Yoseob POV*
Alig ismerek rá Minre. Teljesen megváltozott. Vagyis beszél. De az elég, hogy a szememben teljesen megváltozzon. Eddig csak velem foglalkozott, de rá kellett jönnöm, hogy ő már nem az, akibe régen szerelmes lettem. GD, HongKi… Mégis mi ez a ködös sztori körülöttük? Reggel is, mikor felhívtam, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy soha se látjuk egymást. Ez a fél nap nekem rohadtul nem volt elég, ahhoz, amit akarok. Most pedig egy másik pasi, helyesbítve több pasi házában enyeleg.
- Ne ismételjem meg magam még egyszer. Mit keresel ott? – ordítok bele a telefonba.
- Y-Yoseob… miért kiabálsz? – remeg meg a hangja.
- MIÉRT? MIT KERESEL MÁS SRÁC HÁZÁBAN? – ordítom még mindig.
- Y-Yoseob… N-Ne kiabálj velem… - szipog.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz, menj onnan. – szűröm fogaim közül.
HwaRim POV*
- YADA! – ordítom vissza.
- Ne ordibálj velem! – morogja.
- Te se velem! Amióta felhívtál olyan furcsa vagy. – szipogom. – Mégis, miért baj, ha elfogadom, hogy turnéd van? Tényleg egy olyan „érzéketlen vagyok és csak megdugom a barátnőm, majd dobom” ember lettél? – kérdezem reménykedve.
- És ha igen? Mert te nem voltál itt? – vált halk hangnemre. – Téged akarlak.
- Y..Yoseob… Nem egy olyan ember vagyok, akit csak egy éjszakára kapsz meg.
- De te is akarsz engem. Nem emlékszel az első csókunkra? A bokor mögött… Két nappal az előtt, hogy elmentetek. Azt ígértük, hogy csak egymást szeretjük. – mondja.
- Yoseob? Te teljesen hülye vagy? A CN.BLUE egyik tagja se a pasim… - csodálkozok. – Túlreagálod… H-Hé ne vedd el.. YongHwa. Na azért. – veszem vissza a telefonom. – Figyelj. Azért vagyok náluk, mert kaptam egy munkát. A CN.BLUE felügyelője leszek plusz YongHwa menedzsere. Érted? – mondom kissé kedvesebben.
- Nincs rendben! Az a srác egy nőfaló. Te meg, te vagy és fél perc alatt ágyba vinne. – magyarázza.
- Yoseob. Hat órája ismerem és még mindig nem történt semmi. Nyugodj meg, nem vagyok hülye. – akadékoskodok.
- Yoseob, a te nőfalóságot rosszabb az enyémnél. – jön háttérzajnak YongHwa, majd hallom, hogy a vonal másik vége megszakad.
- Lerakta… De… mi baja van? – nézek értetlenül Hyosungra, aki nagyon a telefonjába mélyed.
- Talán ez? – nyújtja át a rózsaszín készüléket. – „Yang Yoseob újabb áldozata. Ezúttal egy rajongót csalt be az ágyába.” – Mi ez? – nézek kétségbeesetten lakótársamra. – Ez ugye nem igaz? Mondjon már valaki valamit?! – de körülöttem néma csönd. – Hyosung, te tudtál erről? – nézek rá, de nem válaszol. – Szóval igen… Hazamegyek.. Vagyis.. Sétálok… - rakom le a telefonom és mezítláb rohanok ki a házból.
YongHwa POV*
- Nem mondtátok neki? – nézek a döbbent Hyosungra.
- Én.. akartam… De szegényt már HyunA és én kikészítettük. Hogy mondhattam volna el a többit? De ez meg egy friss hír… - mentegetőzik. – Meg szerelmes is belé. – teszi hozzá.
- Azt a srácot? Mégis hogyan? Hiszen téged is szinte megerőszakolt. – magyarázom.
- Jó. Vannak jellem hibái, a szerelemben, de lásd be, ha 12 évig nem látnád azt, akit a legjobban szeretsz, te is megváltoznál.
- Nők. – nevetek.
- Hé, inkább menj utána… - morog mellettem Hyosung.
- Miért én? – értetlenkedek, persze nagyon szívesen mennék. Van ebben a lányban valami… ellenállhatatlan és rejtélyes.
- A te főnököd. – vágja rá.
- Hát jó… - vonok vállat.
- Ezt akartad mi? – vigyorogva lép mellém Hyosung. – Ezt ne hagyd itt. – mutatja fel Min cipőit.
- Végülis csak kiismered a bátyádat. – kócolom össze a haját, majd levéve az egyik kabátom a fogasról lefele indulok.
- Nem. A bá… Mindegy. – csukódik be utánam az ajtó és én már vonulok is le a lépcsőkön. Mégis hova mehetett ez este tízkor? Néha rohadtul nem értem a nőket. Először még boldog, majd sírni kezd és elszalad. Ki érti meg ezt? Jobbra-balra nézelődök, mikor megpillantom a földön guggolva, miközben egy fehér macskát simogat.
