Hyun Joong POV*
- Ez egy régi történet. – vonok vállat.
- Csak nem egy csaj van a dologban? – néz mindkettőnkre, és a hallgatást beleegyezésnek veszi.– Szóval igen. Sztárok vagytok, nem tudnátok ilyenekről csak megfeledkezni? – sóhajt.
- Nem! Teljességgel ki van zárva! – akadékoskodik YongHwa.
- Tehetek róla, hogy engem jobban kedvelt? – bukik ki belőlem.
- Igen, végülis. Tudtad jól, hogy nekem bejön, de amikor téged hívott el randizni, egyből belementél. – csap az asztalra, mivel felvonjuk magunkra a figyelmet.
- Sose kérdezted meg, hogy én, hogy érzek iránta. – mondom nyugodtan.
- Kiskorotok óta, csak barátok voltatok, de mindketten többet akartatok. Mindig ugyanaz a sztori. Na, és ki az? Egy sztár? – kérdezősködik.. YongHwa menedzsere.
- Igen. De téged, hogy is hívhatlak? – nézek rá.
- M-Minnek! – mondja bizonytalanul.
- Rendben. Min, érdekel, hogy ki az? – mosolygok rá, mire egy bólintást kapok.
- Lee Chaerin. – mondja helyettem YongHwa.
- Na ne már! CL? Na ne…. Te randiztál vele? Nem látszik meg rajta, hogy mély nyomot hagytál volna az életébe. – hogy mi? Kikerekedett szemekkel néztem rá, nem értettem most a dolgokat.
- Kifejtenéd bővebben? – kérdem halkan.
- Ja, bocsánat! Összevissza fecsegek. – nevetgél.
- Most már mondjad… - kortyolok kávémba.
- Hát, tulajdonképpen, volt vele egy egy hetes fotózásom, és eléggé összebarátkoztunk. De mivel nem tudtuk tartani a kapcsolatot, kicsit elfeledkeztünk egymásról. Viszont arra tisztán emlékszem, hogy azt mondta, csak futó kapcsolatai voltak, nem hagyott benne semmilyen mély nyomot, még az első barátja se, aki az egyik legjobb barátja volt. – minden egyes szó késszúrásként hat a szívemre.
- Ez felettébb érdekes… - mondja elégedetten YongHwa.
- Kekeckedni akarsz? – nézek rá szúrósan.
- És, ha igen? – néz vissza ugyanúgy.
- Keurom. Akkor mi kimegyünk mosdóba. Mikor visszaérek, két eleven idolt akarok látni! – figyelmeztet minket mutatóujjával, majd elhúzza a menedzserem, aki útközben megbotlik a saját lábában.
HwaRim POV*
- J-Jól vagy? – nevetek, majd felsegítem a földről és bemegyünk a mosdóba, én pedig a tükör előtt vizsgálgatom magam.
- Miért jöttünk ki? – nézi értetlenül a tükörképem.
- Csak magukra hagytam őket. Vannak annyira felnőttek, hogy meg tudják beszélni. – sóhajtok. – És, milyen a nagy Kim Hyun Joong menedzserének lenni? – kérdezem.
- Őszintén? Fárasztó. Egy óra múlva lesz egy fotózás, akkor egy show műsor, amiben tart egy rövid koncertet, azután interjú. Estére betettek egy megbeszélést, majd elindulhat az új MV színhelyére. - hadarja.
- Mármint vele milyen… - mosolygok. – Attól függetlenül rendesen be vagytok táblázva.
- Rossz. Mármint nem miatta, ő mindig kedves és próbál vigasztalni, de a sok fenyegető levél, meg utálkozások… - sóhajtja.
- Fenyegető levelek? Mégis miért? – nézek rá.
- Mert szerencsétlen vagyok, és a többi rajongó szerint csak hátráltatom őt. Volt egy újságos incidens is, mikor egy riporter fellökött, és Hyun Joong-sshi meg behúzott neki egyet. – meséli vörösen.
- Ó, a szerelem. És csókolóztatok már? – vigyorgok rá.
- M-még nem. Vagyis… v-vagyis.. miért kellene? N-Nem is tetszik nekem… - süti le pipacsvörös fejét.
- Ugyan, látszik rajtad, hogy oda vagy meg vissza, és ha megvédett, az azt jelenti, hogy te se vagy közömbös neki. – magyarázom.
- D-De nem is… - totyorog. – É-És ti? – kapja fel a fejét.
- Mi, mit? – nézek értetlenül rá.
- T-Ti csókolóztatok már? – szinte suttogja a kérdést.
- MI? NEM? MIÉRT? SOHA! SOHA! SOHAAAAA! – visítom. – Vagyis ő, csak… én nem tudom mit csináljak, csak… csak megtörtént… de én nem…. – ereszkedek a térdeimre, és a márványozott csapba kapaszkodok.
- J-Jó… Semmi baj. – nevetgél. – Van kedved eljönni a show műsorra? És megnézni, hogy milyen egy menedzser éles helyzetben? – nyújtja felém kezét, amit el is fogadok, így újból vele egy szinten vagyok.
- YongHwa ki fog nyírni, de mivel jövő héten lesz nekünk egy ilyen, jobb ha felkészülten megyek. – bólogatok erősen a tükörbe. – Menjünk vissza EunChan Unnie. – mosolygok, majd nagyra tárom az ajtót és arra leszek figyelmes, hogy mindenki az ajtó köré tömörül és videózik. Kijjebb megyünk, és megpillantjuk a két jómadarat.
- Hé! Hé! Azt mondtam nincs verekedés… - morgom és próbálom szétválasztani a két földön gurulót.
- Ő kezdte. – mondja YongHwa.
- Mindig ez van! Megfutamodsz! – vág vissza az idősebb.
- De mindig te kezded! Nem futamodok meg, csak nincs esélyem nyerni. – térdeli gyomorszájba Hyun Joongot.
- Hyun Joong-sshi, hagyd abba. Te is YongHwa-sshi. – próbálkozik az asztalon ülve EunChan.
- Elég, elég, elég! – kiáltom, de még mindig nem válnak szét, sőt YongHwa is kap a gyomrába, aki erre csak fájdalmasan nyöszörög. – FELHÍVOM CL-T! – fenyegetem meg őket, mire mindketten ledermednek.
- Valóban? – kérdezik egyszerre.
- Igen. – mondom mérgesen.
- Nincs is meg a száma. – jön szinkronban ismét.
- De a kettőtök közül valakinek biztos. – vonom meg a vállam.
- Hé, te punk, neked meg van? – kerül felülre YongHwa.
- Mi az, hogy punk? – YongHwa hajánál fogva emelkedik fel, és arcukat alig pár milliméter válassza el, és egymásra fújják a levegőt. – Add fel. Te mondtad, hogy nem nyerhetsz. – baljósan mosolyog tovább HyunJoong.
- Na jó. Most untam meg. – szólok rájuk, majd mindkettőt erősen a fülüknél fogva húzom fel. – Befejeztétek? – bólogat mindkettő hevesen. – Akkor kérjetek bocsánatot férfiak módjára. Értve vagyok? – nézek rájuk szúrósan. Nem válaszolnak továbbra is villámokat szórnak egymás fele, ezzel is arra késztetve engem, hogy erősebben fogjam fülüket.
- Á-á-á-á-á-uuuuuu, b-bocsánat Noona… - szólal meg végül HyunJoong.
- Ne tőlem. – rántok rajta egyet.
- Áhhhh… B-Bocs, YongHwa. – lazítok fogásomon.
- Te jössz. – nézek YongHwara. Néha kifizetődő nőnek lenni.
- S-S-Sajnálom hyungnim… - nyöszörög YongHwa, majd elengedem őket.
- De király vagy, Min. – jön hátulról EunChan vékonyka hangja.
- Igen, az öcsémen mindig ezt kellett használnom, ha összekapott valakivel. – mondom. – Ti pedig. Vagyis inkább YongHwa végighallgat. Maguk pedig. – mutatok a kijárat fele. – A dolgukkal foglalkozzanak. – nézek a tömeg fele szúrósan, majd vissza a valós problémához. – Míg ti kisgyerekek módjára harcoltatok az igazatokért, addig mi, felnőttek megbeszéltük, hogy elkísérlek titeket, a fotózásra és az utána lévő show műsorra. – mondom.
- Az ki van zárva! Megtiltom! – mondja mérgesen YongHwa.
- Ez a munkám. És holnaptól nekünk is sok dolgunk lesz, csak hagyd, hogy tanítsanak. – utalok EunChanra. – Add meg a címet. – nyomom kezébe a mobilom. – Majd fogok egy taxit és hazaérek valamikor, de ez fontos nekem. Oké? És, nem ez nem egy randi vele. – mutatok hátra.
- De az is lehetne. – szólal meg Hyun Joong, mire csak azt vesszük észre, hogy fájlalja a fejét.
- És megjelent EunChan valódi természete! Erőszakos vagy. – néz rá bociszemekkel.
- Kénytelen vagyok belemenni, igaz? – húzza el a száját YongHwa.
- Igen. De ne aggódj, ha te nem tudtál levenni a lábamról, ő se fog. – kuncogok.
- Ezen egyáltalán nincs mit nevetni… - sóhajt. – De, ha egy ujjal is hozzád ér… - kezdene bele.
- De nem fog. Később találkozunk. Egyből menj haza. – parancsolok rá. – Szia. – jobb híján nem tudtam mást mondani, így elindultunk kifele, ő meg bámult utánunk. – Ugye nem gond? – nézek rá HyunJoongra.
- Van bármi beleszólásom? – néz rám döbbenten.
- Igazad van, nem igazán… - vakarom zavartan a tarkóm.
- Nők… - puffog.
- Bizony. – kuncogok. – Viszont nem ugorhatnánk be valahova… Éhes vagyok… - mondom kissé vörösen.
- A fotózásig bírd ki, ott ugráltathatod az asszisztenseket kajáért. – nyitja ki nekem a hátsó ajtót. Rá mosolygok, majd beszállok, utánam pedig EunChan. HyunJoong előre ült, és elindítva a motort, a megadott cél felé vettük az irányt. Őszintén szólva aggódtam YongHwa miatt, de nekem most mégis a munka az első. Mi lenne, ha elrontanék valamit?
- Micsoda kínos csend van köztetek. – szólalok meg egy idő után, hogy kirángassam magam a rossz gondolataimból.
- Egyáltalán nem kínos. Sőt nyugtató hatása van. – köt belém, a járműben tartózkodó egyetlen férfi.
- Én amúgy sem beszélek sokat. – motyogja a mellettem ülő. Király. Kifogtam egy nálam is csendesebb, szenvedő szerelmes párt.
- Ti komolyan nem veszitek észre? – értetlenkedek.
- Mit? – szólalnak meg kórusban.
- Ennyi. Kész. Nyugdíjba megyek. – vágom fejem az ablaküvegbe.
- Most mi van? Shichaaaa… Nem értem mit csináltam… - csap a kormányra.
- Hát ez az… semmit… - tekintem befejezetnek a beszélgetést, és megint tíz perc néma csendre lettünk ítélve, de szerencsémre, pont megérkeztünk egy autószalonba. – Ó, milyen csicsás. – állapítom meg.
- Ez semmi. – von vállat HyunJoong. – EunChan, intézed a riportereket? – teszi össze a kezét, majd fejével a lift irányába mutat, hogy menjünk.
- Ne segítsek neki? – pislogok rá.
- Láttad amikor lekevert, nem? – kérdezi, s közben beszállunk a liftbe. Liftes autószalon. ÉRTITEK? Liftes. Csak öt emelet de kell lift. Logikus…
- Igen…
- Akkor nem kell féltened. – mosolyog rám, majd hirtelen elakad a lift a 3. és 4. emelet között.
- Mondd, hogy nem az, amire gondolok. – kapaszkodok a korlátszerű izébe.
- De. Pontosan az. – „nyugtat”meg.
- Te is hasznos vagy aztán krízis helyzetben… - nevetek fel, majd táskámban kezdek kotorászni, végül, mindent kiborítottam a padlóra.
- Én meg csak pénzt hoztam. – hökken meg rabtársam.
- Haha… nincs meg a telefonom… - nézek bele még egyszer a táskámba. – Én hülye. YongHwa kezébe adtam, de ő nem adta vissza. Ravasz… - stírölöm szúrósan a falat.
- Mit szólnál hozzá… - rúgja odébb pár cuccom. – ha addig jól szórakoznánk. – lép jó közel hozzám.
- Ugye most csak szívatsz? – bukik ki belőlem a legértelmesebbnek tűnő kérdés.
- Igen. – ül le puffogva a sarokba.
- Nem szeretnék második alkalmat. Elég volt nekem reggel… - guggolok le én is.
- Mi volt reggel? – vonja fel egyik szemöldökét.
- Magánügy. – zárom le.
- Szóval YongHwa rád mozdult. – azzal a lendülettel dobtam pofán a táskámmal.
- N-N-Nem is. – mondom ki harmadszorra, vörösen.
- Ja. Én meg… mindegy, nincs poénom. –húzza el a száját.
- Te se vagy jobb. Egyikőtök bénább, mint a másik. A vak is látja, hogy oda vagytok egymásért. – kezdek bele a szent beszédbe.
- Én és YongHwa? – kerekednek ki a szemei.
- Igen, na ná… - csapom magam homlokon. – Te és EunChan. – javítom ki.
- Mi? Én nem tetszem neki… - mondja komoran a mellettem ülő.
- Tudod, fogalmam sincs mi van az agyad helyén. – sóhajtozok, miközben a fejem rázom.
- Ya! Így kell beszélni az idősebbel? – szól rám játékosan.
- „Én és YongHwa?!” – vágok ugyanolyan hülye képet, mint ő nem rég.
- Igazad van. Egy pont neked… - mondja megadóan.
- Szóval, miért hiszed, azt, hogy nem tetszel neki? – kérdem.
- Mivel sose mutatta ki. Amikor valami zavarba ejtő téma kerül szóba arrébb megy vagy hirtelen elesik… majd elszalad… áhh… - világosodik meg.
- Áh… - dramatizálok.
- Ez az lenne? – gondolkodik erősen.
- Igen. Mit hittél, majd, hogy leteper? – nevetek.
- Akikkel eddig jár… - ordítok rá.
- PIROS LAP! Ilyet nem hozunk fel! – szidom le.
- Oké. Szóval tetszek neki? – csillognak a szemei.
- Igen, erről beszélünk már egy órája. – kuncogok.
- És, hogy csináljam? – ül közelebb.
- Mégis mit? – értetlenkedek.
- Hogy mit csináljak, hogy észrevegye… - próbálja megfogalmazni mondandóját.
- YongHwa tökösebb nálad… Ki hitte volna… - nézek rá ördögi beütéssel.
- Miért ő mit csinált? – érdeklődik.
- A pillanat tört része alatt áthajolt az én oldalamra a kocsiban és megcsókolt. – hadartam el.
- Kezdő… - fújja ki a levegőjét.
- Mit mondtál? – nézek rá szúrósan.
- Szóval, azt mondod ezzel, hogy, amint kinyílik az ajtó csókoljam meg? – kérdezi kissé vörösen.
- Valami olyasmi. De, mivel akarsz kijutni? – érdeklődöm.
- Felhívom? – ironizál.
- Itt a telefonod? – szűröm fogaim közül. Már éppen készültem volna leütni, mikor hirtelen megindul lefele a lift, jó gyorsan. Hirtelen rávetettem magam HyunJoongra és a pólóját szorítottam. – Élni akarok, élni akarok, élni akarok. – motyogom.
- Ööö, megállt. És YongHwa meg akar ölni. – próbál levegőhöz jutni.
- Y-YongHwa… - bukdácsolok ki hozzá, mivel ahogy kijöttem a liftből letört a sarkam, és egy nagyobb lendülettel öleltem át. – Féltem lefele… - szipogom.
- Jól van, semmi baj. – szorít magához YongHwa.
- Itt a média… - lép mellénk EunChan, erre a szóra pedig azonnal szétröppenünk. Mondjuk a következők után nem mi leszünk a címlapon. Kim Hyun Joong szép komótosan kisétált a liftből, vetett ránk egy pillantást, majd megállt pontosan EunChan előtt.
- Mi az? – kérdezi kissé zavartan. HyunJoong nem válaszolt csak egy laza mozdulattal ledobta EunChan naplóját és telefonját a földre, derekánál fogva magához passzírozta, a következő pillanatban kamerák kattogása közepette pedig egymás ajkainak estek. Egymásénak. Ez nem egy egyszerű, először egyoldali csók, nem ezek egyből a közepébe vágtak. EunChan kezei már rég HyunJoong hajában matattak, és mentek is volna tovább, ha nem választjuk szét őket.
- EunChan, mégis ki vagy te? – kérdezem tőle.
- Mire gondolsz? – kérdezi mosolyogva.
- Hát, hogy, hogy lehetsz te az a szerencsétlen No Eun Chan, amikor így lekaptad őt! – mutatok végig az extázisban lévő HyunJoongon.
- Hát… izéé… - keresi a szavait
- Hagyjd, tartogasd a nászútra, kérlek. – nem akarom tudni a részleteket.
- Min, mit szólnál hozzá ha közös len… - vágok YongHwa szavába.
- NE-IS-ÁLMODJ-RÓLA! – nézek rá szúrósan. Én… már összezavarodtam. Eredetileg Yoseobbal akartam lenni, de ezt még magamnak is féltem beismerni mivel gyerekkori barátok vagyunk. De eddig ő csak kiabált velem, de YongHwa… már meg is csókolt.
- És, hogyan tovább? Hazamész? – zökkent ki EunChan.
- Hmm? – értetlenkedek.
- A cipőd. Nem hiszem, hogy így velünk kellene lenned. – mondja.
- Nem akarok két szerelmes közé szorulni. – bénán vigyorgok.
- Akkor mehetünk. – lép mellém magabiztosan YongHwa.
- Előbb a telefonom. – nyújtom a kezem ő pedig átadja a készüléket, majd hirtelen morajra lettünk figyelmesek.
- Mi az már megint? – kérdezzük mind a négyen egyszerre, majd a két fiú egyszerre bújik mögénk. Még mindig nem értjük a dolgokat, majd megpillantjuk a „baj” okozóját. Illetve a baj okozóit.
- Bianne! – hajoldozik lány. – Nem akartam késni. – kissé liheg gondolom sietett, majd a lány és a mellette lévő személy mellénk érnek.
- Rég találkoztunk! – mosolyog kedvesen a lány.
- ChaeRin. – mondják egyszerre a fiúk.
- Min? – döbben le a Chaerin melletti személy.
- L-Luhan? - de még én, hogy ledöbbenek azon, hogy kézen fogva jöttek végig az egész csatamezőn. Mit keres itt az „öcsém”?
- Ez egy régi történet. – vonok vállat.
- Csak nem egy csaj van a dologban? – néz mindkettőnkre, és a hallgatást beleegyezésnek veszi.– Szóval igen. Sztárok vagytok, nem tudnátok ilyenekről csak megfeledkezni? – sóhajt.
- Nem! Teljességgel ki van zárva! – akadékoskodik YongHwa.
- Tehetek róla, hogy engem jobban kedvelt? – bukik ki belőlem.
- Igen, végülis. Tudtad jól, hogy nekem bejön, de amikor téged hívott el randizni, egyből belementél. – csap az asztalra, mivel felvonjuk magunkra a figyelmet.
- Sose kérdezted meg, hogy én, hogy érzek iránta. – mondom nyugodtan.
- Kiskorotok óta, csak barátok voltatok, de mindketten többet akartatok. Mindig ugyanaz a sztori. Na, és ki az? Egy sztár? – kérdezősködik.. YongHwa menedzsere.
- Igen. De téged, hogy is hívhatlak? – nézek rá.
- M-Minnek! – mondja bizonytalanul.
- Rendben. Min, érdekel, hogy ki az? – mosolygok rá, mire egy bólintást kapok.
- Lee Chaerin. – mondja helyettem YongHwa.
- Na ne már! CL? Na ne…. Te randiztál vele? Nem látszik meg rajta, hogy mély nyomot hagytál volna az életébe. – hogy mi? Kikerekedett szemekkel néztem rá, nem értettem most a dolgokat.
- Kifejtenéd bővebben? – kérdem halkan.
- Ja, bocsánat! Összevissza fecsegek. – nevetgél.
- Most már mondjad… - kortyolok kávémba.
- Hát, tulajdonképpen, volt vele egy egy hetes fotózásom, és eléggé összebarátkoztunk. De mivel nem tudtuk tartani a kapcsolatot, kicsit elfeledkeztünk egymásról. Viszont arra tisztán emlékszem, hogy azt mondta, csak futó kapcsolatai voltak, nem hagyott benne semmilyen mély nyomot, még az első barátja se, aki az egyik legjobb barátja volt. – minden egyes szó késszúrásként hat a szívemre.
- Ez felettébb érdekes… - mondja elégedetten YongHwa.
- Kekeckedni akarsz? – nézek rá szúrósan.
- És, ha igen? – néz vissza ugyanúgy.
- Keurom. Akkor mi kimegyünk mosdóba. Mikor visszaérek, két eleven idolt akarok látni! – figyelmeztet minket mutatóujjával, majd elhúzza a menedzserem, aki útközben megbotlik a saját lábában.
HwaRim POV*
- J-Jól vagy? – nevetek, majd felsegítem a földről és bemegyünk a mosdóba, én pedig a tükör előtt vizsgálgatom magam.
- Miért jöttünk ki? – nézi értetlenül a tükörképem.
- Csak magukra hagytam őket. Vannak annyira felnőttek, hogy meg tudják beszélni. – sóhajtok. – És, milyen a nagy Kim Hyun Joong menedzserének lenni? – kérdezem.
- Őszintén? Fárasztó. Egy óra múlva lesz egy fotózás, akkor egy show műsor, amiben tart egy rövid koncertet, azután interjú. Estére betettek egy megbeszélést, majd elindulhat az új MV színhelyére. - hadarja.
- Mármint vele milyen… - mosolygok. – Attól függetlenül rendesen be vagytok táblázva.
- Rossz. Mármint nem miatta, ő mindig kedves és próbál vigasztalni, de a sok fenyegető levél, meg utálkozások… - sóhajtja.
- Fenyegető levelek? Mégis miért? – nézek rá.
- Mert szerencsétlen vagyok, és a többi rajongó szerint csak hátráltatom őt. Volt egy újságos incidens is, mikor egy riporter fellökött, és Hyun Joong-sshi meg behúzott neki egyet. – meséli vörösen.
- Ó, a szerelem. És csókolóztatok már? – vigyorgok rá.
- M-még nem. Vagyis… v-vagyis.. miért kellene? N-Nem is tetszik nekem… - süti le pipacsvörös fejét.
- Ugyan, látszik rajtad, hogy oda vagy meg vissza, és ha megvédett, az azt jelenti, hogy te se vagy közömbös neki. – magyarázom.
- D-De nem is… - totyorog. – É-És ti? – kapja fel a fejét.
- Mi, mit? – nézek értetlenül rá.
- T-Ti csókolóztatok már? – szinte suttogja a kérdést.
- MI? NEM? MIÉRT? SOHA! SOHA! SOHAAAAA! – visítom. – Vagyis ő, csak… én nem tudom mit csináljak, csak… csak megtörtént… de én nem…. – ereszkedek a térdeimre, és a márványozott csapba kapaszkodok.
- J-Jó… Semmi baj. – nevetgél. – Van kedved eljönni a show műsorra? És megnézni, hogy milyen egy menedzser éles helyzetben? – nyújtja felém kezét, amit el is fogadok, így újból vele egy szinten vagyok.
- YongHwa ki fog nyírni, de mivel jövő héten lesz nekünk egy ilyen, jobb ha felkészülten megyek. – bólogatok erősen a tükörbe. – Menjünk vissza EunChan Unnie. – mosolygok, majd nagyra tárom az ajtót és arra leszek figyelmes, hogy mindenki az ajtó köré tömörül és videózik. Kijjebb megyünk, és megpillantjuk a két jómadarat.
- Hé! Hé! Azt mondtam nincs verekedés… - morgom és próbálom szétválasztani a két földön gurulót.
- Ő kezdte. – mondja YongHwa.
- Mindig ez van! Megfutamodsz! – vág vissza az idősebb.
- De mindig te kezded! Nem futamodok meg, csak nincs esélyem nyerni. – térdeli gyomorszájba Hyun Joongot.
- Hyun Joong-sshi, hagyd abba. Te is YongHwa-sshi. – próbálkozik az asztalon ülve EunChan.
- Elég, elég, elég! – kiáltom, de még mindig nem válnak szét, sőt YongHwa is kap a gyomrába, aki erre csak fájdalmasan nyöszörög. – FELHÍVOM CL-T! – fenyegetem meg őket, mire mindketten ledermednek.
- Valóban? – kérdezik egyszerre.
- Igen. – mondom mérgesen.
- Nincs is meg a száma. – jön szinkronban ismét.
- De a kettőtök közül valakinek biztos. – vonom meg a vállam.
- Hé, te punk, neked meg van? – kerül felülre YongHwa.
- Mi az, hogy punk? – YongHwa hajánál fogva emelkedik fel, és arcukat alig pár milliméter válassza el, és egymásra fújják a levegőt. – Add fel. Te mondtad, hogy nem nyerhetsz. – baljósan mosolyog tovább HyunJoong.
- Na jó. Most untam meg. – szólok rájuk, majd mindkettőt erősen a fülüknél fogva húzom fel. – Befejeztétek? – bólogat mindkettő hevesen. – Akkor kérjetek bocsánatot férfiak módjára. Értve vagyok? – nézek rájuk szúrósan. Nem válaszolnak továbbra is villámokat szórnak egymás fele, ezzel is arra késztetve engem, hogy erősebben fogjam fülüket.
- Á-á-á-á-á-uuuuuu, b-bocsánat Noona… - szólal meg végül HyunJoong.
- Ne tőlem. – rántok rajta egyet.
- Áhhhh… B-Bocs, YongHwa. – lazítok fogásomon.
- Te jössz. – nézek YongHwara. Néha kifizetődő nőnek lenni.
- S-S-Sajnálom hyungnim… - nyöszörög YongHwa, majd elengedem őket.
- De király vagy, Min. – jön hátulról EunChan vékonyka hangja.
- Igen, az öcsémen mindig ezt kellett használnom, ha összekapott valakivel. – mondom. – Ti pedig. Vagyis inkább YongHwa végighallgat. Maguk pedig. – mutatok a kijárat fele. – A dolgukkal foglalkozzanak. – nézek a tömeg fele szúrósan, majd vissza a valós problémához. – Míg ti kisgyerekek módjára harcoltatok az igazatokért, addig mi, felnőttek megbeszéltük, hogy elkísérlek titeket, a fotózásra és az utána lévő show műsorra. – mondom.
- Az ki van zárva! Megtiltom! – mondja mérgesen YongHwa.
- Ez a munkám. És holnaptól nekünk is sok dolgunk lesz, csak hagyd, hogy tanítsanak. – utalok EunChanra. – Add meg a címet. – nyomom kezébe a mobilom. – Majd fogok egy taxit és hazaérek valamikor, de ez fontos nekem. Oké? És, nem ez nem egy randi vele. – mutatok hátra.
- De az is lehetne. – szólal meg Hyun Joong, mire csak azt vesszük észre, hogy fájlalja a fejét.
- És megjelent EunChan valódi természete! Erőszakos vagy. – néz rá bociszemekkel.
- Kénytelen vagyok belemenni, igaz? – húzza el a száját YongHwa.
- Igen. De ne aggódj, ha te nem tudtál levenni a lábamról, ő se fog. – kuncogok.
- Ezen egyáltalán nincs mit nevetni… - sóhajt. – De, ha egy ujjal is hozzád ér… - kezdene bele.
- De nem fog. Később találkozunk. Egyből menj haza. – parancsolok rá. – Szia. – jobb híján nem tudtam mást mondani, így elindultunk kifele, ő meg bámult utánunk. – Ugye nem gond? – nézek rá HyunJoongra.
- Van bármi beleszólásom? – néz rám döbbenten.
- Igazad van, nem igazán… - vakarom zavartan a tarkóm.
- Nők… - puffog.
- Bizony. – kuncogok. – Viszont nem ugorhatnánk be valahova… Éhes vagyok… - mondom kissé vörösen.
- A fotózásig bírd ki, ott ugráltathatod az asszisztenseket kajáért. – nyitja ki nekem a hátsó ajtót. Rá mosolygok, majd beszállok, utánam pedig EunChan. HyunJoong előre ült, és elindítva a motort, a megadott cél felé vettük az irányt. Őszintén szólva aggódtam YongHwa miatt, de nekem most mégis a munka az első. Mi lenne, ha elrontanék valamit?
- Micsoda kínos csend van köztetek. – szólalok meg egy idő után, hogy kirángassam magam a rossz gondolataimból.
- Egyáltalán nem kínos. Sőt nyugtató hatása van. – köt belém, a járműben tartózkodó egyetlen férfi.
- Én amúgy sem beszélek sokat. – motyogja a mellettem ülő. Király. Kifogtam egy nálam is csendesebb, szenvedő szerelmes párt.
- Ti komolyan nem veszitek észre? – értetlenkedek.
- Mit? – szólalnak meg kórusban.
- Ennyi. Kész. Nyugdíjba megyek. – vágom fejem az ablaküvegbe.
- Most mi van? Shichaaaa… Nem értem mit csináltam… - csap a kormányra.
- Hát ez az… semmit… - tekintem befejezetnek a beszélgetést, és megint tíz perc néma csendre lettünk ítélve, de szerencsémre, pont megérkeztünk egy autószalonba. – Ó, milyen csicsás. – állapítom meg.
- Ez semmi. – von vállat HyunJoong. – EunChan, intézed a riportereket? – teszi össze a kezét, majd fejével a lift irányába mutat, hogy menjünk.
- Ne segítsek neki? – pislogok rá.
- Láttad amikor lekevert, nem? – kérdezi, s közben beszállunk a liftbe. Liftes autószalon. ÉRTITEK? Liftes. Csak öt emelet de kell lift. Logikus…
- Igen…
- Akkor nem kell féltened. – mosolyog rám, majd hirtelen elakad a lift a 3. és 4. emelet között.
- Mondd, hogy nem az, amire gondolok. – kapaszkodok a korlátszerű izébe.
- De. Pontosan az. – „nyugtat”meg.
- Te is hasznos vagy aztán krízis helyzetben… - nevetek fel, majd táskámban kezdek kotorászni, végül, mindent kiborítottam a padlóra.
- Én meg csak pénzt hoztam. – hökken meg rabtársam.
- Haha… nincs meg a telefonom… - nézek bele még egyszer a táskámba. – Én hülye. YongHwa kezébe adtam, de ő nem adta vissza. Ravasz… - stírölöm szúrósan a falat.
- Mit szólnál hozzá… - rúgja odébb pár cuccom. – ha addig jól szórakoznánk. – lép jó közel hozzám.
- Ugye most csak szívatsz? – bukik ki belőlem a legértelmesebbnek tűnő kérdés.
- Igen. – ül le puffogva a sarokba.
- Nem szeretnék második alkalmat. Elég volt nekem reggel… - guggolok le én is.
- Mi volt reggel? – vonja fel egyik szemöldökét.
- Magánügy. – zárom le.
- Szóval YongHwa rád mozdult. – azzal a lendülettel dobtam pofán a táskámmal.
- N-N-Nem is. – mondom ki harmadszorra, vörösen.
- Ja. Én meg… mindegy, nincs poénom. –húzza el a száját.
- Te se vagy jobb. Egyikőtök bénább, mint a másik. A vak is látja, hogy oda vagytok egymásért. – kezdek bele a szent beszédbe.
- Én és YongHwa? – kerekednek ki a szemei.
- Igen, na ná… - csapom magam homlokon. – Te és EunChan. – javítom ki.
- Mi? Én nem tetszem neki… - mondja komoran a mellettem ülő.
- Tudod, fogalmam sincs mi van az agyad helyén. – sóhajtozok, miközben a fejem rázom.
- Ya! Így kell beszélni az idősebbel? – szól rám játékosan.
- „Én és YongHwa?!” – vágok ugyanolyan hülye képet, mint ő nem rég.
- Igazad van. Egy pont neked… - mondja megadóan.
- Szóval, miért hiszed, azt, hogy nem tetszel neki? – kérdem.
- Mivel sose mutatta ki. Amikor valami zavarba ejtő téma kerül szóba arrébb megy vagy hirtelen elesik… majd elszalad… áhh… - világosodik meg.
- Áh… - dramatizálok.
- Ez az lenne? – gondolkodik erősen.
- Igen. Mit hittél, majd, hogy leteper? – nevetek.
- Akikkel eddig jár… - ordítok rá.
- PIROS LAP! Ilyet nem hozunk fel! – szidom le.
- Oké. Szóval tetszek neki? – csillognak a szemei.
- Igen, erről beszélünk már egy órája. – kuncogok.
- És, hogy csináljam? – ül közelebb.
- Mégis mit? – értetlenkedek.
- Hogy mit csináljak, hogy észrevegye… - próbálja megfogalmazni mondandóját.
- YongHwa tökösebb nálad… Ki hitte volna… - nézek rá ördögi beütéssel.
- Miért ő mit csinált? – érdeklődik.
- A pillanat tört része alatt áthajolt az én oldalamra a kocsiban és megcsókolt. – hadartam el.
- Kezdő… - fújja ki a levegőjét.
- Mit mondtál? – nézek rá szúrósan.
- Szóval, azt mondod ezzel, hogy, amint kinyílik az ajtó csókoljam meg? – kérdezi kissé vörösen.
- Valami olyasmi. De, mivel akarsz kijutni? – érdeklődöm.
- Felhívom? – ironizál.
- Itt a telefonod? – szűröm fogaim közül. Már éppen készültem volna leütni, mikor hirtelen megindul lefele a lift, jó gyorsan. Hirtelen rávetettem magam HyunJoongra és a pólóját szorítottam. – Élni akarok, élni akarok, élni akarok. – motyogom.
- Ööö, megállt. És YongHwa meg akar ölni. – próbál levegőhöz jutni.
- Y-YongHwa… - bukdácsolok ki hozzá, mivel ahogy kijöttem a liftből letört a sarkam, és egy nagyobb lendülettel öleltem át. – Féltem lefele… - szipogom.
- Jól van, semmi baj. – szorít magához YongHwa.
- Itt a média… - lép mellénk EunChan, erre a szóra pedig azonnal szétröppenünk. Mondjuk a következők után nem mi leszünk a címlapon. Kim Hyun Joong szép komótosan kisétált a liftből, vetett ránk egy pillantást, majd megállt pontosan EunChan előtt.
- Mi az? – kérdezi kissé zavartan. HyunJoong nem válaszolt csak egy laza mozdulattal ledobta EunChan naplóját és telefonját a földre, derekánál fogva magához passzírozta, a következő pillanatban kamerák kattogása közepette pedig egymás ajkainak estek. Egymásénak. Ez nem egy egyszerű, először egyoldali csók, nem ezek egyből a közepébe vágtak. EunChan kezei már rég HyunJoong hajában matattak, és mentek is volna tovább, ha nem választjuk szét őket.
- EunChan, mégis ki vagy te? – kérdezem tőle.
- Mire gondolsz? – kérdezi mosolyogva.
- Hát, hogy, hogy lehetsz te az a szerencsétlen No Eun Chan, amikor így lekaptad őt! – mutatok végig az extázisban lévő HyunJoongon.
- Hát… izéé… - keresi a szavait
- Hagyjd, tartogasd a nászútra, kérlek. – nem akarom tudni a részleteket.
- Min, mit szólnál hozzá ha közös len… - vágok YongHwa szavába.
- NE-IS-ÁLMODJ-RÓLA! – nézek rá szúrósan. Én… már összezavarodtam. Eredetileg Yoseobbal akartam lenni, de ezt még magamnak is féltem beismerni mivel gyerekkori barátok vagyunk. De eddig ő csak kiabált velem, de YongHwa… már meg is csókolt.
- És, hogyan tovább? Hazamész? – zökkent ki EunChan.
- Hmm? – értetlenkedek.
- A cipőd. Nem hiszem, hogy így velünk kellene lenned. – mondja.
- Nem akarok két szerelmes közé szorulni. – bénán vigyorgok.
- Akkor mehetünk. – lép mellém magabiztosan YongHwa.
- Előbb a telefonom. – nyújtom a kezem ő pedig átadja a készüléket, majd hirtelen morajra lettünk figyelmesek.
- Mi az már megint? – kérdezzük mind a négyen egyszerre, majd a két fiú egyszerre bújik mögénk. Még mindig nem értjük a dolgokat, majd megpillantjuk a „baj” okozóját. Illetve a baj okozóit.
- Bianne! – hajoldozik lány. – Nem akartam késni. – kissé liheg gondolom sietett, majd a lány és a mellette lévő személy mellénk érnek.
- Rég találkoztunk! – mosolyog kedvesen a lány.
- ChaeRin. – mondják egyszerre a fiúk.
- Min? – döbben le a Chaerin melletti személy.
- L-Luhan? - de még én, hogy ledöbbenek azon, hogy kézen fogva jöttek végig az egész csatamezőn. Mit keres itt az „öcsém”?
Lee Chae Rin/ CL
Luhan
Luhan *-* <3
VálaszTörlés