A telefonom csörgésére kelek fel, így álmosan keresve, végül megtaláltam.
- Halló? – szólok bele.
- Felébresztettelek? – kérdezi a vonal másik végéről.
- Ühm. – válaszolom. – Miért hívtál Yoseob? – akaratlanul is elmosolyodok.
- Csak gondoltam szólok, hogy a srácokkal egy hétre turnézni megyünk, úgyhogy még mindig nem láthatjuk egymást rendesen… - sóhajtja.
- Hé, te sztár vagy. Nem fecsérelheted minden időm rám. – próbálom bátorítani.
- Szóval azt mondod nem érdekellek? – kapok egy érdekes kérdést.
- Yoseob? Miről beszélsz? Neked ez a munkád… - magyarázom.
- Nem miattam jöttél vissza, igaz? –szól mérgesen a telefonba.
- Elárulnád mi bajod korán reggel? – kérdezem nyugodtan.
- Korán reggel? Fél egy van… - hitetlenkedik. – És, hogy mi bajom? Meg se lep téged, hogy megint nem láthatsz egy hétig. – makacskodik.
- Yang Yoseob. Nekem erre most nincs időm. Ne szabd meg mit tegyek, ez a munkád, csak elfogadom. – nyomom ki és összegubózódok. Mégis mi a fene baja van? Még csak reggel van, de valakinek már is ki kell akadnia. Állj. Azt mondta fél egy? A telefonom után kapok és valóban annyi az idő. Kiugorva az ágyból a konyhába sietek egy pohár gyümölcsléért, hogy ne legyen ennyire zombi beütésem. Kifele haladva megpillantok egy levelet.
„Rim-nyan, köszönjük az isteni reggelit! Minket késő estig ne várj, a levél mellé raktunk ki pénzt és hagytunk neked kulcsot is. Holnapra ne tervezz semmit, velem jössz vásárolni, mivel gondolom nincs több ruhád, mint ami rajtad volt. Válogass a mieink között, ha kimozdulsz.
Hyosung”
„Ugye csinálsz nekünk fincsi vacsorát? Zinger”
Na igen, az utolsót aláírás nélkül is kitaláltam volna. De mos nem ragadhatok le ezen sietnem kell. Leveszek egy fehér blúzt a szárogatóról és Hyosung szekrényéből előveszek egy kék szoknyát. Azokat ledobom az ágyamra és beszaladok a fürdőbe. Szerencsére van zuhanyzó is, így öt perc alatt, egy törölközőbe tekeredve visszaérek a szobámba. Felveszem a ruhákat és meg kell állapítanom, hogy igenis jól nézek ki benne, pedig elég rövid. Sietve kapom fel a fehér magas sarkúm és már meg is indulok, ugyanis egy óra múlt öt perccel. A lift nagyon nem akaródzik az én szintemre jönni, ezért a lépcsőn megyek le. Közben eszembe jutott, hogy a papírok amiket JiYongnak akarok odaadni, nem biztos, hogy a táskámban vannak. Kutatni kezdek benne, és végül meg is találom őket, míg nem frontálisan beleütközök valakibe, így leejtem a papírokat.
- S-Sajnálom. – hajolok le és próbálom kiszedni a papírrengetegből az enyémeim.
- Aish, miért nem tudsz jobban figyelni? – nyúlunk egyszerre egy papírért, mire egymás szemébe nézünk. Nem ismertem a fiút, csak azt tudtam, hogy gyönyörű barna szemei vannak.
- Te leszel az. – kiált fel.
- M-Mi? – nézek rá értetlenül, de ő csak felkapja az összes papírt és csuklón ragadva indul lefele. Egészen egy tárgyaló teremig húz, ott pedig se szó se beszéd, ráadásul kopogás nélkül ront be.
- De jó, hogy még nem ment el. Találtam valakit. – ültet le egy székre.
- M-Mégis miről van szó? – nézek értetlenül hol az emberrablómra, hol az előttem ülő öreg férfira.
- De YongHwa nem hozhatsz ide minden csinos lányt… - szúrja le a férfi.