- Látom nem jutottál messzire. – terítem hátára a kabátom.
- Yoseob tényleg ilyen? – vág a közepébe.
- Nem tudom. De amióta ezt az ipart űzi, legalább 43 ilyen eset volt. – guggolok le mellé, hátha esélyt kapok arra, hogy megsimogassam a macskát, de nem. Mancsával az én kezem felé kap. – Gondolhattam volna. Sose szerettek az állatok. – nevetek, mire ő is elmosolyodik. – Ez is a tied. – rakom mellé a cipőit.
- Ne már! Ez annyira kínos! – rakja át a másik oldalára. – YongHwa, megtarthatom? – pislog rám ártatlanul.
- Miért tőlem kérdezed? – teszek még egy próbálkozást, de ismét hiába.
- Hát, mert ha összeköltözünk, de te nem szimpatizálsz, jobban mondva ez a kis csöpség nem szimpatizál veled, abból még lehetnek bajok. – hadarja megszállottan.
- Nem akarsz állatkórházat nyitni, ugye? – nézek rá komolyan.
- Yadaa! Csak ő kell. Igaz, Yacchan? – emeli fel a macskát.
- Yacchan? – mosolyodok el.
- Nem tetszik? – néz rám szúrósan.
- Isten ments! A végén még megfojt álmomban! De vedd fel a cipőd, megfázol. – utasítom.
- Oké. – bólint és belebújik a cipőjébe. – Lehet medencés házunk? – kérdezi.
- Mivel az egyik volt lakásomba megyünk, ez nyilvánvaló. – mosolygok.
- Óóó, és mikor költözünk? – érdeklődik tovább.
- Két nap múlva, korán reggel, mivel aznap lesz egy interjúm, amire már jönnöd kell. – mondom.
- I-Ilyen hamar? D-De semmit sem tudok… - csodálkozik.
- Csak mosolyogj és bólogass, mintha kínaiul beszélnének hozzád. – mutatok a levegőbe a hatás kedvéért.
- De én beszélek kínaiul. – akad fenn az apró részleteken.
- Akkor… mit tudom én… franciául. – helyesbítek.
- Azt is.
- Német.
- Azt is.
- Angol.
- Azt is.
- Spanyol, olasz, orosz. – sorolom.
- Azt is, azt is, hangyányit. – válaszolja.
- Remek. Túltárgyalva. – lépünk vissza az épületbe. – Hyosung elvitte a táskád, úgyhogy csak be kell menned. Jó éjt. – adok egy puszit a homlokára és elindulok a lépcső felé.
- Y-YongHwa… - topog elém.
- Mi az? – mosolygok rá.
- K-Köszönöm. – mosolyodik el ő is, majd a lift felé indul. Még egy ideig nézem, majd én is visszamegyek a fiúkhoz. Már mindenki aludt, de én képtelen vagyok egy pillanatig is elaludni, szokatlanul boldog vagyok. Ez meg is látszik rajtam, mert figyelmetlenségemben leejtem az egyik poharat. Én elsőre nem a kapcsolatok híve vagyok, és sosem szerettem munkatárssal szerelmi kapcsolatot kialakítani, pláne nem, ha szinte a főnököm. De ő most más. Az agyam annyi érzelemmel van tele, hogy muszáj gitárt fognom a kezembe és dalt írni. Igen, ezzel tökéletesen is eltölthetem az időt.
JiRa POV*
- Lányom, annyira örülök, hogy felébredtél. – hüledezik apám.
- Igen tudom. Elmondtad. Ma csak százszor. – mosolygok rá.
- Jó, de te nem tudod, milyen csoda ez apádnak. – simít végig arcomon.
- Sejtem. De ha nem bánod, és megelégszel a mai napi gyakorlásommal felmennék aludni. – kérem.
- Rendben, jó éjt angyalom. – bólint én pedig távozok.
- A nevem Park Ji Ra, húsz éves vagyok, Tokyoban élek. Séfnek készülök, miközben zongorázni és énekelni tanulok. Apám szeretné, hogy híres legyek. Szerinte nem szabad elpazarolnom a tehetségem, mert ezzel sok ember arcára csalhatnék mosolyt.
De nem tudom pontosan, hogy én mit akarok. A balesetemmel kapcsolatban minden olyan homályos. Elméletileg anyukámmal jöttem haza egy ének versenyről, ő pedig telefonált, valaki pedig előzni akart hátulról. Nem figyelt. Így karambolozott a kocsi pedig fejjel-lefele volt. Vagy hogy mondjam… A kocsi egyik darabja a fejembe fúródott, három hónapra kómába estem. Anyám meghalt.
Legalább is mindenki ezt mondja. De álmomban teljesen más a történet. Mikor lefekszek, folyton ugyanazt álmodom. Egy lány és egy fiú arcát látom, ahogy boldogan beszélgetnek, a végén pedig a fiú felém nyújtja a kezét és átölel. Ezután felébredek. Mindig így van, de sehonnan sem ismerem őket. Igaz, ami igaz, hogy amikor felkeltem csak azt tudtam, hogy én ki vagyok és a korom. De pár órával ébredésem után egy férfi lépett be az ajtómon. Aggódva tekintett rám, és elmesélt mindent. Nem tehettem mást, hittem neki és most egy szép villában élek. Van egy hörcsögöm is, csak úgy szórakozás gyanánt. Mindennapjaim azzal töltöm, hogy keresem az álmomban felbukkanó két személyt. Talán tőlük választ kaphatok a kételyeimre.
Alig ismerek rá Minre. Teljesen megváltozott. Vagyis beszél. De az elég, hogy a szememben teljesen megváltozzon. Eddig csak velem foglalkozott, de rá kellett jönnöm, hogy ő már nem az, akibe régen szerelmes lettem. GD, HongKi… Mégis mi ez a ködös sztori körülöttük? Reggel is, mikor felhívtam, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy soha se látjuk egymást. Ez a fél nap nekem rohadtul nem volt elég, ahhoz, amit akarok. Most pedig egy másik pasi, helyesbítve több pasi házában enyeleg.
- Ne ismételjem meg magam még egyszer. Mit keresel ott? – ordítok bele a telefonba.
- Y-Yoseob… miért kiabálsz? – remeg meg a hangja.
- MIÉRT? MIT KERESEL MÁS SRÁC HÁZÁBAN? – ordítom még mindig.
- Y-Yoseob… N-Ne kiabálj velem… - szipog.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz, menj onnan. – szűröm fogaim közül.
HwaRim POV*
- YADA! – ordítom vissza.
- Ne ordibálj velem! – morogja.
- Te se velem! Amióta felhívtál olyan furcsa vagy. – szipogom. – Mégis, miért baj, ha elfogadom, hogy turnéd van? Tényleg egy olyan „érzéketlen vagyok és csak megdugom a barátnőm, majd dobom” ember lettél? – kérdezem reménykedve.
- És ha igen? Mert te nem voltál itt? – vált halk hangnemre. – Téged akarlak.
- Y..Yoseob… Nem egy olyan ember vagyok, akit csak egy éjszakára kapsz meg.
- De te is akarsz engem. Nem emlékszel az első csókunkra? A bokor mögött… Két nappal az előtt, hogy elmentetek. Azt ígértük, hogy csak egymást szeretjük. – mondja.
- Yoseob? Te teljesen hülye vagy? A CN.BLUE egyik tagja se a pasim… - csodálkozok. – Túlreagálod… H-Hé ne vedd el.. YongHwa. Na azért. – veszem vissza a telefonom. – Figyelj. Azért vagyok náluk, mert kaptam egy munkát. A CN.BLUE felügyelője leszek plusz YongHwa menedzsere. Érted? – mondom kissé kedvesebben.
- Nincs rendben! Az a srác egy nőfaló. Te meg, te vagy és fél perc alatt ágyba vinne. – magyarázza.
- Yoseob. Hat órája ismerem és még mindig nem történt semmi. Nyugodj meg, nem vagyok hülye. – akadékoskodok.
- Yoseob, a te nőfalóságot rosszabb az enyémnél. – jön háttérzajnak YongHwa, majd hallom, hogy a vonal másik vége megszakad.
- Lerakta… De… mi baja van? – nézek értetlenül Hyosungra, aki nagyon a telefonjába mélyed.
- Talán ez? – nyújtja át a rózsaszín készüléket. – „Yang Yoseob újabb áldozata. Ezúttal egy rajongót csalt be az ágyába.” – Mi ez? – nézek kétségbeesetten lakótársamra. – Ez ugye nem igaz? Mondjon már valaki valamit?! – de körülöttem néma csönd. – Hyosung, te tudtál erről? – nézek rá, de nem válaszol. – Szóval igen… Hazamegyek.. Vagyis.. Sétálok… - rakom le a telefonom és mezítláb rohanok ki a házból.
YongHwa POV*
- Nem mondtátok neki? – nézek a döbbent Hyosungra.
- Én.. akartam… De szegényt már HyunA és én kikészítettük. Hogy mondhattam volna el a többit? De ez meg egy friss hír… - mentegetőzik. – Meg szerelmes is belé. – teszi hozzá.
- Azt a srácot? Mégis hogyan? Hiszen téged is szinte megerőszakolt. – magyarázom.
- Jó. Vannak jellem hibái, a szerelemben, de lásd be, ha 12 évig nem látnád azt, akit a legjobban szeretsz, te is megváltoznál.
- Nők. – nevetek.
- Hé, inkább menj utána… - morog mellettem Hyosung.
- Miért én? – értetlenkedek, persze nagyon szívesen mennék. Van ebben a lányban valami… ellenállhatatlan és rejtélyes.
- A te főnököd. – vágja rá.
- Hát jó… - vonok vállat.
- Ezt akartad mi? – vigyorogva lép mellém Hyosung. – Ezt ne hagyd itt. – mutatja fel Min cipőit.
- Végülis csak kiismered a bátyádat. – kócolom össze a haját, majd levéve az egyik kabátom a fogasról lefele indulok.
- Nem. A bá… Mindegy. – csukódik be utánam az ajtó és én már vonulok is le a lépcsőkön. Mégis hova mehetett ez este tízkor? Néha rohadtul nem értem a nőket. Először még boldog, majd sírni kezd és elszalad. Ki érti meg ezt? Jobbra-balra nézelődök, mikor megpillantom a földön guggolva, miközben egy fehér macskát simogat.
- Látom nem jutottál messzire. – terítem hátára a kabátom.
- Yoseob tényleg ilyen? – vág a közepébe.
- Nem tudom. De amióta ezt az ipart űzi, legalább 43 ilyen eset volt. – guggolok le mellé, hátha esélyt kapok arra, hogy megsimogassam a macskát, de nem. Mancsával az én kezem felé kap. – Gondolhattam volna. Sose szerettek az állatok. – nevetek, mire ő is elmosolyodik. – Ez is a tied. – rakom mellé a cipőit.
- Ne már! Ez annyira kínos! – rakja át a másik oldalára. – YongHwa, megtarthatom? – pislog rám ártatlanul.
- Miért tőlem kérdezed? – teszek még egy próbálkozást, de ismét hiába.
- Hát, mert ha összeköltözünk, de te nem szimpatizálsz, jobban mondva ez a kis csöpség nem szimpatizál veled, abból még lehetnek bajok. – hadarja megszállottan.
- Nem akarsz állatkórházat nyitni, ugye? – nézek rá komolyan.
- Yadaa! Csak ő kell. Igaz, Yacchan? – emeli fel a macskát.
- Yacchan? – mosolyodok el.
- Nem tetszik? – néz rám szúrósan.
- Isten ments! A végén még megfojt álmomban! De vedd fel a cipőd, megfázol. – utasítom.
- Oké. – bólint és belebújik a cipőjébe. – Lehet medencés házunk? – kérdezi.
- Mivel az egyik volt lakásomba megyünk, ez nyilvánvaló. – mosolygok.
- Óóó, és mikor költözünk? – érdeklődik tovább.
- Két nap múlva, korán reggel, mivel aznap lesz egy interjúm, amire már jönnöd kell. – mondom.
- I-Ilyen hamar? D-De semmit sem tudok… - csodálkozik.
- Csak mosolyogj és bólogass, mintha kínaiul beszélnének hozzád. – mutatok a levegőbe a hatás kedvéért.
- De én beszélek kínaiul. – akad fenn az apró részleteken.
- Akkor… mit tudom én… franciául. – helyesbítek.
- Azt is.
- Német.
- Azt is.
- Angol.
- Azt is.
- Spanyol, olasz, orosz. – sorolom.
- Azt is, azt is, hangyányit. – válaszolja.
- Remek. Túltárgyalva. – lépünk vissza az épületbe. – Hyosung elvitte a táskád, úgyhogy csak be kell menned. Jó éjt. – adok egy puszit a homlokára és elindulok a lépcső felé.
- Y-YongHwa… - topog elém.
- Mi az? – mosolygok rá.
- K-Köszönöm. – mosolyodik el ő is, majd a lift felé indul. Még egy ideig nézem, majd én is visszamegyek a fiúkhoz. Már mindenki aludt, de én képtelen vagyok egy pillanatig is elaludni, szokatlanul boldog vagyok. Ez meg is látszik rajtam, mert figyelmetlenségemben leejtem az egyik poharat. Én elsőre nem a kapcsolatok híve vagyok, és sosem szerettem munkatárssal szerelmi kapcsolatot kialakítani, pláne nem, ha szinte a főnököm. De ő most más. Az agyam annyi érzelemmel van tele, hogy muszáj gitárt fognom a kezembe és dalt írni. Igen, ezzel tökéletesen is eltölthetem az időt.
JiRa POV*
- Lányom, annyira örülök, hogy felébredtél. – hüledezik apám.
- Igen tudom. Elmondtad. Ma csak százszor. – mosolygok rá.
- Jó, de te nem tudod, milyen csoda ez apádnak. – simít végig arcomon.
- Sejtem. De ha nem bánod, és megelégszel a mai napi gyakorlásommal felmennék aludni. – kérem.
- Rendben, jó éjt angyalom. – bólint én pedig távozok.
- A nevem Park Ji Ra, húsz éves vagyok, Tokyoban élek. Séfnek készülök, miközben zongorázni és énekelni tanulok. Apám szeretné, hogy híres legyek. Szerinte nem szabad elpazarolnom a tehetségem, mert ezzel sok ember arcára csalhatnék mosolyt.
De nem tudom pontosan, hogy én mit akarok. A balesetemmel kapcsolatban minden olyan homályos. Elméletileg anyukámmal jöttem haza egy ének versenyről, ő pedig telefonált, valaki pedig előzni akart hátulról. Nem figyelt. Így karambolozott a kocsi pedig fejjel-lefele volt. Vagy hogy mondjam… A kocsi egyik darabja a fejembe fúródott, három hónapra kómába estem. Anyám meghalt.
Legalább is mindenki ezt mondja. De álmomban teljesen más a történet. Mikor lefekszek, folyton ugyanazt álmodom. Egy lány és egy fiú arcát látom, ahogy boldogan beszélgetnek, a végén pedig a fiú felém nyújtja a kezét és átölel. Ezután felébredek. Mindig így van, de sehonnan sem ismerem őket. Igaz, ami igaz, hogy amikor felkeltem csak azt tudtam, hogy én ki vagyok és a korom. De pár órával ébredésem után egy férfi lépett be az ajtómon. Aggódva tekintett rám, és elmesélt mindent. Nem tehettem mást, hittem neki és most egy szép villában élek. Van egy hörcsögöm is, csak úgy szórakozás gyanánt. Mindennapjaim azzal töltöm, hogy keresem az álmomban felbukkanó két személyt. Talán tőlük választ kaphatok a kételyeimre.
HwaRim POV*
Amikor felértem a szobánkba, az előszobában egy komoly képű Hyosung várt rám.
- Valami baj van? – nézek rá értetlenül.
- Beszélnünk… és a macska? – hajol le hozzá.
- Megtarthatom? Csak… egy napra. Utána költözöm úgy is. Miről akarsz beszélni? – megyek be a konyhával a szőrmókkal a kezemben.
- Igen, tudom. De örültem volna, ha nem a fiúktól tudom meg. És… Yo… Arról, hogy holnap vásárolni megyünk? Végülis, még sem mehetsz üres kézzel egy férfi lakásába. Vagyis nem is az, hogy férfi, csak nincs cuccod. – fejti ki.
- Jó lenne, de nincs pénzem. – rakom le az asztalra a macskát.
- Természetesen én fizetek! – lép elém.
- M-Mi? Azt nem fogadhatom el… - jövök zavarba.
- De megígértem! És titkolóztam Yoseobról, meg… meg barátnők vagyunk nem? Igaz, csak másfél napja ismerjük egymást… de fontos vagy nekem. – fogja kezei közé kezem.
- B-Barátnők? Tényleg? – csodálkozom.
- Hát, persze. Mi az, még sosem volt barátnőd? – kérdezi nevetve.
- Ühm… Nem volt. – válaszolom.
- Az meg, hogy lehet? Ha ilyen lányt ismertem volna születésemtől fogva, tuti a legjobb barátnőm lenne! – ugrándozik. – Szórakozzunk jól holnap, oké? – mosolyog. – Amúgy ez az én szoknyám, ugye? – vesz elő két poharat.
- Igen. Majd kimosom. – mosolygok vissza. – De, holnap nem lenne felvétel? – akadékoskodok.
- Bár én vagyok a leader… Azért lehetek rossz néhanapján. Meg ha visszamennék, valószínűleg megint itt kötnék ki az ajtóban… kulcs nélkül… - gondol vissza az előbbiekre.
- De nem lesz belőle nagy baj? – kortyolok bele az időközben kitöltött ásványvizembe.
- Ugyan. Nagyobb tragédia az ha rossz a sminkem… Nincs még abból a teából? – lóbálja a levegőbe az üres poharát.
- A mentás.. A francba! Fent hagytam a telefonom is… Felmegyek érte. – mondom.
Amikor felértem a szobánkba, az előszobában egy komoly képű Hyosung várt rám.
- Valami baj van? – nézek rá értetlenül.
- Beszélnünk… és a macska? – hajol le hozzá.
- Megtarthatom? Csak… egy napra. Utána költözöm úgy is. Miről akarsz beszélni? – megyek be a konyhával a szőrmókkal a kezemben.
- Igen, tudom. De örültem volna, ha nem a fiúktól tudom meg. És… Yo… Arról, hogy holnap vásárolni megyünk? Végülis, még sem mehetsz üres kézzel egy férfi lakásába. Vagyis nem is az, hogy férfi, csak nincs cuccod. – fejti ki.
- Jó lenne, de nincs pénzem. – rakom le az asztalra a macskát.
- Természetesen én fizetek! – lép elém.
- M-Mi? Azt nem fogadhatom el… - jövök zavarba.
- De megígértem! És titkolóztam Yoseobról, meg… meg barátnők vagyunk nem? Igaz, csak másfél napja ismerjük egymást… de fontos vagy nekem. – fogja kezei közé kezem.
- B-Barátnők? Tényleg? – csodálkozom.
- Hát, persze. Mi az, még sosem volt barátnőd? – kérdezi nevetve.
- Ühm… Nem volt. – válaszolom.
- Az meg, hogy lehet? Ha ilyen lányt ismertem volna születésemtől fogva, tuti a legjobb barátnőm lenne! – ugrándozik. – Szórakozzunk jól holnap, oké? – mosolyog. – Amúgy ez az én szoknyám, ugye? – vesz elő két poharat.
- Igen. Majd kimosom. – mosolygok vissza. – De, holnap nem lenne felvétel? – akadékoskodok.
- Bár én vagyok a leader… Azért lehetek rossz néhanapján. Meg ha visszamennék, valószínűleg megint itt kötnék ki az ajtóban… kulcs nélkül… - gondol vissza az előbbiekre.
- De nem lesz belőle nagy baj? – kortyolok bele az időközben kitöltött ásványvizembe.
- Ugyan. Nagyobb tragédia az ha rossz a sminkem… Nincs még abból a teából? – lóbálja a levegőbe az üres poharát.
- A mentás.. A francba! Fent hagytam a telefonom is… Felmegyek érte. – mondom.
Mikor már az ajtó előtt voltam, elkezdtem azon gondolkodni, hogy biztos jó ötlet tizenegykor zavarognom. De a telefonomra szükségem van.. Aishh… Végül nehezen de rávettem magam arra, hogy kopogjak. A lehető leghalkabban kopogtam, így ha szerencsém van senki nem nyit ajtót. Már épp készültem indulni, mikor kinyílik a „válaszfal”.
- Y-Y-Y-Y-Y-Y-Y-YongHwa?! – vörösödök el a fülemig, amikor meglátok egy igen alulöltözött YongHwat. Csak egy törölköző takarja, és a haja még mindig vizes, és a víz végigfolyik az egész felsőtestén, ami igen kemény munkával van megmunkálva. Most már tuti boldogan halnék meg. Omo. Miről beszélek már megint? Rám mosolyog, ekkor eszembe jut, hogy már egy órája őt bámulom. De akkor is… túl heyes. – B-B-B-Bocsánat. - takarom el a szemeim. - Cs-csak itt hagytam a… telefonom és a teát… - kukucskálok ki két ujjam között, mire csak elneveti magát.
- Kihozzam? – hajol elém, hogy egy szintben legyünk.
- K-Kérlek. – nyelek, s két percen belül vissza is ér.
- Legközelebb törölköző nélkül nyissak ajtót? – gondolkodik hangosan.
- MEGNEPRÓBÁLD! – kiáltok. – K-Köszi, jó éjt! – futok vissza Hyosunghoz. – Itt a tea. – dobom fejbe szegényt,majd bezárkózok a szobámba. A-Az az idióta, mikre nem gondol? Törölköző nélkül? Megőrült? De, ahogy a víz végigfolyt a testén, és az a mosoly… Yoseob ki fog nyírni… Felnyitva a telefonom zárját, észreveszem, hogy van egy üzentem. YongHwa küldte két perccel ezelőtt. Mit sem sejtve kattintok az ikonra, erre sikítva dobom le a földre a készüléket.
- Kit öltek meg? – rohan be hirtelen az összes SECRET tag, én meg csak vörösen a telefon felé mutatok az ágyról.
- Mi az, mi az? – lép oda Zinger, hogy felvegye és nevetni kezd. – Hyosung ezt látnod kell! – röhög tovább.
- Hmm? – lép oda és teljesen elsápad. - De nézd a jó oldalát, a törölköző még ott van… Várj. Akkor így nyitott neked ajtót? Sajnálom! Az én hibám! Ha nem panaszkodok a tea miatt… - szabadkozik.
- Nagyi… én most rossz kislány vagyok? – beszélek magam elé.
- Ezen vagy kiakadva? Ez semmi… Bár elismerem szép kocka has és a méz rajta, ahogy végigfolyik… hogy is mondjam… mindegy… de, ez semmi. – vigasztal JiEun.
- Meg akarok halni… - dőlök Hyosung ölébe.
- Jól van, jól van, semmi baj. – simogatja a fejem. – A bátyám mindig is ilyen volt… Imád felvágni azzal, amije van. – elmélkedik.
- M-MI? Y-YongHwa a bátyád? De… de az azt jelenti, hogy az éjszaka kellős közepén mézbe vonva jössz be hozzám? – szörnyülködök.
- Ilyesmiről szó sincs! – nevet fel. – Amint látod, az eszet én örököltem. Neki meg maradt… maradt… igazából fogalmam sincs mi maradt neki. – vág savanyú képet.
- Holnap tényleg vásárolni megyünk? – nézek fel rá.
- Persze. De mivel sok cucc lesz, ezért hívok egy harmadik felet, aki tud vezetni. – kacsint. – De, most inkább aludj, reggel nyolckor indulunk… - kelne fel, de megfogom a karját.
- Aludj velem. Félek YongHwa csinál velem valamit álmomban… - duzzogom.
- Hidd el, élveznéd te azt! – nevet. – Na, aludj. – borzolja össze a hajam, majd kimegy.
Inkább már nem is válaszoltam, csak lementettem a képet az üzenetből. Igen, bármennyire is ellene vagyok, ezt kár lenne veszni hagyni. Átöltöztem, és már el is aludtam. Semmi különöset nem álmodtam, így mondhatom, hogy az éjszakám hamar eltelt, viszont arra kezdtem ébredezni, hogy beszélnek körülöttem. Hyosung… és YongHwa?!
Lassan kezdem kinyitni a szemeim, és egy igen furcsa kép tárul elém. Egy kocsi hátuljában ülök, miközben YongHwa vezet és Hyosung mesél neki. De ez a tény eltörpül az mellett, hogy pizsiben vagyok.
- Miért van itt YongHwa? Miért vagyok a kocsiba? De a legfontosabb, miért vagyok pizsamában? – teszem fel a kérdéseim.
- Mondtam, hogy kell valaki, aki tud vezetni, és nem voltál hajlandó felkelni, így lehozott. – magyarázza barátnőm.
- ENGEM? CSAK ÍGY? YongHwaaaa… - duzzogok.
- Én csak a kishúgom kérését teljesítettem, őt szidd főnök! – kuncog.
- Ya. Így akarjátok, hogy közlekedjek a plázában? Cipő nélkül? – akadékoskodok.
- Nyugi. Tíz perc múlva emberi ruhában lehetsz. – lök ki a kocsiból Hyosung és a legelső üzletbe húz be. – Jó napot. Megmutatná a legjobb ruhákat? – mosolyog az eladóra, aki bevezet minket egy V.I.P. öltözőbe. A fiatal eladó nő felsőket hozott be, és mindegyikről elmondta, hogy melyik tervező csinálta, amiből én egy mukkot sem értettem, de Hyosung látszólag élvezte, YongHwa… meg elaludt. Az összes felső, amit behozott ujjatlan volt és combközépig ért. Azért választotta Hyosung ezeket, mivel elméletileg praktikusabbak ha dolgozunk. Kiemeli az alakot, a lábak hosszát, de közben takar is. A felsőket mind elrakattuk, utána jöttek az apróbbak. Fehér és fekete trikók, mindegyikből három. Majd Hyosung erősködött, hogy legyen minimum tíz csontfehér blúzom, mert azok mindig jól jönnek. YongHwa közben megunta a dolgokat, és elment inni venni.
- Mit gondolsz? Melyik szín a jobb? Ha rám hallgatsz a pirosat választod és a bőrszínűt. – bólogatHyosung.
- A párducmintát miért bonyolítják ennyire túl? De legyen. Nekem is azok tetszenek. Mondja, van valami olyan, ami kevésbé hivalkodó? – kérdezem kedvesen.
- Ezen kívül még csak kötött pulcsiaink vannak, és baseball stílusúak. Érdekli esetleg valamelyik? – kérdez vissza.
- Igen, a kötöttből egy vajszínű, és egy vörös-fehér baseball pulcsi ha van. – mosolygok.
- Rendben, akkor ennyi lenni, kérem rakja el őket és írja a számlámra. A bátyám a többit elrendezi. – köszönünk el, és Hyosung már is tovább visz. – Itt veszünk neked olyan ruhákat, amik kellenek egy nagyobb meetingre. Na meg szoknyákat. – lépünk be a következő üzletbe.
- Csak nekem tűnt fel, hogy senki sem ugrál körbe? És minden nagyon szét van válogatva? – állok meg egy csinos női öltönynél.
- Persze. Ez Seoul egy félreeső helyén van, direkt a sztároknak. Minden egy helyen van, hogy könnyebben válogassunk. Látom a legjobbat szúrod ki. Ebből rakjanak el az összes színbe, mellé a szoknyákat is. Ha kell vegyenek méretet. Tetszik a fazonja, hogy csak könyékig ér. – vigyorog.
- Az összes színből? Te nem vagy normális? – tekernek körbe mérőszalaggal.
- Menedzser vagy, ez csak természetes. Hova menjünk következőleg? Nadrágok! Azok is kellenek nem igaz? Kerülni akarod a feltűnést? – néz rám, mire csak bólogatok, majd végül kiszabadulok a szalagok fogságából.
- Miért nem pihenünk? Ez fárasztó… - dőlök a hátának.
- Nyugi, nem olyan vészes ez, mint hittem. Már két órája itt vagyunk, és két üzleten végigmentünk. Igaz, az egy órás ide utat nem számoltam… - gondolkodik.
- Egy óra? Ilyen messzi van? – képedek el.
- Gyerünk. Veszünk nadrágokat is. Ha kerülni akarod a feltűnést, és nyugodtságot akarsz magadból árasztani választ az egyszínűeket, a pöttyösöket. De na az ilyen ribancos dolgokat. – magyarázza.
- Miért választanék olyat? – pislogok értetlenül.
- Tudod… YongHwa előző menedzsere, egyben a barátnője is volt. De be kell vallani, fura egy ruha ízlése volt. Mintha egy… nem is tudom, mintha egy MVből lépett volna elő… Szörnyű volt. A munkáját se végezte jól, de ha kitűnő lett volna is elítélték volna a ruhája miatt. Ezért inkább ezek csak baráti tippek. Szóval jók lesznek? – nyom a kezembe vagy tizenöt csőgatyát. – Próbáld fel, hogy melyik illik hozzád.
Fél óra leforgása alatt sikerült mindent felpróbálnom. Egyedül a rózsaszínnel és a lilával nem voltam kibékülve, így könnyebb lettem két gatyával. Mire kiléptem az öltözőből Hyosung eltűnt, így aggódva kerestem őt. Odamentem az eladóhoz is, mondta, hogy mindjárt jön, csak lement a barátjával. Közben kikapta a kezemből a gatyákat és becsomagolta őket. Mivel más dolgom nem volt, így csak néztem ki a fejemből az egyik fotelból, mikor valaki lebegtet felettem valamit.
- J-Jegeskávé? – csillognak fel szemeim. – Enyém?Megihatom? – tekerem ki a fejem, s rájövök, hogy YongHwa az, és ő csak bólogatva mosolyog. – Köszi, nem tudod milyen tortúra ez. – sóhajtok, majd belekortyolok az éltető nedűbe.
- Pedig a rövidnadrágokat elintéztem helyetted, meg az ékszereket. Azt hittem hamarabb kijössz… - puffog Hyosung.
- Bocsánat, hogy nem öltözök olyan hiper gyorsan, mint te. Csak egy modell vagyok, nem sztár. Sajnálom. – vigyorgok.
- Jó,jó… ez egyszer megbocsátok. – tapsikol. – Már csak három helyre kell bemennünk. – számol az ujjain.
- Hova? – érdeklődök.
- Cipősbe, és… ja csak kettő… De a másik legyen meglepetés. – nevetgél. –Menjünk. – szed össze a kanapéból YongHwa meg csak néz utánunk.
- Hyosung, elfelejtetted, hogy a bátyád nem londiner? – kérdezi szarkazmussal.
- Ugyan már, ha ráéred magad mézzel kenegetni, akkor ráérsz ezt is cipelni. – néz rá szúrósan, majd YongHwa is ezt teszi velem.
- Megijedtem… - lépek arrébb.
- Nem érted a viccet… - sóhajt.
- Mit sóhajtozol? – akadok ki. – Tudod te milyen az ha az ember… izmokat… izmokat… meg vizet… aztán méz… - habogok teljesen vörösen. – Hyosung meg akarok halni! – temetem fejem a nyakába. Igen, teljesen hozzánőttem.
- Hányas a lábad? – zökkent ki minket a beszélgetésből Hyosung hangja.
- 38. – válaszolom.
- Mivel a bátyám kiégette az agyad, csak beszólok, hogy minden, ami az én ízlésem, pakoljanak el 38-asban. – bólogatok, majd bemegy. Én pedig egyedül maradtam vele.
- Tényleg ennyire jól néznék ki? – osztja meg velem gondolatait YongHwa.
- Válaszolnom kellene? – vonom fel egyik szemöldököm.
- Azt hiszem… igen… - mosolyog.
- Előbb csókolok meg egy békát, minthogy kimondjam, hogy jól nézel ki. – mutogatok felé fenyegetőzve.
- Most mondtad… - nevet.
- Aish… Melletted összezavarodom, hogy dolgozzak, így veled? – háborgok.
- Jól van, jól van, a szerelmi civódást a nászútra hagyni. – karol át mindkettőnket. – Te, légy olyan jó fiú és várd meg, amíg csomagolnak. Mi majd jövünk. – adja ki a parancsot, majd távozunk. Vagyis Hyosung ugyanúgy húz maga után.
- Mégis milyen nászútról hadoválsz? A menedzsere leszek, jó, hogy nem az esküvőt tervezed. – motyogom.
- Ugyan. Előbb a fehérnemű. – mutat végig a bolton. – Ja, meg fürdőruha. – teszi hozzá.
- Csak válassz valamit, az én szavamnak nincs hatalma. De, a fürdőruhám legyen fehér. Ennyi kikötésem van. – ülök le egy székre.
- Tényleg? Vásárolhatok én? – csillannak fel a szemei.
- Kedved szerint. – mosolygok rá.
Ám ekkor követtem el, életem egyik legnagyobb hibáját. Bár ezzel is túl későn kerültem szembe. Este nyolc volt, mire hazaértünk, mivel még YongHwa megvette a munkámhoz szükséges Ipadot, meg laptopot, csakhogy gerincsérvet kapjak ezeknek a cipelésétől.
Mint mondtam, otthon döbbentem rá valamire. Hyosung valóban a nászutunkat tervezi, ugyanis, amikor kinyitottam a tasakot, minden, amit láttam az csipke volt. Fekete, fehér, kék csipke. Minden. Még a pizsinek szánt hálóing is, ami a térdemig ért az csipkés volt.
És, hogy ebből mi a tanúlság?
Soha ne hagyjátok, hogy Hyo Sung Jeon nektek vásároljon egy fehérnemű boltban!
Legalább a fürdőruha olyan, amit kértem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése