre áldozatomra.
- K-K-Kim Hyun Joong? Úristen, én leöntöttem Kim Hyun Joongot? – sápítozok.
- Semmi baj, de te jól vagy? – mosolyog rám, amitől el tudnék ájulni.
- S-Sajnálom, tényleg nem akartam… - mondom.
- Egy ilyen gyönyörű nőnek megbocsátom. És egyébként is, sose árt ha a média kap valami finomat. – nevetünk fel mindketten.
- El a kezekkel a menedzseremtől. –húz hátra YongHwa, én meg csak értetlenül nézem azt a kettőt.
- YongHwa. – mondja közömbösen.
- Hyung. – teszi ő is.
- Hyun Joong, h-ha sokáig így marad megfázhat. – motyogja valaki mögüle.
- Még mindig ő a menedzsered? – kérdezi flegmán YongHwa, mire agyon tudnám ütni.
- EunChanre gondolsz? Akkor igen. – keletkezik körülöttük egyre sötétebb aura.
- H-Hát… E-EunChan Unnie nagyon örvendek, remélem a segítségemre leszel. – hajolok meg ezzel is félbeszakítva a vitát.
- P-P-P-P-Persze. – hajoldozik ő is.
- Nem is olyan rossz. Van kedved egy kávéra? – kérdezi HyunJoong YongHwat.
- Nem utasítom el. – mondja, de látom arcán, hogy leginkább elmenne.
- Akkor üljünk be a túloldalon lévő kávézóba! – vetem fel az ötletet.
- Jó ötlet. – ezzel mind a négyen elindultunk a kávézóba, otthagyva a médiát. Leültünk hátul egy négyszemélyes asztalhoz. Mellettem YongHwa, velem szemben pedig EunChan ült. Ő egy narancslét rendelt, a fiúk kávét, én meg valami trópusi koktélt.
- Szóval mi is ez köztetek? – kérdezem, mivel már nagyon bökte az oldalam.
Reggel valami eszméletlen mélyről ébredtem. Mindenem sajgott, ráadásul azt se tudtam eldönteni, hogy hány fejem van, mert az is szét akart robbanni. A hajam állapotáról már ne is beszéljünk. Úgy nézett ki, mint valami nagy szénakazal. Az ágyam… na hát az is egy érdekes dolog, hogy hogyan tudtam elaludni benne. A fehérneműk körülöttem, meg még egy nagy tasak, amibe a mai napi ruhám van. És én még csodálkozok, hogy fáj a hátam? A nap fénypontja lenne, ha még meg is fáznék, mivel a takaróm a földön foglalt helyett.
Fáradtan, vagy inkább dühösen botorkálok kifele a konyhába. Még a napfény is bántja a szemem. Csodálatomra az összes SECRET tag fent van. És eszik. Normális ételt.
- Jó reggelt. – köszönt Sunhwa, én csak bólintok és leülök az első üres székre.
- Hyosuuuuuuuuuung… Mikor azt mondtad… - tartok egy kis szünet, még a beszéd is fárasztó. – hogy a nászutunkat tervezed. Te azt komolyan gondoltad? Minden csupa csipke meg csipke, és ó, még több csipke! – háborgok.
- Nem tudom, nekem bejönnél csipkés hálóingbe. – ül le az asztalhoz YongHwa. Én csak kikerekedett szemekkel pislogok rá, közben az arcom már rég pipacsvörösbe váltott, de még mindig nem bírom felfogni a tényt, hogy itt van.
- Nem is örülsz? – húzza el a száját Zinger.
- É-én… a-azt hiszem, hogy.. m-most… - mutogatok az ajtó fele, de Hyosung visszanyom a székre.
- Előbb egyél. Utána ráérsz megölni a bátyám! – huppan le mellém.
- Történetesen téged akarlak! – mutogatok felé a villámmal.
- Engem? Miért? – ál hüledezik. –Csak olyan dolgokat vettem, ami megfelel a bátyám ízlésének. – bólogat elégedetten.
- Én nem a bátyád vagyok! Ha be akarok jönni magamnak, csak belenézek a tükörbe, nem kell túlkomplikálni… - nézek szúrósan az említettre.
- De ha nekem be akarsz jönni, akkor jobb, ha csipkéset hordasz! – vigyorog kajánul.
- Jung Yong Hwa. Szögezzünk le valamit itt és most, négy fültanú hallatára. Én csak a menedzsered vagyok, és az asszitensed, aki kisegít néha. Tehát én vagyok a főnököd, hiába is te vagy az ellátóm. Szóval, ha bármi bajod lenne azzal, hogy milyen melltartót hordok, ott az ajtó. – mutatok a kijáratra dühösen.
- Fehér, fekete pöttyös. Szerintem cuki. – von vállat és tovább eszik. Magamra nézek. Hát nem átlátszik? Jól van, mostantól jobban oda kell figyelnem a dolgaimra.
- Egyébként is, miért vagy itt? – kérdezem kissé higgadtabban.
- Hm? Költözünk. Nagyjából húsz perc múlva. – mondja komolyan.
- H-Húsz perc és ti etetni akartok? – rohanok be a szobámba és, mivel nincs más váltás fehérneműm, a fehéret a táskába dobva rohanok be a fürdőbe, hatszor is ellenőrizve, hogy zárva az ajtó. Gyorsan letusoltam, majd elvégeztem a többi általános szükségletem. Fogmosás, fésülködés és sminkelés. Csak egy kis alapozót tettem fel, majd tussal vékony csíkban kihúztam a szemem. A tasakhoz nyúltam,s kivettem belőle a ruhákat. Felülre egy buggyos, galléros pöttyös blúz. Ahogy felvettem, szerencsémre takarta a rajtam lévő csipkés démont így nyugodt szívvel kezdtem igazgatni magamon. A kezénél is buggyos volt. Így nem tűnt túl formálisnak, pont illik hozzám. Hozzá még felvettem a tasak utolsó tartalmát, egy egyszerű fekete szoknyát. Olyan volt, mint én. Egyszerű, de különleges. Végezetül feltettem magamra még egy kis halványrózsaszín szájfényt, s visszamentem a többiekhez.
- Haladhatnánk…? – nézek kérlelően a megbabonázott YongHwara, mikor is megszólal a telefonom. Yoseobot jelezte. Nem tudom eldönteni, hogy mit csináljak, de ha nem akarok még rosszabb helyzetbe kerülni fel kell vennem…
- Szia! – szólok bele életvidáman a telefonba.
- Szia… Hogy vagy? – kérdezi nyugodtan.
- Áh, épp költözök ezért kicsit izgulok. – mondom. – Veled mi van?
- Hova költözöl? Amúgy semmi meg volt a harmadik lá… jól vagyok. – kap észbe. Mi csoda… harmadik lány? Na, mi van összekevertél egy haverral?
- Az, hogy hova költözöm az nem a te dolgod. De ha már annyira boldog vagy attól, hogy három lány meg volt nem egészen négy nap alatt, inkább a média miatt aggódnék. – mondom dühösen.
- Mi van? – kérdezi lenézően.
- Te komolyan veszed egyáltalán? Vagy csak azért vagy ott, hogy jól szórakozz? – lepem el kérdésekkel.
- Természetesen nem csak szórakozok… Nézd, ha hazaértünk mindent elmagyarázok. – kérlel.
- Semmit nem kell megmagyaráznod, pusztán nem értem a tényt, hogy miért velem kell megosztanod az éjszakai életed. És be vagyok táblázva, úgyhogy találkozót is nehéz lesz egyeztetned velem. Szia. – nyomom ki a telefont, majd az eszközt méregetem.
- Mi történt? – kérdezi félve Zinger.
- Nem elég, hogy egy perverz van itt, Japánban kell lennie még egynek. – morgom, és az ajtó felé indulunk. – Menjünk. – fordulok ott vissza. – Köszönöm a vendéglátást. – hajolok meg. – Majd még találkozunk. – mosolygok, majd megyek tovább a lifthez.
- Hé, várj már meg. – jön utánam sietősen YongHwa.
- Csak adj tíz perc csöndet. Utána nyugodt leszek. – szállunk be a liftbe. Teljesíti kérésem, és nem szól hozzám. A kocsiig be is tartja, de mielőtt megmukkanhatna, leintem, így csendben indulunk el az új otthonunk felé. Legalább is az én új otthonom felé.
JiYong POV*
Még a találkozásunk napján Japánba jöttem. Egy öt csillagos hotelban foglaltam szobát. Mivel már este tíz lehetett, a látogatást későbbre halasztottam. Először is fogtam egy taxit, ami elég érdekes módon tévelygett a sötétben. Azért a saját városodban nem ismered ki magad? Jó, bevallom a metróval én is eltévedek néha… mindig. Na mindegy. Fél óra kavargás után megérkeztünk a hotel elé. Kifizettem a férfit, majd kiszálltam és a recepcióhoz mentem. Bejelentkeztem és a lifttel felmentem a szobámba. Ha már Japánban vagyok, csináljuk stílusosan. Én, aki megteheti, lehet saját bárja, benti jakuzzival. Szerintetek mit próbáltam ki legelőször? Igen, a jakuzzit. Szerencsére a szobához járt egy aranyos felszolgáló lány, aki készségesen hozta nekem sorra az italokat, közbe ő is beült mellém. Az alkohol már a fejemben volt, de jó érzés volt végre lazítani. Mondjuk, amilyen mázlim van a kislány magától startolt rám.
- JiYong… nem akarjuk kellemesebbé tenni az ittléted? – suttogja a fülembe,amitől megborzongtam.
- Nem is tudom… mivel tudnánk elütni az időd? – mosolygok rá, mire kissé elvörösödik.
- Hmmm, jó pár ötletem van, de ahhoz kellene egy ágy, vagy kanapé… Utálom a vízben. – Ohohooo, ez már tuti nem szűz! Egyre jobban megborzongok ettől a csajtól.
- Mit is mondtál, hogy is hívnak? – terelek előbb másfele.
- Hívj, ahogy akarsz. – karol belém.
- Nem, én a nevedet akarom tudni… - kortyolom fel a maradék borom.
- Watanabe Ami-chan. – duruzsolja.
- Aranyos név, és aranyos lány. Nagyszerű. Akkor tegyük jobbá a napom, illetve az estém. – helyesbítek. – Watanabe Ami-chan, tíz másodpercet kapsz, hogy idevarázsold a barátnőmet, ha nem megy szedd a sátorfádat és menj mást boldogítani. Mit hittél, hogy majd lefekszek veled? Erkölcs. Hallottál már róla? – szállok ki a vízből.
- Mások tudod mennyit adnának egy éjszakáért? – mondja lenézőn.
- Nem mások vagyok, és most tűnés… - mutatok az ajtó fele, ő meg lassan ciccegve sétál kifele.
- Van isten. Ha még egy percet el kellett volna töltenem azzal a tapadós kis cafkával, esküszöm egy hullával több lenne itt. Még először muris volt, de mi ez már… Aishh… - magyarázok magamnak, majd jobbnak látom lefeküdni. Amint behunyom a szemem, már reggel van.
Az alkohol totál kiütött, de ilyen nyúzott képpel tuti nem állok JiRa elé, még ha nem is érzékel belőlem semmit. Mindegy. Visszavettem a tegnapi ruhám, mivel csak azt hoztam. A szaga, hát az volt… Belőttem gyors a hajam, arcot mostam és már mentem is a kórházba.
Újból fogtam egy taxit, és röpke óráknak tűnő tíz perc alatt odajutottam.
- Jó napot, Park Ji Rahoz jöttem. – jelentem be.
HwaRim POV*
- Jól van, megnyugodtam. – mondom YongHwanak, majd hirtelen észbe kapok. – H-Hol van Yacchan? Elfeledkeztem róla! – nézek körbe a kocsiba, de tudom, hogy nincs itt.
- Ne aggódj miatta, tegnap átvittem. Vagyis vitettem. – nevet fel. – Mégis min akadtál ki ennyire? – pillant rám.
- Yoseobon. Mégis miért kell ennyire furcsának lenni? A menedzsered vagyok, és? Ez nem az a fajta férfi-nő kapcsolat. – magyarázom.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem vagyok férfi? – állítja meg a kocsit, és várja a magyarázatom.
- D-De… Nem úgy értettem, hanem… bizonyára férfi vagy, amit az a kép is bizonyított, de… - habogom.
- De? – vár tovább, és őrült sexyn néz.
- De számomra úgy nem vagy férfi. Mármint érted… Aigooo… - borzolom össze egyik kezemmel a hajam. – Szóval férfi vagy, férfias viselkedéssel, csak nem az én férfim. Vagy mi… - gabalyodok bele.
- Keurom? *tényleg?* - kérdezz vissza.
- Keurom… - bólogatok ártatlanul, mire felsóhajt én meg értetlenül bámulok rá.
- Sajnálom, de én tényleg férfi vagyok. – mondja halál nyugodtan, majd hirtelen áthajol az én felemre és megcsókol. Nem toltam el magamtól, vagyis nem tudtam. De visszacsókolni se. Minden olyan hirtelen történt, én meg lefagytam és nagyokat pislogva vizslattam az ő arcát. Egyszerűen csak átadtam magamat az érzésnek. Mikor elszakadtunk egymástól, zavarodottan nézett rám.
- Jobb lesz ha vezetsz. – fordítom az ablak felé a fejem.
- Szerintem is. – köhint, és újra elindítja a motort, mikor egyszer csörög mindkettőnk telefonja.
- Yobeoseyo? – veszi fel, de nem is foglalkozok tovább az ő hívásával, az enyémre koncentrálok.
- Szia. – mondom egyhangúan és próbálom elterelni a figyelmem az előzőről. Igen, csak egy csók volt. Miért ne. Van erről egy mondás, vagy szokás, Amerikában, nem igaz? Mélyedek gondolataimba. – Mi? Bocsi, nem figyeltem. – szabadkozok. – JiYong, történt valami? Olyan fura a hangod… - térek vissza.
- Amit mondtam, hogy… - itt szünetet tart. – JiRat két hete kiengedték a kórházból, most az apjával van. – mondja, szinte sírva.
- Az lehetetlen. Azok után, hogy nem mondott le rólad, eldobta magától, és anyu… szólt volna… - mondom. – De ha kiengedték, és azzal az önző alakkal van, az azt jelenti, hogy semmire sem emlékszik… - mondom komoran.
- Most mit csináljak? Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy még a „kómában lévő” barátnőm sem láthatom. De most nevezhetem át „igazából azt se tudja ki a fasz vagyok” barátnővé. Szánalmas vagyok, mi? – mondja a magáét.
- Nem te, hanem a gondolatmeneted. Gondoltál már arra, hogy felhívd? – kérdem.
- Igen, de semmi. Még ki se csöng. – mondja.
- Aish, ezt jól kitervelték… De, ha a telefonját is lecserélték, és ránk nem emlékszik, de az apjának szüksége van rá, az azt jelenti… - fejtem monológom.
- Hogy valami készül. És nem jó. – mondja helyettem.
- Pontosan. Megadok pár címet, körül tudsz nézni? – erre csak egy „aha-t” kapok, én pedig lediktálom a címeket és munkára szabadkozva bontom a vonalat.
- Ami azt illeti, tényleg van munka. Előrébb hozták az interjút, és a témáját is megváltoztatták „YongHwa újabb menedzserének a boncolása” címen. – jelenti be.
- E-Ez mit jelent? – nézek rá riadtan.
- Á, semmi különöst, csak ha egy rossz szót is szólsz akár rólam, vagy magadról, nekünk annyi. – von vállat.
- Semmi? SEMMI? Jung YongHwa ezt te sem mondhatod komolyan! – hüledezek.
- Menni fog. Az életedre fognak rákérdezni. Egy jó tanács, hagyd ki belőle Yoseobot, és minden okés lesz. A gyerekkorod és a kapcsolataid lesz a leginkább téma. Na meg az, hogy hogyan is jutottál el odáig, hogy a menedzserem legyél. Sex? Pénz? Bennfentesek? Mindent kiforgatnak… - sóhajtozik.
- Megoldom. – bólogatok erősen. – Kell egy jegeskávé. – támasztom homlokom.
- Majd beszerzem közbe. De mégis, honnan tudták meg, hogy új menedzserem lesz? – tűnödik. Újabb húsz perc néma csend telepedett közénk. Én a gondolataimba mélyedtem, YongHwa pedig az útra koncentrált, nehogy véletlenül megszólaljon és robbanjak.
- É-és mi van ha mégis valami rosszat mondok. – kapaszkodok karjába még a kocsi védelmében.
- Akkor majd megoldom. – mosolyog, majd mindketten kiszállunk.
- Megkapom a kávém?- nézek rá, színlelt nyugodtsággal, miközben a kamerák kereszttüzébe kerülünk.
- Megyek. – indul el hirtelen a másik irányba, de én most nem állhattam meg.
- Köszönöm, YongHwa-sshi. – hajolok meg kissé és a nekünk fenntartott helyre érve meghajlok és leülök. A táskám az ölembe raktam, és azt gyűrködtem.
- Kezdhetjük, Miss. HwaRim? – kérdi türelmetlenül az egyik. Utoljára körbenéztem, de még nem ért vissza, így csak egy aprót bólintottam.
- El tudná mondani, YongHwa jövőbeli terveit? – kérdezi pofátlanul az egyik.
- S-sajnálom, de erről nem adhatok ki információt. – próbálok mosolyogni.
- Következő kérdés, mégis hogyan lett menedzser? Itt mindenki utána nézett, de egy ilyen nevű ember sem volt a listán. – jön a még bunkóbb kérdés.
- Errmm… Tulajdonképpen… - gondolkodok. – Ha ennyire utána néztek az aktámnak, tudhatják, hogy Japánban voltam modell. Talán akkoriban alakult ki bennem a menedzserek iránti csodálat. Hiszen egyszerre annyi mindent tartanak számon, mindig segítenek az emberen, akár a menedzsere, akár nem. Lényegében sokkal több emberséget lehet tanulni ezzel a munkával, és mivel nincs szükség hozzá hatalmas szaktudáshoz, kaptam az alkalmon, mikor menedzsert kerestek. – mondom.
- És honnan értesült erről? Hiszen sehol nem írtak róla? Talán befolyásos? – érdeklődnek tovább, közbe YongHwa is egy bíztató mosoly kíséretében átnyújtja a kávém.
- Köszi. – formálom a szavakat a számmal. – Nem vagyok befolyásos, de munkám révén vannak kapcsolataim Koreában. – fejtem ki tömören.
- Mint például? – esik szinte elém egy töpszli sajtós.
- Sajnálom, erről nem nyilatkozom. – nevetek bénán.
- Miért? – faggat tovább.
- A kapcsolataim azért olyan jók, mert képes vagyok titkot tartani, és nem verem nagydobra, ha ismerek pár sztárt. – mosolygok erőltetetten.
- Rendben. Akkor, mit szól ehhez a kérdéshez. Mit gondol YongHwaról? – tolja mindenki a képembe a mikrofonját, vagy éppen amije van.
- Ööö, nem bánja, ha elmondom? – fordulok kedvesen YongHwa felé.
- Nem, dehogy. Erre én is kíváncsi vagyok. – vigyorog ártatlanul, én meg csak az asztal alatt bokán rúgom.
- Köszönöm. – mondom egy kisebb szarkazmussal. – Hol is kezdhetném? Igazából még csak három napja ismerem, de mindig is jól átláttam az embereken. Nagyon kedves, és segítőkész. Talán túlságosan is, ha védtelennek érez egy embert, muszáj segítenie. – mosolygok. – Szerintem megbízható. Remekül fogunk együtt dolgozni. – fejezem be, még mielőtt elszáll a mellettem lévő elégedetten vigyorgó YongHwa.
- Tényleg ilyen ember lenne? – látok csodálkozó arcokat a nagy tömegben.
- Igen. – bólogatok, de már kissé hülyén érzem magam.
- És még azt állítja, hogy jó emberismerő? – nevetnek. Miért nevetnek? Kezem muszáj ökölbe szorítanom.
- M-Miért? – kérdezem félénken, de inkább dühösen.
- Nem hallott még arról, hogy az előző menedzserét, miért rúgta ki? – kérdezik, lassan adagolva a következő dolgokat. YongHwa arca döbbentté válik.
- Nem. Miért? – kérdezem újra.
- Miss. Parkot többször is megerőszakolta, és miután nem volt hajlandó lefeküdni vele, egyszerűen csak kirúgta, majd úgy csinált, mintha semmi se történt volna. Ezek után sem fél tőle? – kérdezik lenézően. Erre meg már egyre dühösebb lettem. Lassan felálltam, mire kérdő pillantásokat vetettek rám. YongHwa inkább elrejtette az arcát.
- Ha arra akar kilyukadni, hogy csak azért lettem a menedzsere, illetve csak azért hagyta, hogy az legyek, hogy ágyba vigyen, szerintem már rég megtette volna. De egyébként is! Ya! Miért miattam kell aggódniuk? Én csak egy menedzser vagyok, aki a munkáját akarja végezni, és ha nincs több kérdés, akkor az interjúnak vége. – csapok az asztalra. – Ráadásul, ezek csak alaptalan pletykák. Nem fogok néhány piaci némbertől megijedni YongHwa-sshitől. – hajolok meg, majd eltrappolok, de elszámítottam magam ismét, és valakinek nekiütköztem, a kezemben lévő jegeskávét ráborítva. Nem kell mondanom, a média ismét letámadott.
- S-Sajnálom nem figyeltem. – hajoldozok. – Sajnálom, sajnálom, sajnálom, kifizetem a tisztítót. – nézek fel végre áldozatomra.
- K-K-Kim Hyun Joong? Úristen, én leöntöttem Kim Hyun Joongot? – sápítozok.
- Semmi baj, de te jól vagy? – mosolyog rám, amitől el tudnék ájulni.
- S-Sajnálom, tényleg nem akartam… - mondom.
- Egy ilyen gyönyörű nőnek megbocsátom. És egyébként is, sose árt ha a média kap valami finomat. – nevetünk fel mindketten.
- El a kezekkel a menedzseremtől. –húz hátra YongHwa, én meg csak értetlenül nézem azt a kettőt.
- YongHwa. – mondja közömbösen.
- Hyung. – teszi ő is.
- Hyun Joong, h-ha sokáig így marad megfázhat. – motyogja valaki mögüle.
- Még mindig ő a menedzsered? – kérdezi flegmán YongHwa, mire agyon tudnám ütni.
- EunChanre gondolsz? Akkor igen. – keletkezik körülöttük egyre sötétebb aura.
- H-Hát… E-EunChan Unnie nagyon örvendek, remélem a segítségemre leszel. – hajolok meg ezzel is félbeszakítva a vitát.
- P-P-P-P-Persze. – hajoldozik ő is.
- Nem is olyan rossz. Van kedved egy kávéra? – kérdezi HyunJoong YongHwat.
- Nem utasítom el. – mondja, de látom arcán, hogy leginkább elmenne.
- Akkor üljünk be a túloldalon lévő kávézóba! – vetem fel az ötletet.
- Jó ötlet. – ezzel mind a négyen elindultunk a kávézóba, otthagyva a médiát. Leültünk hátul egy négyszemélyes asztalhoz. Mellettem YongHwa, velem szemben pedig EunChan ült. Ő egy narancslét rendelt, a fiúk kávét, én meg valami trópusi koktélt.
- Szóval mi is ez köztetek? – kérdezem, mivel már nagyon bökte az oldalam.
Kim Hyun Joong
No Eun Chan
Bonyolódik, bonyolódik *--*
VálaszTörlésnagyon jó, folytatást :$