- De ő lesz az, érzem. – ül le mellém.
- N-nekem mennem kell… - kelnék fel, de újra lenyom.
- A nevem Kang Hee Gun, hölgyem, ha már a fiú iderángatta, meghallgatna egy jó ajánlatot? – adja meg magát látszólag az öreg.
- D-De n-nekem… - dadogok.
- Csak fél óra. – rakja vállamra a kezét a mellettem ülő fiú. Aprót bólintok és minden figyelmem az öregre irányítom.
- Engedje meg, had mutatkozzam be újra. A nevem Kang Hee Gun, ennek a dormközpontnak az igazgatója és egyben a ház tulajdonosa is. Ez a neveletlen kölyök ön mellett, Jung Yong Hwa, de gondolom nem kell bemutatnom a CN.BLUE frontemberét.
- Bocsánat, de mi az a CN.BLUE? – kérdezek rá, és a teremben kínos csend uralkodik el. YongHwa felnevet, majd miután tényleg nem tudom, hogy miről van szó komolyra veszi a szót.
- Mi egy kpop banda vagyunk. Bár gondolom ez nem tűnhetett fel, ha egy ilyen dormban vagy. – vágja nekem kicsit durván.
- Áh, szóval, mint a Beast? Értem. – bólogatok erősen. – És én, hogy kerülök a képbe? – fordulok vissza a főnökhöz.
- Szeretném, ha a felügyelője lenne a fiúknak. Mármint néha benézni hozzájuk, hogy minden rendben, esetleg takarítani, főzni és figyelni őket, mikor lépnek ki az ajtón. Ha ezt elvállalja, az automatikusan azt jelenti, hogy egy külön munkakört is kap. Az pedig abból állna, hogy az itt ülő suhancot menedzselné, illetve a személyi asszisztense lenne. Természetesen magas fizetség fejében. – magyarázza.
- Fogalmam sincs… Nem is tudom mit csinál egy menedzser… - magyarázkodom. A kezemben lévő telefonomra pillantok, már egy órája ezt beszéljük.
- Kérem, gondolja át. Még szimpatizál is önnel, ami azt jelenti, hogy könnyű dolga lesz. Ráadásul nem olyan nehéz dolog, csak jegyzetelni kell és figyelni a napirendjére. – mondja teendőim.
- Mennyi lenne a fizetés? – térek rá az apróbb részletekre.
- Még nem tudok pontos árat, de ha elfogadja, akkor még egy házat is kap hozzá. Ingyen. – ó, ez az alak aztán tudja, hogyan kell valakit vesztegetni. – És, ha elfogadja az azt jelenti, hogy lesz egy kis befolyása a sztár világban. – teszi hozzá.
- Most is van. Ezzel nem tud megvesztegetni. – mosolygok rá. – Modellkedtem, egész japán ismer, és én is ismerek egy pár sztárt innen. – fejtem ki.
- Nekem te kellesz! – fogja össze a két kezem YongHwa. – Kérlek. Már most megígérem, hogy kevesebbet fogok eljárni bulizni. – bólogat hevesen.
- Fogadja el! – lép mellém HeeGun. – Problémáink vannak a fiú bulizásaival… Kérem… Bármit megteszünk cserébe önnek. – nyújtja felém a kezét.
- R-Rendben. – sóhajtok, de végül elfogadom a felém nyújtott kezet. – Hol írjam alá? – kérdem.
- Itt. Basszus, a papírjaink összekeveredtek… - vakarja a tarkóját.
- Várj. – lépek mellé, és rekord sebességgel válogattam ketté a halmazt. – Ezt az oldalt, igaz? – bólogatnak.
- Köszönjük, Miss…? – akad meg, immár a főnököm.
- Choi Hwa Rim, de hívjon csak Minnek. – hajolok meg. – Ha nem bánja sietnék, mert így is lekéstem egy fontos találkozót… - lépek kijjebb.
- Elviszlek. – rakja a fejemre a szerződést, ami a kezembe hull.
- Ö-Öm..de… - nézek rá.
- Semmi de. A menedzserem vagy, oda vihetlek, ahova csak akarlak. – mosolyog rám.
- Miss. Min. Ha már úgy is összeköltöznek, nem árt ha megismerkednek. – vigyorog rám ártatlanul HeeGun.
- Ö-Össze… költözés? – pislogok.
- Igen. Mivel személyes asszisztense lett, ez ezzel jár. De nem kell tőle félni. Tisztességes fiú. – fényezi.
- D-de… erről szólhattak volna előbb is… - hüledezek.
- Jó,jó, csak gyere mielőtt meggondolom magam. – tol ki YongHwa a teremből és a kocsija felé vezet. – Ülj csak előre. – vágja hátra a szerződést. – Hova fuvarozhatom? – küld felém újból egy őrjítően sexy mosolyt.
- Ö-öö.. A… valami YG-hez. – mondom határozottan.
- Mi dolgod ott? – érdeklődik, s elindítja az autót.
- Magán ügy, de ha már ennyire van kedved beszélgetni vezethetnél is, kérlek. Így is két óra késésben vagyok.
- Igen is, Noona. - nevet fel. Milyen édes. Egek? Miken jár az eszem, még csak két órája ismerem.
- Nem is vagyok idősebb nálad… - mosolygok rá.
- Nem baj. – von vállat, és most már tényleg elindulunk. – Feltehetek még egy kérdést? – néz rám.
- Nem ígérem, hogy válaszolok, de igen. – mondom.
- Az, hogy lehet, hogy nem ismered a CN.BLUEt, de a Beastet igen? – mondja, mintha mérges lenne. Akaratlanul is elnevetem magam, de visszatérve a kérdésére válaszolok.
- Az egyik taguk, Yang Yoseob gyerekkori barátom. – válaszolom tömören.
- Csak nem megdugott? – kérdezi kicsit sem kertelve, mire félrenyeltem a nyálam.
- YADA! YADA! YADA! YADA! YADA! – kiáltom, mire kicsit megijed. – Nincs benned semmi illem? – szidom le.
- Most mi van? Csak kimondtam, amire először gondoltam… - nevet.
- Ne nevess! Nem vicces! – duzzogok.
- Jó,jó. Bocsánat. De ezek szerint tényleg megdugott. – szűri le a szerinte helyes választ.
- YongHwa! – csapok vállára a papírhalmazommal.
- Jó, eldugultam. – folytja vissza a nevetését.
- Istenem… Én nyugdíjba vonulok… - döntöm fejemet az ablaknak. – Ó, tényleg. Megadod a számod? – veszem elő a telefonom. Pont megérkeztünk, így nyugodtan számot tudtunk cserélni.
- Nem fogom hagyni, hogy ilyen fiatalon bedugjanak valami rossz intézetbe. – nevet.
- Jung YongHwa! – szólok rá.
- Bocsánat. Érted jöjjek? – kérdezi kiskutya szemekkel.
- Találok taxit. – csapom be az ajtót. – De, köszönöm, hogy elhoztál. Komolyan. – mosolygok.
- Én köszönöm Noona. – kacsint. – Ma fel kellene viszont jönnöd, a többiek miatt. – mondja.
- A SECRETnél megtalálsz, vagy az ajtó előtt ha kicsuktak. – kuncogok – Később. Szia. – mosolygok, majd meg se várva, hogy elköszön sétáltam be a nagy épületbe.
JiYong POV*
A reggel viszonylag jóra sikeredett. Kevésbé tűntem kialvatlannak, mint amilyen valójában vagyok. Reggel hétre egy interjú volt beszervezve. Mit ne mondjak örültem neki. Ezzel szemben, reggelizni megint nem tudtunk, pedig mindenki kurvára leszarta ezt az egy órás interjút, csak enni szerettünk volna. De nem. Sose úgy van, ahogy mi akarjuk. Egyetlen dolog miatt, mégis eltekintettem a mai rosszak felett. Végre tisztázhatom magam, és talán elnyerem HwaRim bocsánat.
Az interjún láthatatlanná próbáltam válni, de valahogy mindig engem kérdeztek, hogy mikor várható új solo album, vagy, hogy a barátnőmmel tartjuk-e a kapcsolatot. Természetesen nem válaszoltam, sőt, ami azt illeti dühömben felálltam és elmentem. Az igazgató ezután aztán jól leszidott, de erre se tudtam figyelni, csak is arra vártam, hogy találkozzunk. Még a próbákról is leléptem…
De…
Két és fél óra elteltével még mindig a portánál ülök egy fotelban, ám ekkor megjelent ő.
- Ne haragudj, a főnököm feltartott. – ül le mellém.
- Mindegy. JiRanál nekem nincs fontosabb, úgyhogy megtaláltál volna itt egész nap. – mosolygok. – Főnök? Lett munkád? – érdeklődök.
- Igen. De essünk neki annak, amiért idejöttünk. És most te hallgass végig. Lényegében én már nem haragszok. – fejezi be.
- E-Ennyi? – nézek rá értetlenül, mire csak bólint.
- Nekem is bocsánatot kell kérnem. Eltitkoltam előled valami fontosat. – nyel, és felém nyújt néhány papírt. Lapozom őket, de semmit sem értek meg belőle.
- Mi ez? – bököm ki végül.
- JiRaé. Mint mondtam, autóbalesete volt. Meg, hogy kómában van. De ez nem minden… - tart szünetet, engem meg már a frász kerülget.
- Ugye.. nem… nem fog meghalni? Értsd meg, nekem ő mai napig a mindenem… Nem akarom, hogy. – szám elé teszi kezét.
- Talán rosszabb lesz, mint, az amit az előbb felvázoltál. Ha felébred a kómából, az orvosok teljességgel biztosak benne, hogy amnéziát kap. És senkire nem fog emlékezni. Sem rám, sem rád. A fejét olyan szinten nagy ütés mérte, hogy a koponyájából egy darab az agyába fúródott. Pontosan oda, amelyik része az.. emlékekért felelős. Az orvosok mondták, hogy van ott hagyják, és csak pár évet él, vagy már kómában meghal. Vagy a jobbik eshetőséget, hogy kiveszik, de minden emléke oda. Mint már sejted, az utóbbit választottuk. – közli szomorúan.
- Minden az én hibám… - ásom fejem kezeimbe, nem akarok sírni.
- Hát igen. De ami volt elmúlt. – teszi vállamra kezét. – Én megbocsátottam, és valaha, ha emlékezni fog ránk ő is megfog. – Ennyi volt. Eltörtem. Zokogni kezdtem ő pedig csak némán ölelt át. Nem szólt, de egy szűkszavú lánytól ez várható is volt.
- Sajnálok mindent.. Én tényleg szerettem őt. És az utolsó emléke rólam az, hogy egy utolsó szemét vagyok… - mondom remegve.
- Azt nem hinném… Tudod… Mielőtt beszállt az autóba ezt mondta. – „Még mindig szeretem. Ez nem fog változni. Bár most rossz a helyzetünk. Megoldjuk, mert hiszem, hogy még mindig szeret.” – erre csak még jobban sírni kezdtem, bármennyire is gáz egy lány előtt sírni, nem bírtam magammal. Tényleg egy barom vagyok… Keserű idillünket telefon csörgés zavarja meg.
- Nem veszed fel? – törlöm le pólómmal a könnyeim.
- Omo! – kapja ki táskájából. – YongHwa? – veszi fel. – Nem, most végeztem. Miért? MI? Kulcs? Mi az, hogy nincs? Jó… akkor… vidd fel magatokhoz. Fél óra és ott vagyok. Igen. Nem vagyok Noona… - nyomja ki. Látszólag pánikba van esve.
- Mi történt? – nyújtózkodom.
- A… lakótársam összeesett. Sietnem kell. Hát örülök, hogy meg tudtuk beszélni. – siet a kijárat fele.
- Várj! És mi van a kórház nevével? – értetlenkedek.
- Papíron! – int és el is tűnik.
- Ja, hogy itt hagytad… - nevetek fel. Tokyoi Orvosi Egyetem. Szóval annak az épületnek van egy saját kórháza is? Rendben. Holnap repülök. Előveszem a telefont és a reptérre kezdek telefonálni…
HwaRim POV*
Fogtam egy taxit, és gyorsan bementem egy vegyeskereskedésbe, majd hazáig sétáltam, ami kitett öt percet, mivel nagyon siettem. YongHwa hívott miszerint éppen mentek volna inni, mikor egy ájult Hyosung-ot látott az ajtónál, így odasietett és engem hívott Közben Hyosung észhez tért, de csak annyit bírt közölni, hogy kulcsa sincsen, és a többiek csak évek múlva jönnek.
A telefonomhoz kapok, hogy hívjam azt a jómadarat, de a bejáratnál valakinek neki megyek.
- Sajnálom… - vakarom a fejem. – Y-YongHwa? Rám vártál? – kérdem.
- Igen, mivel nem tudod melyikbe lakunk. – indul befele, de előbb lovag módjára előre enged az ajtóban.
- Jobban van már? – szállunk be a liftbe.
- Nem tudom, alszik. Vettél nekem valamit? – vigyorog.
- Á-á-á. Ha vettem volna, se kapnál. – nézek rá szúrósan. – Nem azt ígérted, hogy nem mész bulizni? – faggatom.
- De én inni mentem. – mondja határozottan.
- Ugyanaz! – mutogatok felé az ujjammal.
- Elnézést. Legközelebb el… - folytatná de közbevágok.
- Yadaaa! Nem kérek több viccet. – szállunk ki, és egyből az ajtóban állunk.
- Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek… - kacsint, majd belöki az ajtót és egy fiú esik rám, amivel azt érte el, hogy dobhártyaszakadást kapott a sikolyomtól.
- Szedd le! – kérem meg YongHwat. – Hol figyelmeztettél egyáltalán? – de azért felhúz, én meg szúrósan méregetem a szemüveges fiút, aki csak vigyorog.
- Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. Én szóltam. – röhögve megy be.
- A-Az nem az! – védekezek, de én is beljebb megyek, majd megpillantok a kanapén egy holt fáradt, bár már ébren lévő Hyosungot. – Jól vagy? – ülök le mellé, de nem reagál. – Hahó… - intek kezemmel szemei előtt. Semmi.
Hyosung eléggé pasi falónak tűnik, egy próbát megér.
- YongHwan nincs póló! – kiáltok és rá mutatok. Bár, még a vak is látná, hogy van rajta, de a terv bevállt.
- HOL? – kezd jobbra-balra nézni, mire elröhögjük magunkat. – Hazuuuuuuuuuug~. – dől rám.
- Milyen kedves, hogy Noona rám gondolt. – észvesztően vigyorog rám.
- Ne bízd el magad. Csak a te neved tudom. – bambulok el ajkain, de gyorsan elkapom a tekintetem.
- A harmadik lány a szobában, Lee Jong Shin. – és YongHwa képébe egy papucs landol.
- Még mindig nem vagyok lány… - nem is szentel több figyelmet senkire se, olvassa tovább a magazinját. YongHwa az orrát fogja, és szúrósan nézi a „lányt”.
- Attól, hogy még így szugerálod, nem lesz rajta kevesebb ruha. – csapja hátba egy másik. – Lee Jong Hyun vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. – lép elém, és ad egy puszit a kézfejemre, mire vörösen csak hápogok.
- Én Kang Min Hyuk vagyok, Noona. – jelenik meg a semmiből a nehezékem, elsodorva Jonghyunt.
- Ümm.. Choi Hwa Rim vagyok, hívjatok Minnek. – mosolygok rájuk kicsit megszeppenten. – YongHwa, használhatnám a konyhát? – ő csak bólint, majd egy szó nélkül bemegy a szobájába. MinHyuk követ.
Először még nem törődök vele, tiszta poharakat keresek, és furcsa mód találok is. Egy fiúkkal teli dorm rendezettebb? A tűzhelyen vizet kezdek forralni, és próbálok nem figyelni MinHyukre. Mikor elég forrónak érzem, egy konyharuhával megfogva az edény fülét kezdem kitölteni a vizet, mikor valaki hátulról hozzám simul. – M-Minhyuk? – remeg meg kezem, de megtartja, így nem forrázom le magam.
- Nem. – fújja ki a levegőt fejem tetejére, mire megborzongok.
- Mire volt ez jó YongHwa? – nézek fel rá szúrósan, mert vagy másfél fejjel nagyobb.
- Bocsi. – mosolyog. – Kész. - mondja majd leül MinHyuk mellé.
- Had találjam ki. Éhesek vagytok? – fordulok meg, egy tálcával a kezemben, amiben van hat pohár. Ők csak serényen bólogatnak.
- Hjaa… Hozzátok be Hyosungot és meglátom mit tehetek. – szólok rájuk, de fél percen belül, már bent volt mindenki. Két poharat leraktam, az egyiket lakótársamnak tolva, aki csak hálálkodva nézett fel rám és a poharát a kezébe fogta. Mentás tea, mindig jót tesz a kimerült embereknek. – Ti pedig. – nyomom MinHyuk kezébe a tálcát. – Ki. – mondom kurtán.
- Miért? – kérdezi bánatosan MinHyuk.
- Hogy főzzek nyolc figyelő szemmel a hátamon? – hessegetem ki őket. – Jól vagy? – kérdezem ismét, mikor kimentek a fiúk.
- Nem. Elfáradtam. – jelenti ki egyszerűen. – Mit főzöl? – néz a szatyorba, ami mellette van.
- Tejbegríz. Úgy terveztem, hogy csak neked csinálok, hogy valami könnyűt egyél. De nem jött be. – szedek elő hat tányért, és lerakom az asztalra, majd a szatyorból kiveszem a két doboz tejet. Jó, hogy elővigyázatos voltam és kettővel vettem. A tejet felteszem forrni, közben egy edénybe összekevertem 6 evőkanál cukrot, és 12 evőkanál búzadarát. Ez pontosan elég lesz hat főnek, ha éhen vesznek rendelnek pizzát. A tejhez hozzáadom az edény tartalmát, majd folyamatosan keverni kezdem, míg össze nem sűrűsödik. Már nem is figyeltem, de a fiúk mind bent ültek. Csak felnevettem és középre raktam az elkészült ételt. – Merjetek magatoknak, nem vagyok konyhás néni. – ülök le Hyosung és YongHwa közé.
- Légy a feleségem. – közli Jonghyun.
- Ezt még JongShin is meg tudná csinálni, ha akarná. – nyögi be YongHwa mire felnevetünk.
- Köszönöm az ételt. – mondja Minhyuk és enni kezd. Illetve mindenki elkezdi enni a saját adagját. Vagyis… Nem tudom eldönteni, hogy Minhyuk már kiéből eszik…
- Min. – szólal meg mellőlem YongHwa. Felé fordulok, de már azon kapom magam, hogy homlokomra nyomott egy puszit. – Köszönöm az ételt. – mondja.
- ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ~. – mondják a fiúk egyszerre, Hyosung meg sunyin vigyorog rám. A telefonom megint jókor csörög, így kicsit megkönnyebbülve veszem fel.
- Igen? Yoseob… Jól vagyok. Te? Komolyan? Jól vagy? Jó. – válaszolok tömören.
- Hyosung add vissza… - nyúl át előttem YongHwa.
- Á-Á. Én vagyok a beteg. – ölt rá nyelvet Hyosung és elkezdi enni, ami YongHwa tányérján volt.
- YongHwa csinálok még csak ülj le! – szólok rá, mire MinHyuk csillogó szemekkel néz rám. – Igen, neked is csinálok Minhyuk. – sóhajtok, majd eszembe jut, hogy elfeledkeztem Yoseobról.
- Yo… -szólnék.
- Miért vagy velük? – kérdezi ingerülten.
Kang Min Hyuk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése